2012. 01. 11.

Tisztán robogunk?

A MÁV-Start tavaly nyáron indította „Tisztán robogjunk” kampányát. Képriportunkkal szeretnénk a sajtóközleményekből hiányzó valóságot pótolni.



A robogást hagyjuk meg a műfaj etalonjának számító nagykanizsai gyorsnak, maradjunk a tisztaságnál! Kampány ide vagy oda, az idei száraz ősz megerősítette a gyanút, mely régóta kerülget: a MÁV-Start vélhetően javarészt a természetre bízza a személykocsik külső mosását. Sok-sok évvel ezelőtt szinte minden komolyabb telephelyen üzemelt külső mosó. Bő évtizede még feltűnést keltett a miskolci mosó téli elfagyása, amikor egészen tavaszig barna alapszínű By-kocsik cirkáltak tömegekben a kelet-magyarországi síneken. A helyzet ma sem jobb, és a kocsik alvállalkozásba adott belső takarítása sem tűnik zökkenőmentesnek. Ami pedig a mellékhelyiségeket illeti... a legtöbbet talán jobb lenne bedeszkázni. De beszéljenek inkább a képek, tartsanak velünk!

A második generációs IC-kocsik tetejének szürke alapszíne bukkan elő az egyik szegedi hibrid-IC stokkjában futó „bolháson” – ettől eltekintve a kocsit külső megjelenése az „elitbe” pozicionálja (Cegléd, 2011 december 18.)

Ez az egyetlen nem friss képünk, bár annak is könnyen eladhatnánk. A kontraszt a járműjavítóból frissen kigördült posta-Bhv és a napi mókuskereket már régebben taposó társa között önmagáért beszél – vajon fogalmi szinten létezik egyáltalán a külső mosás?

Foltozott, ezért foltokban tisztábbnak tűnő vezérlőkocsi (Szolnok, december 18.)

A december 20-án Szolnokra érkező Ister EuroNight „Dagonya-díjas” első kocsija – ki nem találnák – az egyetlen MÁV-Start kocsi a szerelvényben

Közeli képen riasztó a kontraszt a MÁV-Start első osztályú kocsija és a mögötte futó cseh másodosztályú között

Ha már cseh kocsik, találtam egy teljes egészében tiszta szerelvényt is a képek között, amelyen még a kocsik teteje sem barna, hanem látszik a szürke alapszín. Természetesen ezt nem a MÁV-Start követte el, hanem történetesen a ČD...

Egy újabb tiszta cseh szerelvény, de mintha az utolsó előtti kocsi elütne a többitől... és igen, a Dagonya-díj december 31-én ismét a MÁV-Starté, ugyanis a „lebarnult” WRm-et ők csempészték ebbe a stokkba

Mai találós kérdésünk: a záhonyi gyors (ejtsd: személy) szerelvényének melyik kocsija járt nemrégiben fővizsgán? (Segítünk: figyeljék a színárnyalatokat!)

A tetőket elnézve ez bizony a fővizsga-dátumok időrendben növekvő sorának tűnik – vajon két fővizsga között nem is kellene mosni a kocsikat?

Fekete vonat újratöltve? Az őszinteséget díjazzuk, a MÁV-Start nem akar másnak látszani, mint ami - legalábbis ilyen retkes szerelvénnyel Tiranától északra már nem sok vasút merészkedik ki a nyílt vonalra. Tegyük hozzá, a Szilinek is csak a pályaszáma látott festéket mostanában, csak mert az új pályaszám felfestése bizony előírás – a rendezett külső viszont nem (?)

Hajdani Ap-bolhás másodosztályú reinkarnációja, MÁV-Start „gyors”-vonat, 2011 december 20. – No comment

Milyen sokat számítanak a fényviszonyok! Mindenesetre így még jobban látszik, hogy ebben a szerelvényben van két, viszonylag friss fővizsgás kocsi, míg a többi külsőre leginkább élőállat-szállításra alkalmas


A (még?) tiszta TRAXX és a már álcázófestésben ténykedő (= retkes), nyomokban posta-Bhv-t is tartalmazó stokk békésen megfér a háttérben megbújó friss fővizsgás BDVmot-al. Ez az a kontraszt, amely a már évtizedek óta folyamatosan reformálódó magyar vasutat a vasútfotós számára amolyan „utolsó érintetlen paradicsommá” varázsolja! (Bp. Nyugati pu., 2011 december 27.)

A képeket nézegetve felmerül a kérdés, hogy vajon ezek a tiszta és rendezett megjelenésű khm... személykocsik vajon mit mutatnak belülről? Nem untatnánk a kedves olvasót a szerencsére kiveszőben lévő nagy klasszikussal, a zöld műbőrős By-kocsibelsővel, de talán a „poznani heringes” bordóját is mindenki unásig látta már, ahogyan a posta-Bhv-k nem éppen testes vörösborhoz méltó módon nemessé érő beltere is bizonyára közismert. Utóbbin egyébként a szerencsés (?) anyagválasztásnak hála szinte napra meg lehet mondani az utolsó tiszta állapot dátumát – ha már nincs festékszaga kívülről, akkor már retkes belülről is. Merüljünk el inkább az ISO rejtelmeibe, és vegyük górcső alá mellékhelyiségek állapotát két szimpatikus „terméken”! A képeket megtekintve a kedves Olvasó is megfogalmazhatja a bennem már régóta érő következtetést: IC-pótjegy az annyi mint WC-pótjegy – azaz emberi használatra alkalmas WC a MÁV vonalain csak IC-vonatokon van.

Első versenyzőnk a 2011. december 27-én közlekedett 37129 számú Kecskemét-Szolnok bokorugró, 63-42 sorozatú (Usgyi avagy Pusztametró) motorvonattal kiállítva, Szentes telephely kötelékéből. Amire figyelünk: porszappan, eü. papír, kéztörlő, egyéb feltűnő jellegzetességek.

Az ajtó zárására szolgáló nyomógombok kissé viharvertek, de legalább felirat helyettesíti a hiányzó piktogramokat

A használati utasítás is elég viseltes állapotban van. Nyilván előző este tették tönkre, éjszaka még meg is kopott egy kicsit, és még nem volt idő pótolni

Bizonyára csak mattot kapott a jószándék, és mindössze azért nincs szappan az adagolóban, mert az adagolónak nincs alja

Az eü. papír az egész megyében hiánycikk lehet, ezért valószínűleg az utasok hazavitték. Azt fel sem merjük feltételezni, hogy fel sem töltötték a „nagyipari felhasználásra készült” adagolót, amelyből egyébként a tartalék tekercset nem is olyan egyszerű kivenni


Nem telik papírra és szappanra, de legalább tisztaság van, mondhattuk volna az előző képek alapján. Sajnos ezen a képen viszont látszik: itt bizony takarítás sem lehet túl gyakran – már ha egyáltalán volt ez a kuka takarítva egyszer is...

Persze ne ragadjunk le holmi elfeledett mellékvonalon (amúgy a 145-ös vonal tényleg annak tűnik, időnként szinte leugrik az Usgyi a pályáról), lássunk valamit a „Les Grands Express Européens” dicsfényéből: 7309 számú fővonali távolsági gyorsvonat! Az utolsó kocsi (Békéscsaba büszkesége, bautzeni műbőrös) hátsó mellékhelyisége valóban pont olyan, mint Európa elfeledett szeglete.


Gyanús, hogy a szappantartó aljának hiányát vírusos megbetegedés okozza

A kéztörlő öt nyelven hiányzik – nincs, nem volt, nem is lesz

Akik az eü. papír tartójában látták a titkos favoritot, azokat ki kell ábrándítsuk: nem nyert...


A végére hagytuk a megvilágosodást, azaz a jóformán üres takarítási ellenőrzőlapot. A kép dátuma december 27., a kocsi - már amennyit elhihetünk az ellenőrzőlapból - az elmúlt 1 hónapban 1 takarítást, illetve aláírást kapott. Sajnos maga az ellenőrzőlap nem takarít, mint ahogy a jelek szerint a megbízott külsős cég sem - hogy a MÁV-Start a fenti állapotokon mit ellenőriz, azt kérdezni sem érdemes. (A képminőségért elnézést, csak ennyire ráz menet közben a kiváló minőségű pálya a 120a vonalon.)

A MÁV-Start által megszerzett ISO-tanúsítvány ebben az esetben a színvonal fenntartását jelenti, ugye?


Magyarics Zoltán


Közösségi robogás

A facebookon is jelen van a MÁV-Start „Tisztán robogjunk!” kampánya. A lájkolható oldalon azonban az olvasó csak úgy nem teheti közzé élményeit, tapasztalatait, nem oszthatja meg véleményét a vasúttársasággal és a többi utastárssal. Mindez már csak azért is érdekes, mert a rövid bemutatkozó szövegben ezt írják:
Fogjunk össze a tisztább vasúti környezetért és a kellemesebb utazásért!
Márpedig az összefogás aligha valósulhat meg az utasok tapasztalatai nélkül, marad üres marketingszövegnek. Pont olyannak, mint amilyennek az elmúlt évtizedekben megszoktuk a MÁV-ot és közléseiket. Változás nincs, a pénzt öntik a kampányba, azonban – mint láthattuk az előbbiekben – a takarításról a maga fizikai valójában szó sem esik. Így hát maradnak a retkes By-nok, összehányt és össze...t mellékhelyiségek a Bhv-kban (a postákban éppúgy, mint a „húgyszagúakban”), miközben az ajtón ott díszeleg: Tisztán robogjunk!
Hozzászólni – szerencsére – még lehet a MÁV-Start kampányának facebookos oldalán
(a szenzitív adatokat kitakartuk)


Ehelyütt érdemes megjegyezni: a MÁV-START-nak nem tetsző képeket tartalmazó jelen írásunk linkjét a kampány oldaláról tájékoztatás nélkül eltávolították. Az ügyben magyarázatot várunk. Itt jegyezzük meg, hogy természetesen a MÁV-START álláspontját is örömmel közöljük a jelen írásunk tárgyát képező témákban.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.