2012. 08. 17.

Írtó jók

A nyáron sok érdekességet, nem szokványos meneteket is láthat a vasútbarát és vasútfotós a hazai vasúti hálózaton. Ez még inkább kuriózumnak számít,  ha olyan vasútvonalon csíphetünk el efféle vonatokat, ahol a személyforgalom ideiglenesen szünetel és tehervonat sem jellemző az adott vonalra.




Még pályamunkás vonat sem akadályozza a közúti forgalmat egy-egy átjáróban. 2012. augusztus 11-én újra mozdonyos vonat járt a 2009. december 13. óta személyvonatmentes 117-es vonal már nem üzemelő, gazos, rozsdás sínpárján.
Ezen a napon gyomírtó szerelvény közlekedett Ohat-Pusztakócsról Tiszalökön át Görögszállásra. A szerelvény hajnalban megjárta Nyírábrányt, majd Tócóvölgy érintésével Tiszafüredre vezetett következő útja, ahol körüljárás után fordult vissza Ohatra a menetrendszerinti forgalom függvényében.
Ohat állomásról 13 óra magasságában indult és 17 óra után ért Görögszállásra. Aznapi utolsó útja Debrecenbe vezetett Tiszalök érintésével a 109-es vasútvonalon. A 117-es vonalon sem volt jellemző a vonatra a száguldozás. Több helyen lassította a mozgást emeletes lassújel, 20-as és 40-es táblával ellátva. A G&G Növényvédelmi és Kereskedelmi Kft. 4-es számú gyomirtó szerelvényének élén a MÁV-TRAKCIÓ 1214-es pályaszámú remotorizált Dácsia dolgozik.
Tiszacsege szebb időket megélt állomásépülete. Az állomás Ohat-Pusztakócstól 9,5 km-re található. Három vágányából egy vágányzáró sorompóval rendelkezik mindkét végén. Az állomáson is emeletes lassújel van érvényben 20 és 40 km/h-s korlátozás „személyében”
(fotók: Sipos Gergely)

Ohat felől érkezik az állomásra a vonat

Állomási hangulatkép érkező Dácsiával
(fotó: Sipos Gergely)

Lassan, bandukolva halad a vonat és közben a sűrű, már-már száradt gazra locsolja a permetszert

Az állomást nagyon ellepte a gyom a rendszeres forgalom megszűnte óta

Az állomásra ráfér az irtás. Mindent beborított a sűrű gaz
(fotó: Sipos Gergely)

Egy, a vonalra jellemző kép. Lassújelek, rozsdás sínek, emeletes lassújel, karóra tűzött táblák. A síncsavarok hiánya nem jelentős

Tiszacsege után egy ideig párhuzamosan halad a közút és vasút. A fedező előjelzőtől néhány méterre készült a kép

Bokrok közül bújuk elő a gyomirtó vonat
(fotók: Sipos Gergely)

Nagy távolságból lőtt fotón „hullámzik” a vonat teteje
(fotó: Sipos Gergely)

Ismét észak felé fordult sínpáron tempózik a Dácsia Újszentmargita felé
(fotó: Sipos Gergely)

Az AS 154-es átjáró biztosítása miatt kényszerűen megállt a gyomirtó menet
(a másképp nem jelölt képeket Sipos Milán készítette)

Sipos Milán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.