2013. 01. 07.

E-ticket Nagyváradon

Egyre több helyen vezetik be az elektronikus jegyrendszert. A sorba beállt a partiumi város, Nagyvárad is: a márciustól az OTL (Oradea Transport Local S.A., a nagyváradi helyi közlekedési társaság) járatain csak az elektronikus bérleteket lehet majd használni.


Csuzi István, az OTL igazgatója és Labancz László kereskedelmi osztályvezető számolt be az Erdély Online szerint arról számolt be, hogy a diákoknak és az egyetemistáknak mostantól három hónap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy kiváltsák a kedvezményes árú (esetenként ingyenes) elektronikus bérletet, márciustól pedig a teljes árú elektronikus bérletek válthatók majd ki valószínűleg szintén három hónapon keresztül. A nyugdíjasok esetében a folyamat várhatóan tovább fog tartani, a tervek szerint nevük sorrendjében kapják meg az új bérletet a nyugdíjaskedvezménnyel utazók.

A tervek szerint január végen elkezdődik az elektronikus jegyek árusítása is, ehhez még viszont az adóhatóságnak jóvá kell hagynia a pénztárgépeket. Míg a papíralapú bérleteket fokozatosan felváltják majd az elektronikus bérletek, az elektronikus jegyrendszer egy-másfél évig párhuzamosan működik majd a hagyományossal.
Az elektronikus bérletek ugyanúgy egy hónapig jogosítják fel a birtokosukat korlátlan számú utazásra, mint a papír alapú bérletek. Az „elektronikus pénztárcákat” pedig igény szerint lehet majd feltölteni több-kevesebb jegy ellenértékével. Csuzi István kihangsúlyozta: az elektronikus jegy- és bérletrendszer bevezetése semmiféle árváltozást nem jelent egyelőre. Elképzelhető ugyan, hogy a közeljövőben igényelni fogják a díjszabások emelését az infláció miatt – erről a Helyi Tanácsnak kell majd szavaznia –, ennek viszont semmi köze nincs az új rendszer bevezetéséhez.

A nagyváradi városi közlekedésben tavasztól elektronikus jegyekkel utazhatunk – a partiumi városban búcsúznak a papírjegyektől
(fotó: Magyarics Zoltán)

Az OTL elektronikus bérletei igény szerint lehetnek névreszólóak vagy bemutatóra szólóak. A névreszólóak a fotó miatt nem készülnek el azonnal, viszont ezek a kártyák ingyenesek és ellenőrzéskor önmagukban elegendőek, nem kell a személyazonossági kártyát is felmutatni. Ha valaki esetleg elveszti a bérletét, akkor a közlekedési vállalattól visszaigényelheti a feltöltött jegyek értékét. A nem névre szóló kártyákat öt lej ellenében azonnal kiállítják, ezeknél viszont egy ellenőrzés esetében fel kell mutatni a személyazonosságot igazoló okiratot is. E változatnál elvesztésük esetén nem igényelheti vissza az utas a kártyán lévő összeget.

Az új jegytípusokat minden felszálláskor érvényesíteni kell. Aki ezt elmulasztja, azt megbírságolják az ellenőrök, azonban az egyébként érvényes bérlettel rendelkező utasok esetében türelmi idő lesz. A nem érvényesített jegyek és bérletek esetében a helyszínen 25 lej, utólag befizetve pedig akár 250 lej is lehet a pótdíj.
Csuzi István arról is beszámolt: a tömegközlekedési járművekben lévő jegy- és bérletérvényesítő automaták közül mostanáig hármat megrongáltak, ezeket visszaküldték javításra. „Sajnos a kalapácsütések ellen nem tudjuk megvédeni ezeket, s a rosszakarók túljártak a gyártók eszén. Mindenesetre megrongálásuk bűnténynek számít és a helyi rendőrség segítségét várjuk az ilyesmi megelőzésére” – jelentette ki az igazgató.

RegionalBahn információk

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.