2012. 12. 13.

Átadták a Tárnok–Székesfehérvár felújított vasúti pályaszakaszt

Átadták csütörtökön a Tárnok–Székesfehérvár vasúti pályaszakaszt, amelyet európai uniós támogatással újítottak fel.


Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára a Kápolnásnyéken rendezett átadó ünnepségen elmondta, hogy a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában megvalósult több mint 40 kilométer vasúti szakasz felújítása 55 milliárd forintba került.
Az államtitkár hangsúlyozta: az Európai Unió támogatja a vasúti infrastruktúra fejlesztését, és ezek a beruházások elősegítik, hogy Magyarország eredményesen tudja felhasználni az európai uniós forrásokat.
Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az ünnepségen kiemelte: a fejlesztések révén a vasút visszanyerheti korábbi szerepét a közösségi közlekedésben, a MÁV célja, hogy minőségi szolgáltatással növelje az utasok elégedettségét. Példaként említette, hogy korszerű járműveket szereznek be, és ingyenes Wi-fi szolgáltatást nyújtanak a jövőben, a december 9-én hatályba lépett új vasúti menetrendben pedig már csökkent a menetidő a vasútfejlesztések révén.
Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője az átadáson kiemelte: a Tárnok–Székesfehérvár közötti szakasz a Budapest-Székesfehérvár vasútvonal megújításának első üteme volt. A szakasz korszerűsítése 2009-ben kezdődött, kivitelezője az SZCKM-2008 Konzorcium, amelyet a Szentesi Vasútépítő Kft. vezet, tagja a Nyugat-Magyarországi Vasútépítő Kft., a Közgép Zrt. és a Kelet Út Kft.
A felújítás után 15 perccel rövidül az utazási idő Budapest és Székesfehérvár között.
A NIF Zrt. tájékoztatása szerint a Tárnok–Székesfehérvár vasúti vonalszakasz átépítése a során modern, akadálymentes, utasbarát megállók, megállóhelyek, közúti aluljárók és kiszolgáló helyiségek épültek.
A korszerűsítés 16 települést érintett. Kápolnásnyéken új állomásépület, Velencén, Velencefürdőn és Agárdon új megállóhelyeket építettek. Két közúti aluljárót alakítottak ki Kápolnásnyéken és Velencén.
A korszerűsítés során 43 kilométer kétvágányú fővonal (sic!) épült, 35 kilométer mellékvonal (sic!) újult meg 43 kilométernyi kétvágányú fővonali vágány és 35 kilométernyi egyéb vágány újult meg, 1 millió köbméter földet mozgattak meg, 28 ezer négyzetméter peront és 6000 négyzetméter perontetőt korszerűsítettek, 15 liftet telepítettek, 32 000 négyzetméter zajvédőfalat, 4 kilométer szalagkorlátot, 108 kilométer felsővezetéket létesítettek, egy új biztosítóberendezési épület épült, egy biztosítóberendezési épületet bővítettek, és 356 közúti jelzőtáblát helyeztek ki.
(fotók: Halász Péter)

A Tárnok–Székesfehérvár vonalszakaszon a vonatok 120 és 100 kilométer óránkénti sebességgel közlekedhetnek. További kiegészítő beruházások után lehetővé válik, hogy 160 kilométeres sebességgel közlekedjenek a vonatok Budapest és Székesfehérvár között.
A projekt az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedés Operatív Program részeként valósult meg, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával, nettó 54,8 milliárd forint értékben – közölte a NIF Zrt.

MTI, RegionalBahn információk

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.