2013. 03. 19.

Festések a garázsból – 1. rész

A RegionalBahn lapjain eddig alig-alig szerepeltek vasútmodellek. Ezúttal egy érdekes gyűjteményt mutatunk be: olvasóink már ismerhetik Sipos Milán képes beszámolóit. Most azonban a nagyvasút helyett az 1:87-es méretarányú modellek között kalandozunk.





A kezdetek

A vasút iránti szeretetem már egészen kisgyermek korom óta él bennem, és kiterjed a modellvasúttól, a kisvasúton át egészen a nagyvasútig. A modellvasút kezdetben, mint mindenkit, csak játék szintjén érdekelt, majd később, pár éve kezdett érdekelni komolyabban, ezen belül is a modellek festése.
Miért éppen ez? Talán azért, mert mindig is csodájára jártam, hogy is alakul át egy-egy jármű és nyeri el különleges, egyedi külsejét. Rengeteg képet láttam vasútbarátok saját készítésű munkáiról és elkezdtem érdeklődni, hogy is alakulhat át egy mozdony, vagy egy kocsi. És lelkes fiatalként magam is szépen lassan belefolytam a festegetés és alakítás rejtelmeibe.

Egy egyszerű átalakítás szülötte ez az átmeneti festésű Szergej. A Roco GYSEV-Szergejéből alakult át, egyszerűen átfújva a kasznit, kimaszkolva a tetőt és a mellvédlemezt. Feliratozás után a belső tér is elnyerte végleges színét. De az eredeti képen nem így nézett ki a gép...

...hanem egy használt, koszosabb gépet, így kicsit később antikoltam a Szergejt

Alap kellékként az ecsetet használtam elsőként, de azt mondanom sem kell, hogy hosszú távon ezzel nem lehet szép eredményt elérni festés terén. Nem sokkal később, ahogy elsők között elkészítettem remotorizált M41 és remot M62-es mozdonyomat, édesapám arra gondolt, hogy be kellene szerezni egy festékszóró pisztolyt is, amolyan továbblépésként.
Az említett festőeszköz meg is érkezett és gyors próbálgatásokba kezdtem. Az első szórópisztollyal készült mozdonyom egy V43-as volt, melyet később elég kezdetleges antikolási módszerekkel koszoltam. Csak sokkal később ismerkedtem meg az antikolás igazi rejtelmeivel, amivel igazán szép eredmény érhető el. Később az említett Csörgő és Szergej modell is megkapta új festését, már szórópisztollyal készítve. Az ecsettel és szórópisztollyal történt festés eredménye összehasonlíthatatlan.

A most induló cikksorozatban arról szeretnék írni, hogy a modellvasúti járművek hogyan váltanak arculatot, miként öltenek magukra más festést és adott esetben milyen alakításokon megy keresztül egy-egy jármű az átalakulás során, hogy az igazi társára a legjobban, részleteiben is hasonlítson. Ebben a sorozatban ismertetném az olvasóval a kezem alá kerülő járművek átalakulásának folyamatait. Hogyan is alakul át nálam egy mozdony, a festék eltávolításától kezdve az átalakuláson át, egészen az utolsó, a mindent lezáró lakkrétegig, valamint a készre szerelésig. 

Már egy 2012-es alakítás eredménye ez az orosz harcos, amelyik szintén GYSEV-színterv szerinti mozdonyból alakult át

Kezdjünk festeni!

Magam is bízom abban, hogy egyre több vasútmodellező kap kedvet ahhoz, hogy szórópisztolyt ragadjon, és egyedi festéseket készítsen és megcsillogtathassa tudását a festésben is.
Ha valaki festésre szánja el magát és úgy gondolja, megpróbálkozik egyedi járműveket készíteni, mindenképpen szükséges lesz beszerezni egy kompresszort és egy szórópisztolyt, hacsak épp nincs otthon egy ilyen a háztartásban. Festékekből viszont nem csak egy szín fog kelleni. Példaként említeném a MÁV-Trakció Papagáj mozdonyait, melyhez legalább négy szín szükségeltetik. Ezen kívül lehetséges, hogy egy színből több árnyalatra lesz szükségünk a festések során, hiszen lehet, hogy a kívánt eredményt csak a színek keverésével fogjuk megkapni. Ha még koszolni, antikolni is szeretnénk kedvenc mozdonyunkat, további színekre lesz szükségünk, függően a természeti viszontagságoktól és a jármű használtságától.

Már több átalakítást tartalmazó modell az egyedi elemekkel ellátott 2166-os Csörgő. Több átalakításon is átesett a mozdony: ilyen például a kapaszkodók imitálása, új kémény. Egyedi elemként jelenik meg az „A” végén található „Bz” ütköző, valamint a pályaszámon a magyar címer

A festékek két csoportra oszthatóak: olaj és akril festékek. Az olajfestékről azt kell tudni, hogy lakkbenzin-hígítóval történik az elegy hígítása, míg az akril festékek sima csapvízzel hígíthatók. Utóbbi előnye, hogy szagtalan és kevésbé tartalmaz káros anyagokat. Értelemszerűen a festéshez szükségünk lesz hígításra használatos folyadékra is. A festékek többféle fényességben szerezhetők be: matt, félfényes, fényes és selyem.
A festékrétegeket lakkal fixáljuk, mely védi a már felvitt árnyalatokat a készülő mozdonyunkon. Lakkokból is megkülönböztetünk több fényű lakkot. Szintén matt, félfényes vagy fényes változatban. Ezek milyensége fogja befolyásolni a festett járművünk fényének megjelenését. Ha frissen felújított mozdonyt szeretnénk modellezni, fényesebb lakkot fogunk használni, míg egy ütött-kopott járműnél a matt lakkot. Több mint valószínű, hogy nem egy színnel fogunk dolgozni, és lesznek olyan részek, amelyeket nem szeretnénk más színre fújni. Ezeket maszkolószalag segítségével fedhetjük le.
Tévedés ne essék, időtartamban ez a folyamat sokkal több, mint amennyi idő alatt ezt a pár sort elolvashatták, akár napokat is igénybe vehet és a további írásokban bemutatjuk, hogy mennyire időigényes a festés. Ha pontosabban szeretnék fogalmazni, akkor a felvitt festékréteg száradási ideje, ami hosszú. De higgyék el, megéri várni.

A 2166-os után született ez a 2154-es C+K átalakításon átesett Csörgő. További alakítás történt a 2166-hoz képest a tetőn és a forgóvázon. A mozdony megkapta a légkondícionáló berendezés külső egységét, illetve az oldalán a homokolónyílások fogoját. Egy ismerősömnek köszönhetem a remekül átalakított forgóváz maszkokat


Tanácsok tapasztalatokkal

Kezdő festőknek (magam sem vagyok profi) javasolnám a frissiben beszerzett festőeszközök használat előtti megismerését, próbálgatását egy tetszőleges műanyag lapon, hogy is működik a pisztoly, hol sok festéket fúj, hol kevesebbet. Mikor ráéreztünk az eszközre, megfelelően kell hígítanunk a festéket, amit szeretnénk a kocsinkra, mozdonyunkra fújni. A pisztoly apró szórónyílásán csak kis pigmentű (szemcsenagyságú) részecskék fújhatók ki úgy, hogy szép eredményt érjünk el. Kellemetlen meglepetés lehet a sűrű festék használatakor egy csúnya nagy festékpaca a modellen, mely körül sok kisebb, de az optimális pigment mérettől lényegesen nagyobb folt található.

Egy nehéz fogásnak látszott ennek a Szilinek az elkészítése, de végül kiderült, hogy mégsem volt olyan bonyolult feladat. Habár a sok színnek és különböző apróbb festéseknek köszönhetően remekül elpepecseltem vele, mire elérte az eredetire hasonlító állapotát. Nagy segítség volt, hogy a mozdonyon körbefutó csík matricaként került fel a mozdony oldalára

De vigyázzunk a hígítással! A túl híg festék könnyen megfolyhat, és nehezen fogja átfedni a modell eredeti színét, és a „megfolyás” és látható marad a modellen. Inkább lassan, több lépésben hígítsunk. Egyre több tapasztalattal a lépések száma csökken, és hamar elérhetjük a kívánt állagot. Mielőtt a festést kezdenénk, langyos, mosószeres vízben mossuk át a modellt. Erre azért van szükség, hogy a rátapadt zsírt, szennyeződést eltávolítsuk. Ha nem tennénk, a festék nem tapadna megfelelően a modellre, ennek következtében leválna, amit nem szeretnénk. Valamint ajánlanám a gumikesztyűk használatát. Ha a festeni kívánt modellünket kézben tartva szeretnénk fújni, ne fújjuk a kezünket is színessé. Az olajfesték káros anyagokat tartalmaz, melynek oldása hígítóval történik, mely anyagai nem kifejezetten előnyösek az emberi bőr számára.

Ritkaságszámba megy, hogy selejtezett kocsikat, mozdonyokat készítsek el. Egy selejtezésre szánt kocsi elkészítése ugyanis talán nehezebb feladat, mint egy friss fővizsgás jármű elkészítése. De ezen a kocsin nem volt más dolgom, mint antikolni

Ahogy csak lehet, kerüljük az ecset használatát, hiszen igazán szép eredményt, csak fújással érhetünk el. Persze, vannak helyzetek, amikor vagy nem éri meg pisztollyal dolgozni, mert kevésbé látványos helyen van, vagy annyira apró részletet kell festenünk, amit kimaszkolni is nagyon nehéz és ecsettel két vonás csupán. De az hibázásnak még kis felületnél is nagy esélye van, ha ecsetet használunk, egy apró egyensúlyvesztésnél is akár megbillen a kezünk és ott is nyomot hagyunk, ahol nem szeretnénk és bosszús feladat a kijavítása.

Ez a kis kéttengelyes, Es sorozatú teherkocsi is nézett már ki szebben, mondaná egy friss állapotú járművekért rajongó vasútbarát. De a teherkocsi is áldozatul esett a szórópisztolynak és a koszolási műveletek jó részét alkalmazva elnyerte fakóbb, kopottasabb külsejét

Összegzés

Ha pár szóban kellene összefoglalnom a festést, talán azt mondanám, hogy remek szórakozás. A fentebb leírtak alapján talán összetett és bonyolult folyamatnak tűnhet, de aki belekóstol és saját magának megcsinálja az első átfestését, biztosra veszem, hogy fog még szórópisztolyt használni. Aki ráérez, remek időtöltésnek fogja találni, amely komoly, de egyben rendkívül nagyon kellemes elfoglaltság is. Érdemes kipróbálni!

Nem kötött pálya, de a modellezéshez tartoznak a közúti forgalom járművei is. Egy kis festés csodákra képes: egyszerű kis Barkasok voltak, de a festésnek köszönhetően igazán valósághű modellek lettek
(a szerző felvételei)

Sipos Milán Gergely

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.