2012. 12. 07.

Ottó császár vége

A menetrendváltással megszűnik a Berlin és Magdeburg között közlekedő, két évvel ezelőtt indított IRE-járat. A napi két pár vonattal működő, a DB Regio saját kockázatára indított járat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.





InterRegioExpress jelzéssel indult el a 2010. december 10-én, a 2010-2011-es menetrend életbe lépésével a Berlin és Magdeburg között közlekedő, „Kaiser Otto der Große” nevet viselő járat. Az IRE 25-ös viszonylatra két szerelvény került, amelyek a Berlin Hauptbahnhof és Magdeburg közötti távolságot megállás nélkül tette meg – eltekintve a Postdamer Platzon és a Südkreuznál beiktatott megállásoktól. Az időben egész jó fekvésben közlekedő vonatok nem titkolt célja volt, hogy fellendítsék a két város közötti forgalmat. Amíg ha valaki IC-vel tette meg az utat, mintegy nyolc órája volt valamelyik helyszínen az esti visszatérésig, addig az IRE-vel ez tíz órányi szabadidőre bővült. Azonban az idegenforgalmat a csak munkanapokon közlekedő járat aligha lendíthette fel – az üzletemberek számára pedig a három, emeletes kocsiból álló szerelvény talán nem volt túlságosan vonzó.
A DB Regio által saját szakállára, üzleti vonatként közlekedtetett vonatok hátulütője volt, hogy a közlekedési szövetség jegyeit és a Berlin-Brandenburg-Ticket nevű ajánlat keretében kiadott jegyeket nem fogadták el rajta, így a kihasználtság meglehetősen alacsony volt.
Emiatt is döntött úgy a DB Regio, hogy a forgalomba állításkor vadonatúj emeletes kocsikból álló szerelvénnyel és egy 112-es sorozatú géppel közlekedő járatot leállítja. A forduló egy vonatra készült, de két vonatot alakított át – matricázott fel – e célra a DB Regio. Mind a két szerelvény egyedi megjelenést kapott a X. században élt Ottó császár (912–973) emlékére. Ő alapította ugyanis a magdeburgi egyházmegyét, amely alapfeltétele volt a környéken élő szlávok katolizálásának.
Képeinken az IRE 4277-esként érkezett és rövid tartózkodás után IRE 4278-asként Magdeburgba visszainduló szerelvény pihen Berlin Hauptbahnhofon 2012. szeptember 24-én
(fotók: Halász Péter)

IRE 25 • Berlin–Magdeburg
IRE 4276IRE 4278
Berlin Gesundbrunnenindul • Abfahrt08:39...
Berlin Hauptbahnhof (tief)érkezik • Ankunft08:45...
Berlin Hauptbahnhof (tief)indul • Abfahrt08:4718:22
Berlin Potsdamer Platzérkezik • Ankunft08:4918:24
Berlin Potsdamer Platzindul • Abfahrt08:5018:25
Berlin Südkreuzérkezik • Ankunft08:5418:28
Berlin Südkreuzindul • Abfahrt08:5618:29
Magdeburg Hauptbahnhoférkezik • Ankunft10:1219:50

IRE 25 • Magdeburg–Berlin
IRE 4275IRE 4277
Magdeburg Hauptbahnhofindul • Abfahrt06:5816:25
Berlin Südkreuzérkezik • Ankunft08:1217:42
Berlin Südkreuzindul • Abfahrt08:1417:44
Berlin Potsdamer Platzérkezik • Ankunft08:1717:47
Berlin Potsdamer Platzindul • Abfahrt08:1817:48
Berlin Hauptbahnhof (tief)érkezik • Ankunft08:2117:51
Berlin Hauptbahnhof (tief)indul • Abfahrt08:24...
Berlin Gesundbrunnenindul • Abfahrt08:28...

A vonatot rendszerint két megfelelően matricázott mozdony, a 112 138-as és a 112 139-es pályaszámú gépek továbbították. Ezek üzemképtelensége vagy éppen nagyobb vizsgálatok alkalmával más mozdonyok is beugrottak a viszonylatra.
A két IRE-pár december 7-én, pénteken közlekedik utolsó alkalommal.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.