2012. 10. 18.

Gyorsíthatnak az IC-k?

Kevesebb helyen állhatnak meg a jövőben az InterCity-vonatok – fejtegette Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Figyelőnek adott interjújában. Állítólag már 2013-tól olyan menetrend jöhet, ami jó az utasoknak.


„Már 2013-ban próbálunk olyan menetrendet bevezetni, ami többletet nyúlt az utasoknak. Ennek módja lehet menetidő-csökkenés, hiszen ezzel is versenyképesebbek leszünk az autóval, a közúti közlekedéssel szemben” – idézi a Figyelő Dávid Ilonát, a MÁV Zrt. első emberét. A GYSEV-től májusban érkezett csúcsvezető szerint az egyik megoldás a pályasebesség növelése és az, hogy felülvizsgálják az IC-vonatok megállási rendjét. Ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy mindenütt meg kell állni a minőségi távolsági gyorsvonatoknak, ahol most megállnak? Dávid szerint ez biztosan konfliktusokat szül majd, a megszüntetett megállók polgármesterei, a térség országgyűlési képviselői lobbizhatnak a megállókért. Az elnök-vezérigazgató szerint azonban minden átalakítás konfliktussal jár, korábban például az váltott ki kritikákat, hogy miért nőtt meg a menetidő.
A felújítási munkák eddigi rendszerét két ponton is kritizálta a vezérigazgató. Egyrészt szerinte nem jó modell az, hogy csak pontszerű fejlesztések, felújítások zajlanak és nincs összhang az egyes beavatkozások között. Másrészt Dávid Ilona szerint az sem jó megoldás, hogy az államtól jellemzően az év közepén és a második félévben érkeztek meg az állami pénzek a felújításra, akkor pedig már késő belevágni a felújításokba, a közbeszerzések kiírásába. Az elnök-vezérigazgató asszony szerint már most meg kellene határozni, hogy 2013-14-ben miket kell felújítani.

RegionalBahn információk

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.