2012. 07. 24.

Drágul az IC-pótjegy – vagy mégsem?

Szeptember 1-jétől búcsúzhatunk a fix áras IC-pótjegyektől. Illetve mégsem, hiszen több vonatot nem vesznek be a rendszerbe, amely gyökeresen átalakítja, távolságalapúvá teszi a jelenleg többé-kevésbé egységes pótdíj-rendszert. Ráadásul egy fontos változás is lesz: megszűnik az öt kilométerre szóló vonatjegy!




Néhány, magát jól értesültnek gondoló forrás szerint szeptember 1-jétől változik az IC-pójegyek árképzési rendszere a magyar vasutakon. Az eddigi viszonylag áttekinthető – bár nem éppen szükségszerű – pótjegy-rendszert nem csak a megtett távolság, hanem a vonatok frekventáltsága is jellemezné. Alig több, mint egy hónap múlva már élne a rendszer, tájékoztatás, legalábbis hivatalosan, még nincs.
A rövidke Lillafüred IC-re vajon olcsóbb vagy drágább lesz a vonatjegy?

Egy, magát közlekedésinek gondoló internetes oldal szerint jelentős mértékben differenciálódnak majd a viteldíjak. A szóban forgó cikk szerzője szerint biztosnak látszik, hogy például a fővárosból és Tatabányára, Szolnokra, Szekszárdra, Győrbe olcsóbb lesz utazni belföldi IC-vel, míg Nyíregyházára jóval többért lehet majd eljutni. A szerző tudni véli, hogy a MÁV és a GYSEV vonalaira, éppúgy mint a menetjegyek esetében, a távolságot megtörve kell majd kiszámítani a pótdíj mértékét, így Szombathelyre a 0-150 forint közötti összeget kóstáló helyjegy mellé további 355-505 forintnyi felárat kell majd fizetni, összesen tehát akár 655 forintot is kell fizetni az állítólagos komfortért a menetjegyen felül.
távolság (km) a pótjegy ára (Ft)
0-100 150
101-120 175
121-140 205
141-160 235
161-180 265
181-200 295
201-220 325
221-240 355
241-260 380
261-280 410
281-300 440
301-350 515
351-400 590
401-450 660
451-500 735
500+ 735
A pótjegyek mellé a 0-150 forint értékű helyjegyet is meg kell venni!

Arról nincs hír, hogy mondjuk egy Miskolc–Győr utazás esetében Budapesten megtörve kell-e számolni a távolságot avagy egyben? Előbbi a vasút, utóbbi az utas javát szolgálja. Nem mellesleg felmerül a kérdés: vajon például jobban kopik az ülés az utas alatt, ha 100 helyett 247 kilométernyit utazik IC-vel?
A szombathelyi IC drágább lehet, mint eddig – vajon megéri többet fizetni az IC-kért?
(fotók: Halász Péter)

A szerző szerint a kiegészítő jegyet a készülő szabályozás szerint azokon a távolsági buszokon is meg kell majd fizetni, amelyek útjuk egy részét autópályán teszik meg – elvileg legalábbis. A gyakorlatban azonban úgy hírlik, hogy a Volánok ez alól kibújnak majd...
Fontos változás az is, hogy a legrövidebb távolságra szóló, teljes áron 155 forintos, 5 km-es jegy megszűnik. Helyette a legkisebb egység a 10 km-es lesz majd, 250 forintért. Állítólag azért döntöttek így, mert a budapesti vonaljegyeknél olcsóbb így a vonatozás. Csak azt felejtik el az illetékesek, hogy a Budapesti Közlekedési Központ jelenleg is dolgozik a vonaljegy-alapú rendszert kiváltó új jegyrendszer megvalósításán és mihamarabbi bevezetésén.
A témában keressük a MÁV Zrt-t is, a Kommunikációs Igazgatóságon szerda reggelre ígértek tájékoztatást arról, hogy meg tudják-e erősíteni a kiszivárgott információkat.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.