2012. 12. 19.

Lépcsőn az égbe

Megkezdődtek a futópróbái a Mariazellbahn új motorvonatának. A Stadlertől rendelt Himmelstreppe („Égi lépcső”) motorvonatok első példányát az elmúlt hétvégén mutatták be a nagyközönségnek. Az első vonat 2013 tavaszán már forgalomba is áll.

Összesen kilenc motorvonatot rendelt a Stadler Railtől a NÖVOG, az alsó-ausztriai tartományi közlekedési társaság, amely 2010 decembere óta üzemelteti a St. Pölten és Mariazell közötti 760 milliméter nyomtávolságú, villamosított vasútvonalat. A rendkívül öreg járműpark azonban nem versenyképes a regionális forgalomban, így a hivatásforgalmi utasok számára is vonzó új járművek beszerzése mellett döntöttek. Ennek megfelelően még az üzem átvételének idején kilenc speciálisan a mariazelli igényekre szabott motorvonatot rendeltek a svájci gyártótól.
A nyolctengelyes, csuklós motorvonat részben alacsonypadlós kialakítású. Az ütközők között 50740 milliméter hosszú, 2650 milliméter széles kocsiszekrénnyel rendelkező jármű 116 ülőhely került kialakításra (ebből 11 a többcélú térben lecsapható ülésként), 4 fő/m2-rel számolva pedig113 álló utas is befér a vonatba. A szerelvény oldalanként három, egyenként 1300 milliméter széles ajtóval rendelkezik, így biztosítva a gyors utascserét mind a 980 milliméter magasságú hagyományos és a 400 milliméter belépőmagasságú alacsonypadlós utastérben. A vonaton természetesen kerekesszékkel is használható mellékhelyiséget alakítottak ki. A 6 kV 25 Hz-es felsővezetékről üzemelő járművet összesen 1200 kW leadására alkalmas vontatómotorok hajtják. A vonat tengelyelrendezése Bo' 2' 2' Bo'. Engedélyezett legnagyobb sebessége 80 km/h, de a kilencvenes tempó sem okozhat akadályt a vonatnak. A távvezérlés három szerelvény együttes üzemét teszi lehetővé.
Az új motorvonat korszerű utastájékoztató rendszerrel is rendelkezik

 A vonaton akadálymentesített mellékhelyiség is van


A vezetőasztal ismerős lehet a többi Stadler-termékből


Elegáns, ám kissé szokatlan az aranyszínű festés

Az új motorvonatokat december 15-én, vasárnap mutatták be az utasoknak Laubenbachmühle állomáson. A nagyközönség 2013 tavaszától használhatja a szerelvényeket.
A NÖVOG tervei szerint a hivatásforgalomban ezek a motorvonatok váltják majd a dízelmotorvonatokat és az ÖBB-től átvett három (nem éppen fényesen üzemelő) 4090-es sorozatú motorvonatot, az „Alpen-TGV”-ket. A 1099 sorozatú, eredetileg még 1911 és 1914 között beszerzett villamosmozdonyok a nagy terhelésű vonatokat és a nosztalgiajáratokat továbbítják majd a jövőben.
Az új motorvonat már próbafutásokat végez. Jövő év tavaszától már az utasok is használhatják az új szerelvényeket
(fotók: NÖVOG)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.