2012. 09. 13.

Versenyre kelnek a ČD-vel

Bizony, főhet a feje a cseh vasútnak a menetrendváltás miatt. Több magánszolgáltató is elindítja vonatait december 9-étől. Az egyik a LEO Express, amely komfortos FLIRT-jeivel próbálja meg átcsábítani az utasokat az állami vasúttársaságtól – de a DB AG is megjelenik, mint vetélytárs, igaz, egyik leányvállalatán, az Arriván keresztül.



Nem számítottak arra a ČD-nél, hogy a különféle magántársaságok ennyire gyorsan meg tudnak jelenni a síneken. A RegioJet már jó ideje jelen van és a DB AG is inkább velük működne együtt, mint a ČD-vel. A LEO Expressről is tudunk, az elegáns, fekete, távolsági kialakítású FLIRT-ek Prága és Bohumín között indítja el vonatait a menetrendváltással. Azonban egy meglepő bejelentés szerint nem csak ezen a viszonylaton, hanem Prága és Chomutov között is napi rendszerességű járatokat indítanának 2013 tavaszától. A menetrend tervezete szerint délelőtt 10:14-kor indulna a vonat Prágából és turisztikailag vonzó célpontokat fűzne fel útja során, például Nelahozevesben lévő várkastélyt is könnyűszerrel elérhetik a kirándulni vágyó utasok. Ráadásul a magáncég könnyen ráígérhet a ČD-re, hiszen az állami társaság jóval kevésbé komfortos szerelvényeket üzemeltet ezen a vonalon.
A LEO Express motorvonata
(fotó: Stadler Rail)

Az igazi meglepetés azonban nem ez, hanem az Arriva megjelenése. A DB AG érdekeltségébe tartozó társaság Benešov u Prahy és Kralupy nad Vltavou között közlekedtetné a szerelvényeit. A prágai Masarykovo pályáudvart érintő vonatokat a hírek szerint a DB Regio-tól vásárolt (bérelt?) és a PARS Sumperk műhelyében felújított 628.2 sorozatú dízel motorkocsikkal közlekedtetnék. A menetrend tervezetében 18 vonatpár szerepel az Arriva üzemeltetésében, azaz a gyakorlatban óránként közlekednének ezek a járatok. Arról egyelőre nincs hír, hogy a prágai tarifaközösségbe milyen mértékben integrálják a DB AG leányvállalatának vonatait.
A 628.2 sorozatú motorvonatok Németországban feleslegessé váltak, de Csehországban még jó szolgálatot tehetnek a DB AG-nak
(forrás: Wikipedia)

Ugyancsak érdekes hír, hogy a KŽC Doprava nevű szervezet 2013 áprilisától nosztalgia motorkocsikkal, azaz a 830, 831 és 851 sorozatú motorkocsikkal Prága és Čakovice között indítanának menetrend szerinti elővárosi forgalmat. A cég már most is jelen van számos vasútvonalon, igaz, ezeken a helyeken kizárólag nosztalgiaforgalmat bonyolítanak le. Népszerű kezdeményezésük a nyári hétvégéken közlekedő, a tarifaközösségbe is integrált „Pražský motoráček” nevű nosztalgiavonatuk, amely a „prágai Semmeringen” a főpályaudvar és Praha-Řepy között közlekedik.
A KŽC nosztalgia-motorvonatokkal indítana elővárosi forgalmat Prága és Čakovice között
(forrás: Wikipedia)

A vasúttársaságoknak szeptember 13-áig, tehát e sorok megjelenésééig kell leadni a végleges menetvonal-igénylésüket.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.