2013. 04. 28.

Vasárnapi videóajánló - XVII. rész: szénvonat a belső sávban

Európának ezen a felén axióma, hogy a vonatnak a vasúti pályán a helye, a városi utcák vágányairól pedig elsősorban a villamosok jutnak eszünkbe. Az is közismert, hogy villamosvágányokon bonyolított üzemi menetek voltak és lesznek, sőt, Budapest utcáin bő két évtizede még létezett szórványos teherforgalom is a villamosvágányokon - a városi utcákon futó "nagyvasút" számunkra mégis inkább egzotikum. Ázsia és Dél-Amerika vegetáló vasútjai mellett viszont igazi nagyágyúk is feltűnnek ilyen formában, méghozzá az Egyesült Államokban. Hogyan fest egy háromszintes autószállító kocsi, egy másfél kilométeres szénvonat, vagy éppen egy hatalmas gőzmozdony a városi utcákon?



Az Egyesült Államokban az európaitól eltérő településszerkezet sok helyen lehetővé tette a vasútvonalak városi utcákra telepítését. Hiányoztak az Óhaza történelmi belvárosainak szűkös és kanyargós utcái, a jellemző amerikai település (főleg a középnyugaton és nyugaton) egyenes utak sakktáblaszerű hálózatából áll, és az igazán nagy városokat leszámítva mindenhol adódik olyan széles út, hogy elfér rajta legalább egy vasúti vágány. Sok helyen az egykor virágzó, és természetszerűleg a városok utcáin futó "interurbán" vonalak szolgáltak a mai utcai nagyvasutak forrásául - erre néhány héttel ezelőtt már láttunk példát, a South Shore Line vonatai útjuk egy részét a mai napig Michigan City utcáin teszi meg. Természetesen ott is gyakori eset, hogy egy-egy ügyfelet a helyi regionális vasút közúton futó pályán közelít meg. Mi a helyzet azonban a tipikus amerikai tehervonat-szörnyekkel?

Első két videónk Colorado állam negyedik legnépesebb városában, Fort Collinsban készült, itt a Mason Street egy szakaszán haladnak az út közepén a Burlington Northern Santa Fe, azaz BNSF vonatai. Nem is álmos iparvágányról van szó ráadásul, ez a BNSF Front Range Subdivision vonala, és első videónkban rögtön egy SD70ACe dízelgépekkel továbbított standard fővonali szénvonat gurul át városon - nem egy "Kisdácsiás" trafóvonat, az már biztos.



A második videó külön érdekessége a helyszín, melyet az alábbi térképen tekinthetünk meg. A videó tulajdonképpen a városháza és a helyi tömegközlekedést biztosító Transfort buszcég belvárosi pályaudvara között készült, a közúton futó nagyvasúti szakasz északi végének közelében. A videóban feltűnő épület nem más, mint a Fort Collins-i városháza, a szomszédban pedig a megyei bíróság épülete előtt futnak a sínek. Képzeljük el ugyanezt mondjuk a győri városháza előtt... A videóhoz fűzött kommentár szerint éppen 2012 nyarán volt esedékes a szakasz átépítése, és a középen futó vágányoknak a közút forgalomtól való jobb elkülönítése érdekében a vágányok megemelése néhány centiméterrel.




Következő helyszínünkről még az sem mondható el, hogy egy álmos nyugati kisváros a Sziklás-hegység lábánál. Kalifornia egyik sűrűn beépített, vízparti részén járunk Oakland belvárosában, szemközt az öböl túloldalán San Francisco helyezkedik el. Itt a Southern Pacific hagyott örökségül egy városi utcákon futó fővonalat mai utódaira - nem is egy, hanem két vágánnyal az úttesten. A következő két videón a Jack London Square elevenedik meg, a Union Pacific és a BNSF tehervonataival, majd pedig az Amtrak személyszállító járataival. Viccesen fest a házak között egy csokor háromszintes autószállító kocsi, de az első videó külön érdekessége, hogy (1:50-től) a UP vegyes tehervonatát a GP38-2 típusú dízelgép hosszú védházzal előre továbbítja, ez pedig nem a jó kilátás iskolapéldája. Vasúti szempontból persze érthető ez a vakrepülés, a gép mögött kígyózó elegyet elnézve világos, hogy egy hirtelen betévedő autós érdekében akkor sem tudna cselekedni a mozdonyszemélyzet, ha ennél jobban kilátna. A hatóságok egyébként sem lehetnek szívbajosak, a második videóban látható Amtrak-járatok (a San Jose - Sacramento 'Capitol Corridor' járatai és a Seattle-be tartó 'Coast Starlight') egészséges tempóval döngetnek át a belvárosi utcákon. Néha persze tempó helyett útakadály van, egy másik videóban a UP egy egyébként nem errefelé közlekdő, pályamunkák miatt terelt tehervonata tart pihenőt a városi szakaszon.






2009 áprilisában jeles esemény is történt Oakland belvárosában, a UP 844-es számú FEF-3-as, nosztalgiaforgalomra megőrzött gőzmozdonya tette tiszteletét Kaliforniában. A videót nézve - és fél szemet behunyva, azaz a modern környezetet egy pillanatra elfelejtve - átélhetjük, milyen lehetett ez a szakasz a Southern Pacific hőskorában.




Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.