2013. 03. 28.

Volt egyszer egy 1044-es sorozat

A tavalyi év vége óta nincsenek már 1044-esek az ÖBB járműparkjában, valamennyi gépet átalakították 1144-essé. A sorozat hosszú szolgálata alatt kétségtelenül hozzánőtt az ÖBB arculatához, most pedig az 1044-esek pályafutása előtt tisztelgő képes összeállításunkkal elevenítjük fel az utolsó éveket, néhány archív képpel kiegészítve.



Amint tegnapi cikkünk végén említettük, az 1044-es sorozatot közel 20 éven át gyártották az ÖBB részére, és a Taurusok ezredforduló környéki érkezéséig az osztrák államvasút alap villanymozdonyát jelentették ezek a gépek. A hetvenes évek csúcstechnikáját képviselő gép hamar a távolsági fordák elit vonatai előtt találta magát, de hatalmas teljesítményét (a hazai kortárs V63-as teljestményének másfélszereséről beszélünk...) kihasználták az alpesi vasutak gépet próbáló emelkedőin is - Semmering, Tauern, Arlberg, Brenner, hogy csak a fontosabbakat említsük. Ami a gyorsvonatokat illeti, a Mezei István által jegyzett 1986-os „Mozdonyok” című klasszikus így ír az 1044-esről: „A mozdony 160 km/h sebességét az osztrák vonalhálózatnak csak egy részén lehetett jól kihasználni, de nagy vonóereje igen hasznos a hegyi pályákon.” Érdekes az ugyanitt képaláírásként olvasható megjegyzés is: „Az osztrák vasúti sebességrekordot 180 km/h-val az 1044 sorozatú mozdony tartja, de nagy sebességét az osztrák vasút vonalhálózatán nem lehet jól kihasználni.
Történelmi távlatokban nézve különösen meglepő ezt olvasni, ugyanis a sorozat a Bécs–Salzburg vonal IC-fordájából is pont „csak” 160-as végsebessége miatt szorult ki kétezres években. Feladat azért bőven akad még ezen túl: a Südbahn IC-fordái, és a déli végek egyéb IC- és EC-vonatai (Például Villach - Salzburg) nem igényelnek 160-nál nagyobb végsebességet, és persze tehervonatok élén is tovább kamatoztatja tudását az ÖBB jellegzetes mozdonya. Az 1144-es sorozattá átvedlett gépek mai napig otthon vannak a hegyvidéki vonalak személy- és tehervonatainak élén, és a 200-as pályáktól mentes déli végeken (Karintia és Stájerország) továbbra is univerzális vonóerőnek számítanak - remélhetőleg még számos éven át.

Sorozatunkat egy igazi különlegességgel kezdjük. Valamikor az 1980-as évek végén készült ez a felvétel a bécsi Südbahnhofon. Az ÖBB 1044 121-es pályaszámú gépe mögött a MÁV 20-80-as sorozatú bautzeni kocsijai sorakoznak. Talán pont a Lehár Expressz élén kocogott be a bécsi pályaudvarra a mozdony?
(Halász Péter gyűjteményéből)

A következő képeken a sorozat kijelölt nosztalgiagépe látható. A 1044 040-es mindvégig megőrizte az eredeti, vérnarancs színterv szerinti festését. A mozdony a régi, még átépítés előtti meidlingi pályaudvaron pihent meg 2002. július 30-án egy grazi IC élén. A gép mögötti kocsik is érdekesek: a lehúzható ablakos „Eilzugwagenek” már elbúcsúztak az ÖBB-től, a távolabb látható, ízelt ajtós EUROFIMA-kocsikból viszont még akad pár darab
(fotó: Halász István)

Jónéhány évvel később, már régi pályaszámmal az orrán robogott át a kijelölt nosztalgiamozdony a Vorortelinie Breitensee megállóján. A kép érdekessége, hogy egy 4020-as motorvonatból készült, amely 2009. augusztus 18-án ugyancsak ritkaságnak számított a Talentek uralta viszonylaton
(fotó: Magyarics Zoltán)

2009. december 11-én gépmenetben érkezett a 1044.40-es Hütteldorfba
(fotó: Magyarics Zoltán)

A 1044 003-as pályaszámot viselő gép a legöregebb, még szolgálatban lévő gép volt. A 001-est 1987 óta 501-esnek hívták és jó ideje leállítva várja a sorsát. A 1044 002-est alkatrészenként elbontották az idők során. A 1044 003-as 2010. március 4-én kocogott gépmenetben a klederingi rendező mellett - érdekesség, hogy az ekkoriban az 1044/1144-es sorozaton már szinte kizárólagosnak számító „Wortmarke” helyett még a régi „Pflatsch” logó díszeleg gép orrán, és a pályaszám sem került át a bal oldali szélvédő alá
(fotó: Magyarics Zoltán)

A 1044 014-es 2009. november 29-én egy 1142-est vontatva érkezett a Westbahnról Hütteldorfba
(fotó: Magyarics Zoltán)

A 1044 016-os egy különleges vonattal érkezett 2009. szeptember 4-én Hütteldorba. A számtalan Schlierenwagen a hétvégén Bécs és Passau között közlekedő RadExpress Donau szerelvénye. A vonat ma már nem érinti a Westbahn Bécsi Erdőn átvezető látványos szakaszát, a Franz-Josefs-Bahnhofról indul és Kremsen keresztül jut el St. Pöltenbe
(fotó: Magyarics Zoltán)

A 1044 018-as egy cementvonat élén robogott át Simmeringen 2008. július 9-én
(fotó: Óvári Péter)

A 1044 031-es a Bécsből Villachba tartó ÖIC élén Selzthalba érkezik 2009. március 14-én
(fotó: Halász Péter)

Néhány hónappal később a bécsi Südbahnhofon várja indulását egy rövidke, grazi ÖIC élén. A felvétel 2009. október 28-án készült. A kép sokszorosan is archív: se Südbahnhof, se 1044-esek nincsenek már, sőt az 1142-es gépek is ritkaságnak számítanak a Südbahnon és a folytatását képező bécsi S-Bahn Stammstreckén
(fotó: Nánási Zoltán)

A 1044 033-as 2009. augusztus 28-án járt a forgalmas bécsi rendezőpályaudvar, Kledering környékén. A gépmenetben közlekedő mozdonyt Magyarics Zoltán örökítette meg

A 1044 034-es egy tartályvonattal ereszkedett le a Westbahnon a Bécsi Erdőből. A személyvonatok által nem használt szélső vágányokon vág át Hütteldorf személypályaudvari részén a rendező felé a szerelvény Magyarics Zoltán felvételén. A lezárt peron miatt ez a vágány a vasútfotósok rémálma, az itt áthaladó tehervonatok fotózása komoly kihívás

A 1044 035-ös Bischofshofenben napozott 2010. március 20-án egy Taurus társaságában. A gépek mögött holland kocsikból álló éjszakai sívonat szerelvénye látszik. Érdemes megfigyelni a 1044-es orrán és oldalán látszik még a régi ÖBB-logó, a „Pflatsch” nyoma, amelyet nem sokkal korábban a szöveges, „ÓBB-emblémára” cseréltek
(fotó: Magyarics Zoltán)

A 1044 039-es egy tehervonatot hozott Hütteldorfba, majd onnan gépmenetben távozott 2009. augusztus 18-án
(fotó: Halász Péter)

A 1044 045-ös vegyes tehervonata élén húz ki dél felé a klederingi rendezőből 2010. március 4-én
(fotó: Magyarics Zoltán)

A 1044 046-os az azóta már elbontott Südbahnhofon várja az indulást egy grazi InterCity élén 2009. október 3-án. A Westbahnról alacsony, 160 km/h-s végsebességük miatt kiszorultak a Taurusok megjelenésekor. Jobbára Südbahn térségében közlekedő vonatok élén szerepeltek az ingavonati forgalomra nem alkalmas 1044-esek
(fotó: Magyarics Zoltán)

A 1044 055-ös 2010. március 20-án Bischofshofenbe érkezett gépmenetben
(fotó: Magyarics Zoltán)

A 1044 058-as a már átépített meidlingi pályaudvarra érkezett 2010. február 28-án. A mozdony a Grazból Bécsbe közlekedő vasárnapi ÖBB IC-t továbbította. A szerelvény elején ekkor még erősítésként egy Schlierenwagen díszelgett, a vasútbarátok nem kis örömére. Hamarosan azonban e kocsik kivesztek az ÖBB flottájából, a Railjetek forgalomba állításával elegendő mennyiségű, fiatalabb, távolsági forgalmú személykocsi állt rendelkezésre
(fotó: Magyarics Zoltán)

A 1044 066-os a bécsi közvetlen kocsikat továbbító REX-szel érkezik a Stainach-Irding és Attnang-Puchheim közötti Salzkammergutbahn Bad Mittendorf állomására
(fotó: Halász Péter)

A 1044 068-as a klederingi rendező „mozdonyparkolójában”, a vágányok formája miatt „hárfa” néven emlegetett vágánycsoporton vár a következő bevetésre 2009. augusztus 26-án
(fotó: Magyarics Zoltán)

A 1044 079-es egy villachi IC élén érkezik Bischofshofenbe 2010. március 20-án
(fotó: Magyarics Zoltán)

A 1044 084-es gépmenetben robogott észak felé a bécsi Duna-parti Donauuferbahnon 2010. július 29-én. Magyarics Zoltán felvétele az S45-ös viszonylat Handelskai megállójánál készült

A 1044 092-es a 117-es mellett az utolsó, amelyik az 1980-as évek végén bevezetett „Schachbrett” színterv szerint festett mozdonyok képviselője. A gép a mai napig, 1144-éssé történt átalakítása után is megőrizte egyedi festését. A mozdony 2009. január 17-én a Bécsből Villachba tartó ÖIC élén érkezik Bruck an der Mur állomására
(fotó: Halász Péter)

Halász Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.