2012. 12. 17.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Stadler

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a Stadler Rail Csoport hétfőn Budapesten.


Az aláírási ünnepségen Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára úgy fogalmazott: nem túlzás azt mondani, hogy Magyarország Európa egyik járműgyártási fellegvárává vált, és ezt a folyamatot a kormánynak folyamatosan erősítenie kell.
Az államtitkár bejelentette, hogy a Stadler 3,5 milliárd forintos beruházással megduplázza szolnoki alumíniumgyártási kapacitását, amellyel 230 új munkahelyet teremt.
Szijjártó Péter elmondta: a magyarországi járműgyártásban fontos szerepe van a vasúti járműgyártásnak, amely láthatóan bővülésnek indult. „Ennek zászlóshajója a Stadler cégcsoport” – tette hozzá.
Fontos tényezőnek nevezte azt is, hogy a Magyarországon jelen lévő négy nagy autógyártó vállalat folyamatosan bővíti gyártókapacitásait és növelik beszállítói hálózatukat. Szólt arról is, hogy a kormány előtt célként lebeg a magyarországi buszgyártás újjáélesztése, amelynek része, hogy az állam visszavásárolta a Rábát.
Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója (balra) és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára (jobbra) a kezet fog, miután stratégiai megállapodást írt alá a kormány és a Stadler Rail Csoport a Parlamentben 2012. december 17-én
(fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Megismételte, hogy a válság utáni erős pozíció megteremtéséhez Magyarországnak Európa termelési központjává kell válnia. Mint mondta, ehhez új munkahelyekre, szövetségesekre, új adórendszerre és az innováció és kutatás-fejlesztés támogatására van szükség, ami a kormány gazdaságpolitikájának középpontjában áll.
A külügyi és külgazdasági államtitkár hangsúlyozta, hogy a járműipari beruházások sohasem önmagukban állnak, hiszen a beszállítók számára újabb és újabb lehetőségeket biztosítanak. Úgy fogalmazott: Magyarország legnagyobb növekedési potenciálja a kis- és közepes vállalatok nemzetközi megerősítésében rejlik, amelynek első lépése a hazai piacon való megerősítésük.
A Stadler magyarországi tevékenységére utalva kiemelte, hogy sikeres a társaság, illetve a kormány és Szolnok városa közötti együttműködés. Pozitív szimbiózis, hogy a szolnoki oktatási rendszer a Stadler munkáltatói igényeihez igazodva alakul át – tette hozzá.
A Stadler 60 FLIRT-et és tíz Talentet is karbantart a pusztaszabolcsi bázison
(fotó: Halász Péter)

Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója elmondta: a stratégiai megállapodás arról szól, hogy a vállalatnak és a kormánynak vannak közös céljai, és hogy erről eszmecserét folytatnak. Úgy vélte, ez „mindenképpen egy hiánypótló intézmény”.
A vállalatvezető beszédében a stratégiai megoldásokról úgy szólt: „van egyfajta polémia a sajtóban, illetve a szakma egy részében, hogy van-e értelme, illetve tartalma az ilyen megállapodásoknak”. Kifejtette: vannak olyan vélemények, hogy ez kizárólag propaganda- vagy marketingfogás, Dunai Zoltán szerint ha így lenne, azzal semmiféle probléma nem lenne, „de nem ez a helyzet”.
Mint mondta, a megállapodások jól láthatóan láncba illeszkednek, a párbeszéd és együttműködés eszközei. Hozzátette ugyanakkor: sokat kell, hogy javuljon még Magyarországon a nemzetközi cégek elismerése, amiért „közösen sokat kell tennünk”.
Dunai Zoltán – egy múlt heti együttműködési megállapodás aláírásakor elhangzott mondatra utalva – elmondta: a Stadlernek is stratégiai céljai vannak Magyarországon, nem pedig taktikaiak. „Egy stratégia mentén tudatosan építkezünk, tudatosan szeretnénk növelni piaci részesedésünket, alkalmazotti létszámunkat, és a gyártásban egyre több, és egyre összetettebb munkafolyamatokat hozni Magyarországra”.
A svájci székhelyű Stadler Rail Csoport 2005 óta van jelen Magyarországon, és összesen 12,5 milliárd forintot fektetett be az országban. A vasúti járműveket gyártó társaság három magyarországi leányvállalatán keresztül jelenleg mintegy 400 főt foglalkoztat budapesti, pusztaszabolcsi és szolnoki telephelyein. A cég Magyarországon forgalomban lévő vasúti szerelvényeit pusztaszabolcsi telephelyén szervizeli.

MTI

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.