2012. 01. 09.

Hiánygazdálkodás

A Talent 2 motorvonatokkal nem járt éppen jól a DB AG. A tavaly decemberben életbe lépett 2011-2012-es menetrendben már Berlin környékén is kéne járni a szerelvényeknek, de a 2008-ban bemutatott vonatok közül még csak néhány közlekedhet a nürnbergi S-Bahn-hálózaton. A főváros körzetében új járműgazdálkodási koncepcióval próbálnak úrrá lenni a helyzeten.


A Deutsche Bahn AG még 2007-ben kötött keretszerződést a Bombardierrel kereken 300 korszerű villamos motorvonat szállítására. Az első példányok már a 2008-as InnoTranson bemutatkoztak és a német vasút nagy reményeket fűzött a vonatokhoz. A látszólag kiváló szerelvényekkel számos üzemeltetési pályázatot nyertek el – azonban a vonatokat mégsem tudták szolgálatba állítani.
Sorsukat váró Talent 2-es motorvonatok Berlin mellett, az elstali rendezőben

A helyi vasúti hatóság, a Szövetségi Vasúti Hatóság (Eisenbahn Bundesamt, EBA) nem adta meg a vonatok típusengedélyét. Számos mérés, korrekció, újabb próbálkozások és újabb bukások kísérték és kísérik a vonatok pályafutását. Sőt, sajtóhírek szerint – amiket a Bombardier persze nem erősített meg – hét motorvonatot a járműszerkezet szilárdsági problémái miatt szét is kellett vágni.
Az EBA végül a nürnbergi hálózaton közlekedő 442-eseknek megadta az engedélyt, igaz előbb csak szólóban és csak 120-as tempóval, végül azonban csatolva és teljes sebességgel is közlekedhetnek ezek a járművek.
Azonban a számos változatban épülő vonatok közül csak ezeknek van meg a típusengedélye. A Berlin-környéki vonalakra szintén a Talent 2-esekkel pályázott a DB AG – itt azonban még nem közlekedhetnek az ide szánt szerelvények. Az RB 13, 14, 20, 21, 22 és 23 viszonylatokon összesen 34 motorvonatot járatna a Deutsche Bahn a tervek szerint – és a megkötött közszolgáltatási szerződés is ezt rögzíti.
Ez nem Talent 2. A DR eredetű emeletes kocsik és a „Síntrabant” egyelőre meghatározó része marad a berlini regionális vasúti közlekedésnek

Azonban ezek a vonatok még nem állnak rendelkezésre, a DB AG nem vette át a szerelvényeket a gyártótól. A Bombardier Transportation várhatóan a márciustól novemberig terjedő időszakban adja át a vonatokat az üzemeltető DB Regionak. Amíg azonban a motorvonatok nem állnak rendelkezésre, addig – a megrendelőt képviselő közlekedési szövetséggel, a VBB-vel közösen – új járműgazdálkodási koncepciót alakítottak ki.
Ennek értelműben a harmincnégy motorvonatot 17 mozdony, félszáz személykocsi és egy GTW 2/6 típusú, a 646-os sorozatszámot viselő motorvonat pótolja.
A DB AG GTW 2/6-os motorkocsijaira is szerep vár a Talent 2-esek pótlásában

A mostani helyzet még csak-csak tartható, de a Willy Brandt nemzetközi repülőtér, a BER megnyitásával új viszonylatok is indulnak. A június 3-i üzemkezdethez pedig égető szüksége lenne a DB-nek a motorvonatok egy részére, ami a tervek szerint teljesíthető cél lesz. Az ősz folyamán pedig további viszonylatokon jelenhetnek meg a vonatok: az RE 7-esen (Dessau/Belzig-Flughafen Berlin Brandenburg-Wünsdorf) és az RB 14-esen (Nauen-Flughafen Berlin Brandenburg-Senftenberg) is debütálhatnak a járművek az ütemezés szerint. Addig azonban a már ismert emeletes kocsikkal pótolják a motorvonatokat. Emiatt viszont az utasoknak némi kényelmetlensége is akad: az RB 14-es viszonylat jelenleg a schönefeldi reptérnén „megtörik”: észak Berlin felől négy kocsis ingavonatok érkeznek, dél felé azonban csak két kocsis szerelvények járnak a vonalon. A Berliner Außenrigen is érdekes vonatokat láthatunk a Talent 2-esek helyett: Potsdam és Oranienburg között például a 143-as mögött egy Halberstädter vezérlő és egy DR eredetű emeletes kocsi kocog.
Az Außenringen is Talentek járának – ha lennének. Amíg nincsenek, mozdonyos ingavonatok pótolják a motorvonatokat. A képen az RB 20-as még az előző menetrendi időszakban, amikor villamos mozdonyok csak Potsdam és Hennigsdorf között jártak; Hennigsdorf és Oranienburg között GTW 2/6-osok közlekedtek

A helyzet pikantériája azonban az, hogy a 2012-2013-as menetrendtől kezdve már nem 34, hanem 48 vonatra lesz szüksége a DB-nek. Hogy mindezt hogyan teljesíti a Bombardier, az egy előre rejtély. A Bombardier úgy jósolja, hogy 2013-ra az összes vonatot át tudja adni a DB AG-nak – ezt pénteken közölte a sajtóval a járműgyártó cég. A Berlinben és Brandenburgban közlekedő szerelvényeket várhatóan még 2012 végén átadja a gyártó az üzemeltetőnek.
Egyelőre csak így látni Talent 2-es motorvonatot Berlin környékén. Nagyot bukott velük a DB, négy éve nem tudja forgalomba állítani őket
(a szerző felvételei)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.