2012. 09. 04.

Visszaszámlálás

Kereken száz nappal a menetrendváltás előtt elindult a visszaszámlálás az ÖBB-nél. 2012. december 9. sok szempontból különösen fontos momentum lesz a szomszédban: üzembe helyezik az új főpályaudvart és megindul a forgalom a vadonatúj, a régi Westbahnt elkerülő vasúti vonalon, át a Bécsi erdő alatt vezető alagúton.


A menetrendváltással sok változásra kell számítani az ÖBB hálózatán. A legfontosabbak egyike, hogy eltűnik a Südbahnhof utolsó maradéka. A Südbahnhof (Ostbahn) nevű létesítmény forgalmát a menetrendváltással a részlegesen megnyitásra kerülő Hauptbahnhof veszi át. Egyelőre nem ismert, hogy milyen koncepció mentén bonyolódik majd az üzem, azonban vélhetően a legegyszerűbb megoldást választják az osztrákok: a vonatok a matzleinsdorfi előkészítő pályaudvaron tárolnak majd és onnan húznak be az indulási idejük előtt röviddel a pályaudvarra.
A Railjetek még a megszokott útvonalukat követik, a főpályaudvaron legfeljebb csak áthaladnak a menetrendváltás után is

A négy vágánynak kell fogadnia a mostani pozsonyi, marcheggi vonatok éppúgy, mint a Fertő-tó vagy éppen Hegyeshalom felé vezető vonalak járatait is ide irányítják majd. Emellett a Budapestről és Břeclav felől érkező és oda tartó nemzetközi vonatokat is erre közlekedtetik, azok megállásáról egyelőre szintén nincs hír. Ugyan kézenfekvő lenne, így bevezetve a köztudatba az új állomást, de egyelőre a távolsági vonatok Meidlingben állnak meg, így ott kell biztosítani az átszállási kapcsolatot.
Ugyancsak a menetrendváltással indul meg a forgalom az új Westbahn hosszú évek óta épülő szakasza. A vonal legjelentősebb műtárgya a 13356 méter hosszú, a Bécsi erdő alatt átvezető alagút, a Wienerwaldtunnel. A vonal a hegyek alatt átvágva éri el a Tulln–St. Pölten vasútvonallal közös állomását, Tullnerfeldet. Innen ismét dél felé kanyarodva jut el St. Pöltenbe, ahol a vonatok visszatérnek a „régi” Westbahn vágányira. Az ÖBB tervei szerint az új vasútvonalnak köszönhetően közelebb kerülhetnek egymáshoz a főváros és a távolabbi nagyvárosok, mint St. Pölten, Linz, Salzburg vagy éppen Innsbruck. Egyes vonatok esetében akár fél órás is lehet az időbeni rövidülés. Az új pálya jelentős részben 250 km/h sebességre épül majd ki.
Elindult a visszaszámlálás. A Westbahnhofon lévő óra mutatja, hogy hány nap van még a menetrendváltásig és ezáltal az új Westbahn forgalomba helyezésééig
(fotók: Magyarics Zoltán)
Az új Westbahn egy szakaszát keresztezi még 2009-ben a Tullnerfelden Bahnon kocogó 4020-as motorvonat. Azóta már elkészült az új vasúti pálya
(fotó: Halász Péter)

Egy próbamenet 2012. július 5-én az Atzenbrugg-alagútnál
(készítette: Michael Hafner)

Érdemes megjegyezni, hogy a vasútvonal üzembe helyezésével a Tullnerfelder Bahn vonatai is használják majd egy kis szakaszon a vonalat. Áthelyezték Michelhausen állomást és új megállót is kapott a vonal Tullnerfeld állomás nevében.
Az új vasúti pálya előnyeit azonban nem csak az állami vasúttársaság, az ÖBB szeretné élvezni. A Bécs és Salzburg közötti vonatokat üzemeltető Westbahn is jelezte, hogy „beszállna a buliba”, a vasúttársaság is szeretné kiszolgálni az újonnan épülő Tullnerfeld állomást. Az előnyös fekvésű létesítménytől a környék két fontos városa is gyorsan elérhető, így az Westbahn új utasokat csábíthatna a vonataira.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.