2013. 01. 30.

Megint államosítják az RCH-t?

Magas szintű tárgyalóküldöttség járt a közelmúltban a fejlesztési minisztériumban, hogy felélessze a 2010-ben megkezdett egyeztetéseket az osztrák tulajdonú Rail Cargo Hungaria (RCH), vagyis a Magyarországon piacvezető vasúti áruszállító cég sorsáról – értesült a Magyar Nemzet.



A naplap szerdai száma szerint a tárgyalások felújítása mögött az a magyar szándék húzódik meg, hogy a MÁV visszaszerezze korábbi teherszállító kapacitásának egy részét, de ennek formájáról egyelőre még nem született meg a végleges álláspont. Elképzelhető, hogy a magyar kormány, mint jó néhány multi esetében, első körben stratégiai együttműködést ajánl az RCH-nak.

A cég 2006-os privatizációját megelőzően MÁV Cargo néven a magyar vasúttársaság leányvállalata volt. Osztrák tulajdonba kerülve kezdetben éles viták alakultak ki az új tulajdonossal a munkavállalók foglalkoztatásáról vagy a magyar pályák használatának díjáról. Később mindkét fél felismerte, hogy a kölcsönös előnyök mentén érdemes együttműködniük. A magyar és osztrák sajtóban időről időre találgatások jelentek meg arról, hogy a magyar állam részesedést szerezne az RCH-ban készpénzért vagy mozdonyok apportjával – írja az újság.

MTI

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.