2013. 01. 10.

Újdonság a Nyugatiban

Emlékeznek még? Kereken tíz esztendővel ezelőtt még csak szállingóztak Oroszország felől az Usgyik. A 2002 és 2004 között forgalomba állított példányok először az esztergomi vonalon mutathatták meg, hogy mit tudnak.


Az orosz államadósság terhére beszerzett RA-V-731.25 gyári típusjelű ikermotorkocsik 2002 és 2004 között álltak szolgálatba. A kocsikat a budapesti metrókocsikat is gyártó Metrovagonmash (Метровагонмаш) építette. A formája alapján a „Tégla”; a származási helye nyomán pedig „Putyin” névvel is emlegetett „Pusztametró” vagy „Usgyi” elsőként az esztergomi vonalon mutathatta meg tudását. Idővel azonban a járművek a Nyugati pályaudvarról Szentesre települtek, ahol azóta is többé-kevésbé megbízhatóan szolgálnak szerte hazánkban: Salgótarjántól Debrecenen át Bátaszékig számos helyen találkozhatunk velük.
A kettes és az ötös Usgyi a Nyugati pályaudvaron

Frissen érkezett Usgyi. A képen a 6341 002-es pályaszámú motorkocsi. Érdekesség, hogy a jármű homlokán középen, az ütköző-vonókészülék felett látható a pályaszám

Párja, a 005-ös Usgyi esetében pedig (szemből nézve) balra a MÁV felirat került, a pályaszámot pedig jobbra tolták. Akkoriban meglehetősen vegyes volt a motorvonatok felszereltsége: volt amelyik rendelkezett külön ütközőkkel és van amelyik nem...
Felvételeink 2003. február 6-án készültek a Nyugati pályaudvaron

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.