2013. 02. 19.

Nem könnyű ingyenesen tömegközlekedni

Ugye mindenki emlékszik még az MSZP főpolgármester-jelöltjének, Horváth Csabának „jó hírére?” A talliniak – mint azt korábban írtuk – megvalósították az ötletet, január 1-je óta ingyenes az észt fővárosban a tömegközlekedés – a helyieknek.




Ahogy azt még ősszel megírtuk: január 1-je óta ingyenes lett a tömegközlekedés Tallinban. Persze, nem mindenkinek, csak a helyi lakóknak és nekik is csak akkor, ha rendelkeznek az ehhez szükséges elektronikus bérlettel. Az RFID-technológián alapuló kártya személyhez kötődő és csak a tallini lakcímmel rendelkezők igényelhetik.
A városba látogató többi utasnak továbbra is fizetnie kell a jegyért. Az elektronikus jegyrendszer használatához először 2 euróért egy kártyát kell venni, azonban ezt beszerezni nem könnyű, az ügyfélszolgálati pontok, például a repülőtéren meglehetősen korlátozottan, csak 9 és 17 óra között és csak munkanapokon vannak nyitva. Ha sikerült kártyát szerezni az utasnak, akkor 1,10 euróért egy órán át, 4 euróért 24 órán át; 6 euróért 72 órán át vagy 7 euróért 120 órán át használhatja az utas a tallini tömegközlekedési eszközöket. Azonban ha nem sikerült az utasnak kártyát kerítenie, akkor a járművezetőknél vehet csak átszállásra nem jogosító vonaljegyet – 1,60 euóért.
Korábban a tallini városvezetés jelezte: a 420 ezer lakosú észt fővárosnak évi 20 millió eurójába (mintegy 5,7 milliárd forintjába) kerül majd a balliberális Edgar Savisaar polgármester ötletének megvalósítása. Az ellenzék azt veti a városvezető szemére, hogy a populista lépés mindössze a 2013-as választások előtti kampány része. Mindemellett azonban nem árt tudni, hogy idén márciusban a városlakók népszavazáson döntöttek a városi közlekedés ingyenessé tételéről: az érvényes szavazatok 75,5 százalék támogatta az ötletet. Igaz, a részvételi arány mindössze 20% volt.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.