2013. 02. 12.

Negyvenhárom millió utas Szlovákiában

2012-ben összesen 43 millió utas választotta a szlovák személyszállító vasúttársaság, a ZSSK szolgáltatásait. Északi szomszédaink komolyan fejlesztik – a lehetőségekhez képest persze – a személyszállító flottát is.


Az elmúlt év során több mint 43 millió utas választotta a ZSSK vonatait – közölte a szlovák személyszállító vasúttársaság. Csak Pozsony és Kassa között 460 ezer utast szállítottak el a ZSSK távolsági vonatai. A vasúttársaság jelezte azt is: nagy az érdeklődés a különféle üzletpolitikai kedvezmények iránt is. Alighanem ez is közrejátszott az utasszámok emelkedésében, hiszen az utasok kilencven százaléka, mintegy 39 millió utazó valamilyen kedvezményes menetjeggyel utazott. Érdekesség, hogy az utasok átlagos életkora 37 év volt. 
Az internetes jegyértékesítés is sikeres: az Ex 1502 számú „Chopok” kivételével minden vonatra öt százalékkal olcsóbban árulja a ZSSK az internetes jegyet. 

Korszerű személykocsikból áll a ZSSK vonatainak jelentős része
(fotók: Halász Péter)

A ZSSK az elmúlt időszakban nem csak a kedvezmények körét bővítette, hanem a szolgáltatások színvonalát is igyekezett emelni. Az IC-vonatokon wifi-szolgátlatást, napilapokat és üdvözlőitalt kínálnak. A görülőállomány is alapos változáson ment át az elmúlt évek során: az elővárosi forgalom személykocsijai megújultak, a távolsági forgalom új, hazai gyártású kocsikkal gyarapodott – ezek közül kettőt a 2010-es InnoTranson is kiállítottak, messze megelőzve a MÁV-GÉPÉSZET finoman szólva is kétséges eredményű „IC+” projektjét. De említésre érdemesek az elővárosi forgalomban csatasorba állított emeletes ingavonatok és általában az ingavonati üzem bevezetése Szlovákiában. Szót érdemel még 27 dízel motorvonat forgalomba állítása is, amelyet uniós forrásokból finanszíroztak.

Visszalépés?
A 2012-es adatok üdítően hatnak, de ha megnézzük a ZSSK 2011-es éves jelentését, akkor már láthatjuk, hogy annyira nem is fényes a helyzet: amíg 2012-ben 43,44 millió, addig 2011-ben 45,9 millió utast szállított a szlovák személyszállító vasúttársaság. A 2011-es éves jelentésből kiderül: 2005-ben 49 millió utasa volt a szlovákoknak, addig öt év alatt ez ütemesen 45 millióra csökkent és csak kis mértékben emelkedett 2011 folyamán 45,9 millióra – majd nagyot zuhant 2012-re ez az érték. A bevételek ugyanakkor éves szinten csaknem 7 százalékkal, 89,6 millió euróra nőttek az elmúlt évben.
A számok hátterében lehet, hogy számos mellékvonalon erősen megritkították a menetrendi kínálatot; emellett pedig színre lépett egy magán operátor, a RegioJet, amely átvette a szolgáltatást a ZSSK-tól a Pozsony–Dunaszerdahely–Révkomárom vonalon, így tehát a 2012-es év java részében a csallóközi utazások már nem a ZSSK-nál jelentkeztek. Ugyancsak nem tett jót a még megmaradt határátmenetek kishatárforgalmi vonatainak megszüntetése, bár nyilván ez csak marginális érték lehet.
Slavomíra Subrtová, a vállalat kommunikációs igazgatója a múlt év eredményeit értékelve az MTI-nek nyilatkozva elmondta: az utasforgalom csökkenését leginkább befolyásoló tényezők közül szerinte a legjelentősebbek a vállalat árpolitikájában végrehajtott változtatások voltak. Mivel a vállalat átállt a menetjegyek kilométerenkénti díjszabására, megszűnt az utasok részéről az az igény, hogy menettérti jegy helyett két külön menetjegyet váltsanak, ez pedig az eladott jegyek számának csökkenéséhez vezetett. Az utasforgalom csökkenését a kommunikációs igazgató szerint – ahogy azt kicsit fentebb mi is valószínűsítettük – RegioJet színre lépése mellett a tátrai villamos, a TEŽ, illetve és a csorbatói fogas, az OŽ vállalatok egybeolvasztása és a trencséni vilamosvasútnak a ZSSK-ból való kiválása is befolyásolta.
A ZSSK ez évi terveiben a tavalyival közel megegyező, 43,5 millió főt kitevő utasforgalommal számol – írja magyarázatában az MTI.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.