2013. 05. 28.

Kék hullámmal a Balatonhoz!

Hamarosan, június 15-én életbe lép a MÁV-START-nál a nyári menetrend. A balatoni főszezon idején érvényes menetrendet mindig előszeretettel böngésztük, hiszen legtöbbször a téli menetrend így-úgy kifoltozott változata volt. Viszont az idei szezonban, úgy tűnik, szakítanak a hagyományokkal és a új ötletekkel áll elő a személyszállító vasúttársaság.


Rövidesen megjelenik a MÁV-START hivatalos menetrendje. Az elmúlt években a balatoni vonalakon az ilyenkor meghirdetett időadatok jobbára csak arra voltak jók, hogy tudjuk, mennyit késik a vonatunk. Az idei menetrendi évadban azonban talán alaposabban előkészítették a nyári menetrendi időszakot és ezúttal még az utasok tájékozódását is segíti a MÁV-START.
A menetrendet felütve főleg az északi part esetében szembeötlő a változás: átgondolt, mondhatni letisztult menetrendi szerkezettel találkozunk. A vonatok ütemesen, logikus rendben követik egymást. Ráadásul a vonatok java része nevet is kapott!

Kék hullám és Katica az északi parton


A Budapest és Balatonfüred közötti zónázó személyvonatok sebesvonatok kétóránként indulnak és Budapest-Kelenföld és Székesfehérvár között nem állnak meg, Székesfehérvár és Balatonfüred között azonban minden állomást és megállóhelyet kiszolgálnak. A vonatok elnevezése „Katica” lett, ami némi gondolkodás után rávezeti az utast arra, hogy itt bizony a piros Desiro-motorvonatokkal találkozhat majd.

Az északi parti személyvonatok jellemzően Desiro-motorvonatokkal közlekednek majd. A kérdés, hogy a kerékpárszállítást hogyan oldják meg a motorvonatok szűkös férőhely-kínálatával

A Budapest és Tapolca közötti gyorsvonatok sebesvonatok szintén ütemes rendben követik egymást. Amíg a balatonfüredi járatok 8 és 18 óra között minden páros óra 30 perckor, addig a gyorsvonatok minden páros óra 50 perckor (két alkalommal öt perccel korábban) indulnak a Déli pályaudvarról. Ezek Balatonfüredig csak Budapest-Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg – de néhány járat még megáll Velencén és Gárdonyban is. Balatonfüred és Tapolca között a vonatok személyvonati megállási rend szerint járnak. Ezek a járatok – utalva a kék színű gyorsvonati kocsikra – a „Kék hullám” nevet kapták. A vonatok egy része a tervek szerint a Balatonnál újnak számító járművekből, a korábban Szeged felé közlekedő Amx és Bmx sorozatú kocsikból áll majd.
A járatok egyébként „hibridek”, ugyanis a vonat egyes kocsijaiba helyjegyet kell váltani. A modell már ismert a korábbi déli parti nyári menetrendekből, amelyet az utasok örömmel fogadtak.

A Budapest és Tapolca között közlekedő sebesvonatok a „Kék hullám” nevet kapták a gyorsvonatok a gyorsvonati járművek jellegzetes színe alapján

A kínálatot a peremidőszakokban közlekedő személyvonatok mellett az „igazi” gyorsok következnek: a járatok minden páratlan óra 30 perckor indulnak a Déliből (de 13:30-kor nem) – de itt már nem egészen tiszta a helyzet. Ebbe az ütembe integrálták a Záhony és Tapolca közötti „fürdős” vonatot is, amely Székesfehérvárig a déli parti vonattal egyesítve közlekedik és sebesvonatként hirdeti a menetrend – a többi vonat esetében gyorsvonatnak jelöli a menetrendkönyv a járatokat. A vonatok Kelenföldön, Velencén, Gárdonyban, Székesfehérváron, Balatonakarattyán, Balatonkenesén, Balatonfűzfőn, Balatonalmádiban, Alsóörsön, Balatonfüreden, Zánka-Köveskálon, Révfülöpön, Badacsonytomajon és Badacsonyban állnak meg. Egyes járatok további megállásokat kaptak Balatonakali-Dörgicsén, Balatonszepezden és Ábrahámhegyen is. Ezek a vonatok a „Tekergő” nevet kapták. Ebbe a családba integrálták az északi part érintésével a GYSEV gondozásában közlekedő szombathelyi gyorsvonatot.

Aranyhídon át az Ezüstpartra


A déli parton már közel sem ilyen egységes a helyzet. A megszokott nyári „fürdős” vonatok természetesen megmaradtak, így a Szeged–Fonyód között közlekedő „Aranyhíd” is helyet kapott a menetrendben.

A déli parton nem jönnek olyan forradalmi változások, mint az északi parton, itt marad a megszokott „összevissza” menetrend

Komoly változáson esett át a Miskolcról érkező vonat: ez azonban idén csak Balatonszentgyörgyig közlekedik majd – cserében kötelező helybiztosítással, expresszvonatként és „Ezüstpart” néven közlekedik.
A többi vonat a megszokott rendben közlekedik majd, ahogy az tavaly és korábban is volt. A déli parton ugyancsak maradnak a „hibrid” vonatok. Ezek azonban nem IC-k lesznek gyorsvonati résszel, hanem pont fordítva: a gyorsvonatokban lesz IC-kocsi.

Vonattal Velencére


Összességében elmondható, hogy a nyári menetrend, különösen az északi part esetében példásra sikerült. A szolgáltatás mögött már sejtünk némi koncepciót is, nem csak vasvillával és a megszokás alapján dobálták össze a menetvonalakat. A vonatok elnevezése is igen jó ötlet, mert az utas a járatok nevéből nagyrészt már meg tudja állapítani, hogy mire számítson – milyen vonattal utazhat, hol áll majd meg a járat. Az ütemes menetrend pedig egyértelmű előrelépés és remélhetőleg megmutatja majd a pályavasút az ütemes menetrend üzemviteli előnyeit is.

A menetrend valóban utasbarát lett. Most már csak pályavasúton múlik, hogy valóban ki is tudják majd használni az ütemes menetrend előnyeit – legyen szó az utasokról vagy éppen az üzemviteli előnyökről

Kíváncsian várjuk majd a nemrégiben forgalomba állított új kerékpárszállító kocsik megjelenését is. Azonban a Desiróval közlekedő vonatok esetében már pikánsabb lesz a helyzet – erre korábban már kitértünk, amikor a kerékpárral utazók viszontagságairól esett szó oldalunkon.
A dolgot mindössze csak az NFM új dobása, a gyorsvonati pótjegy bevezetése árnyalja. A vonatok „pótjegyesítése” sem egységes: van amelyik „Tekergő” feláras lett, van amelyik pedig nem. A Székesfehérvár és Balatonfüred közötti személyvonatok – miután sebesvonatként szerepel a kimutatásban, ugyancsak felárasak lettek.

Gyorsvonati pótjegy a balatoni forgalomban – hőgutát kap a logika
A sebtében bevezetett gyorsvonati (nevének „megfelelően” sebesvonatokra is fizetendő) pótjeggyel igénybe vehető vonatok körének értelmes kijelölése a hazai menetrendi anomáliák fényében lehetetlen feladatnak tűnt már az elején, a most kezünkbe került balatoni menetrendtervezet pedig a koncepció összes gyengeségét felszínre hozta.
Az elején kezdve, a 26-os vonalon ugyanúgy pótjegyes az itt személyvonati megállási rendet követő Pécs–Celldömölk S 8802 vagy Kaposvár–Szombathely közötti S 18806, mint a gyorsvonatként közlekedő (logikusan sebesvonatként meghirdetett) Budapest–Szombathely S 19804. A 29-es vonalon a teljes útvonalon sebesvonatként közlekedő „Tekergő” fantázianevű járatok némelyike előtt a tervezetben nem látjuk a pótjegyre utaló szaggatott vonalat, míg az útvonalon egy részén bokorugrós „Katica” és „Kék Hullám” zónázó sebesvonatok esetében igen – ki érti ezt? Mondjuk nagyon nincs is mit érteni azok után, hogy a márkaneveket rögtön felrúgja a Záhonyból érkező fürdősvonat (S 16907), mely Tekergő fedőnéven Balatonfüredtől Tapolcáig a Kék Hullám vonatok bokorugró megállási rendjét követi. A 30-as vonalon végképp meghal a logika, amikor az S 18500 és S 18504 pótjegymentesek, míg az S 18502 és S 8506 pótjegyesek – utóbbiak annyival tudnak többet, hogy Balatonszentgyörgy helyett Nagykanizsáig közlekednek. Van ennek értelme? Mint legutóbb az NFM-től hallottuk, a közvetlen fővárosi eljutás fontos szempont a pótjegyes vonatok kijelölésekor, de akkor ennél a két vonatpárnál ezek szerint Nagykanizsa a pótjegyes érték, nem Budapest?
A józan ész gyorsan kap még egy pofont, ugyanis a Miskolcról és Szegedről érkező expresszvonatok pótjegymentesek, azaz a helyjegy fix ára miatt egy hosszabb utazásnál csábítóak a budapesti utasok számára is – ugyanannyiért (vagy még olcsóbban) garantált ülőhely, ki ne ülne át? A gond csak az, hogy ezek a vonatok nem erre lettek kitalálva, így viszont a dolog természetéből adódóan a budapesti elvehetik a kapacitást a vidékről érkezőktől, és ami a vasút szempontjából még nagyobb baj, az ülőhelykapacitás jelentős része kihasználatlanul maradhat az útvonal jelentős részén. (Például a Miskolcról induló vonaton a vasútnak több bevételt termel egy Füzesabonyban felszállt utas, mint egy Kelenföldön felszálló, míg a vonat közlekedtetésének költsége azonos.) Ha a dolog lényegét nézzük, a miskolci, záhonyi és szegedi fürdővonatoknak a főváros előtti utolsó nagyobb várostól Székesfehérvárig nem is kellene mgállniuk, de a dogmák erősen tartják magukat.
Magyarics Zoltán


A miskolci átlós vonat expressz lesz, kötelező helybiztosítással. Vajon ez a megoldás?
(fotók: Halász Péter)

A nyári menetrend kapcsán röviden szóljunk a Velencei-tó kiszolgálásáról is, hiszen a Budapesthez közeli víznek is komoly forgalma van. A vonatokon igen sokan utaznak, ha jó az idő, így reggel Székesfehérvár, este Budapest felé adnak többlet megállásokat a vonatok számára.
A nyári menetrend 2013. június 15-étől augusztus 25-éig lesz érvényes.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.