2013. 04. 08.

Irány a metró – a síneken át?

Április 4-én, csütörtökön délelőtt lezárták a Keleti pályaudvar homlokzati bejáratát, amely a Baross térre vezetett. A BKK pénteken délelőtt áthelyezte a 7-es buszcsalád megállóját Zugló felé, megjelentek a tájékoztató táblák. Igaz, ha valaki csak a táblákat követi, könnyen pórul járhat.




A pályaudvar homlokzati bejáratának lezárása komoly utastájékoztatási tevékenységet igényel. Megjelentek az útbaigazító táblák, azonban más nem árulkodik a zárt kapukról a csarnok Baross téri végén. Se hangosbemondás, se semmi más. Csak pár tábla került ki a pályaudvaron belülre. Ráadásul aki ezeket szó szerint követi, az bizony komoly bajba is kerülhet.
Először álljon itt a Keleti térképe. Írásunk példaként hozott felvételei a hatodik vágány mellett, az ötödik vágány bakjához közel eső (a képen a jobb felső, zölddel jelzett) kijáratnál, a „postai kijáratnál” készültek

(alaprajz: MÁV-START, kiegészítés: RegionalBahn)

A csarnok felől érkezve ez a kép fogad bennünket a postai kijáratnál. Ha azt vesszük alapul, hogy a metró felől jövünk, akkor melyik információ a releváns? Nem a metró. Ha viszont egy másik vonattól, akkor sem biztos, hogy a metrót keressük erre. Amerre pedig a nyílt mutat...

...arra csak meglehetősen kacifántos úton lehet eljutni. Vajon miért próbálja a vasút rávenni az utasokat arra, hogy a vágányokon járjanak át?
Értjük mi a jószándékot persze. Csak éppen a bevett tájékoztatási normák szerint a nyíl akkor mutat jobbra, vagy balra, ha be kell ott fordulni a jelzett irányba. Ha egyenesen kell haladni, akkor felfelé mutat a nyíl. Itt viszont nem. Tehát vonatokon és síneken át botladozva érhető el a metró? Egy helyismerettel nem rendelkező utas számára ez „jön le”.
Ráadásul vajon kérdés, hogy a német nyelvterület felé komoly forgalmat lebonyolító pályaudvaron miért csak angolul sikerült kiírni a korlátozás okát? Ráadásul azt is viszonylag kis betűvel. Mi több, a tábla színe sem sejtet változást a megszokotthoz képest, mindössze az ismerős utasnak tűnik fel, hogy új.
Arról meg már nem is beszélve, hogy ha az utas a csarnok felől érkezik, akkor nem itt kellene szólni neki, hogy hol menjen ki a 7-es buszok megállójához, hanem még a Lotz-csarnoknál, hiszen az a legrövidebb útvonal a buszmegállóhoz. Mi több, a Belváros felé (egyelőre) marad az eredeti helyén a 7-esek megállóhelye, amelyet viszont a metró felől egyszerűbb egy csomagokkal küzdő utasnak megközelíteni – ha már kofferkuli nincs, a nem éppen megbízható képű hordárokra pedig épeszű ember nem bízza a csomagját a Keletiben.
Mindezek alapján tehát megfontolandó, hogy a MÁV-csoport végre átgondolja, hogy hogyan is néz ki a saját létesítménye és vajon onnan hogyan is lehet megközelíteni a városi tömegközlekedési járatokat. Utastájékoztatási szemszögből tehát (ismét) elégtelenre vizsgázott a MÁV-csoport. Vajon ez mikor tűnik fel számukra?

(grafika: Budapesti Közlekedési Központ)

Amíg a MÁV-csoport képtelen volt egy grafikus szemléltető ábra közszemlére tételére (a fentebbi rajzon szerkesztőségünk jelölte be a lezárt és a működő kapukat), addig a Budapesti Közlekedési Központ témába vágó közleményéhez készült utastájékoztató grafikáján jól látszik, hogy hol keresse az utas a buszmegállókat, hol juthat be a pályaudvarra. Vajon a MÁV-csoport erre miért nem képes?

Frissítés
Olvasónk jelzése szerint hétfőn már rendszeresen bemondták a változást a hangosbemondó segítségével. Írásunk összeállítása előtti terepszemlénk idején azonban ez még nem volt így. Reméljük, hamarosan más változtatásokra is sor kerül. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a pályaudvaron kívül a BKK, a pályaudvaron belül a MÁV rakott ki táblákat, amelyek még véletlenül sem egységes formátumban készültek, nem egységes, figyelemfelhívó színvilágot képviselnek.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.