2013. 02. 05.

Mint az új! – Megújuló személykocsik a MÁV-START-nál

A MÁV-START vezérigazgatója, Ungvári Csaba a tavalyi esztendő végén jelentette be a személykocsi-állomány átfogó felújítási programját, melynek első kézzelfogható jele a „hangulatjavító fecskék” megjelenése volt. Most azonban az elvi szempontokat tekintve komolyabb dobás zajlik, ugyanis a „mezei”, nem feláras távolsági flotta járművei is megfiatalodnak. Immár talán joggal remélhetjük: valami komoly változás kezdődött el a vasúttársaság háza táján.

A mostani lépések már aligha az „új seprű jól seper” mondás hatásának tudhatók be. Dávid Ilona és csapata közel egy esztendeje irányítja a magyar vasutat, és ennek egyre több látható eredménye van az utasok szemszögéből is. Fontos különbség, hogy nem csak ködös, távoli jövőre vonatkozó elképzelések, hanem kézzelfogható eredmények. Bár a „fecske-program” kezdetén még meglehetősen szkeptikusak voltunk, most ismét mondhatjuk, hogy határozottan jó irányba haladunk, az apró lépések politikája érdemi eredményeket hoz. Természetesen a hibrid-IC esetéhez hasonlóan ez is a jelenlegi keretek között értelmezve igaz, de legalább az elmúlt évtizedek ide-oda kapkodó hozzáállása után jó látni egy-egy megújult B vagy éppen Bp sorozatú személykocsit. Bizony, végre valaki gondolt azokra az utasokra is, akik nem tudják vagy nem akarják a feláras IC-ket választani!

A megújult 29-05 076-os pályaszámú kocsi utastere. Kellemes látvány az esztétikus utastér
(fotó: Nagy Tibor)

A 20-30-asok utastere is az új színekben pompázik
(fotó: Pekács Ádám)

A megújult fülkés kocsik előtere is jól néz ki
(fotó: Pekács Ádám)

A felújítási program eredményeként eddig egy 20-30-as és egy 29-05-ös személykocsi készült el. A program keretében új üléshuzatot, vidám belső tereket kaptak a kocsik. A megújult utastérben az ülések kék színű huzatot kaptak, a kocsi falai világosak, vajszínűek (29-05) illetve sárgák (20-30), a csomagtartók a Bp-kocsiban pedig narancssárgát lettek éppúgy, mint az üléseken a kapaszkodók. A 20-30-as kocsiban az ablakkeret, a fülkeajtók, illetve a szemetes pompázik narancssárgában.

Az egységes belső mellé egységes külső is dukál, így a 29-05-ös esetében is megjelent a MÁV-START gyorsvonati kocsijaira annyira jellemző szürke csík a kocsi oldalán. Emellett az ajtók a megszokott sötétszürkéről az oldalsó csíkkal azonos világosszürkére változtak. E lépéssel a kocsik közelebb kerültek a halberstadti kocsiknál megismert színtervhez. Ugyancsak újdonság az ablakok felett végigfutó szürke díszítőcsík, amely szintén a „halbiknál” jelent meg először. Korábban ez nem volt szokásban, az ablakok felett csak az első osztályt jelző sárga csík volt jelen. Felvetődik a kérdés, hogy ha ez az új, egységesnek szánt színterv, akkor a többi, csak fővizsgán áteső kocsi miért nem kapja meg. A választ (még) nem tudjuk, de az is közrejátszhat, hogy az új külsőt az új belsővel együtt járó arculati elemnek szánja a vasúttársaság.

A kocsik külseje is a gyorsvonati kocsikra és a halberstadti személykocsikra emlékeztet
(fotó: Nagy Tibor)

A 20-30-asok is a halberstadti kocsiknak megfelelő fényezést kaptak
(fotó: Pekács Ádám)

Kulturált, egységes megjelenés
(fotó: Pekács Ádám)

Érdekesség a kocsik feliratozása is. A 29-05-ös esetében például a kerékpárszállításra alkalmas előtérbe vezető ajtón kerékpáros piktogram jelzi e lehetőséget. Korábban semmi sem volt itt, vagy ha igen, akkor a kocsiosztályt jelző szám alatt kellett kibogarászni a bicikli-szimbólumot. Ugyancsak újítás, hogy a kocsik adatai teljes egészében a hossztartókra kerültek, azaz a pályaszám már nem foglalja el a kocsi közepén a szürke sávot, hanem az Európában megszokott módon a kocsiszekrény alsó felületére került át minden adat.

A kocsi adatai a szekrény alsó részére kerültek át a szürke mezőből. Igényesebb így a jármű megjelenése
(fotó: Nagy Tibor)

Tudomásunk szerint egyes járművek műszaki tartalma is változik a felújítások során: a wifi-s internet-elérési lehetőség mellett például másfélszáz, jelenleg tuskófékes halberstadti kocsi új, tárcsafékes forgóvázakat kap információink szerint a felújítási program keretében. Az okostelefonnal vagy laptoppal utazók pedig vadászhatják a wifi-jelet: egyre több, egyelőre még jelöletlen személykocsiban indult meg már most az internet-szolgáltatás a MÁV-START járatain.

A kocsifelújítási programmal és annak részleteivel kapcsolatosan keressük a MÁV Kommunikációs Igazgatóságát is, kérdéseinkre várjuk a választ. Annyit azonban már most leszögezhetünk, hogy a jelek szerint elvi fordulóponthoz érkeztünk. Úgy tűnik, a MÁV-START saját, illetve elődeinek korábbi stratégiájától eltérően az eddig minden fórumon prioritásként deklarált minőségi távolsági és budapesti elővárosi szegmensek mellett végre rendelkezik elképzeléssel a „mezei” távolsági szegmens járműveiről is. Ebben a szegmensben célzott lépésekre lassan 30 éve nem került sor, csak nemzetközi illetve minőségi távolsági forgalomból levetett járművekkel (xx-80-as bautzeni és első generációs Bko IC-kocsik), vagy pedig ajándékszámba menő alkalmi beszerzésekkel (használt német halberstadti kocsik) seperték a szőnyeg alá a problémákat. Az alig bújtatott üzenet végig az volt, hogy aki finnyás a minőségre, járjon IC-vel. Kíváncsian várjuk tehát a folytatást - már csak azért is, mert a sima távolsági flotta hazai eredetű része szinte teljes egészében nullára futott. A mostani fejlemények mindenesetre egybecsengenek azzal, hogy a pontosság tekintetében is kezdik komolyabban venni ezt az évi közel 100000 járatból álló elfeledett szegmenst.

Az alábbi sorokat legutóbbi cikkünkből idézzük. Ehhez képest a mai hír lényegi elmozdulást jelent, és bár látszik a fény az alagút végén, azért hosszú még ez a képzeletbeli alagút.

Európa elfeledett szeglete, avagy a MÁV-Start távolsági és fővonali regionális személykocsiparkja
Az IC presztízs, az elővárosi forgalom kirakat, a záhonyi személy... az meg a záhonyi személy. A MÁV-Start igazi roncsderbit örökölt jogelődeitől, és a távolsági flottának csúfolt vashulladék-gyűjtemény jövője a Startos érában sem tűnik szebbnek, mint korábban. Ebbe a két szék közé esett kategóriába utoljára bő 30 éve, a „poznani heringesek” (xx-37-es középszámcsoport) beszerzésével került nagyobb darabszámban új kocsi, azóta néma csend. A By (20-06 / 20-17), Bp (29-05) és xx-35-ös kocsik túl vannak a negyvenedik évükön, gyakorlatilag az eredetihez képest változatlan (= a mai kor színvonalához képest évtizedekkel elmaradt) műszaki tartalommal. Az elmúlt 20 év egyetlen komoly dobása a halberstadtiak beszerzése volt. Ezen kívül csak az IC-flottából nyugdíjazott Bko-kocsik (= első generációs IC-kocsi, poznani heringesből nagyon minimalista módon kipofozva) és a keleti blokkos nemzetközi forgalomból kihullott bautzeni gyártású (xx-80-as középszámcsoport) szekerek javították az amúgy siralmas mérleget.
Az egyetlen komolyabb széria, amelytől sikerült megszabadulni, a kétezres évek elején már szó szerint szétmálló „pápaszemes” (xx-57) család volt. A múltnál már csak a jövő nagyobb talány, mivel egyetlen Startos vezetői gárda sem mártotta a lábát ebbe a pocsolyába, a távolsági flotta soha nem volt prioritás. Ideális esetben a túlfutott By, Bp, A/B sorozatok útja a vastelep, a poznani kocsiké pedig talán egy élettartam-növelő felújítás lehetne – utóbbiakból egyébként a lengyel ipar egészen korrekt felújított verziókat ki tudott hozni. Hogy mi lesz a valóságban, azt csak tippelni tudjuk: status quo, amíg a rozsda végképp nem győz.

Halász Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.