2013. 06. 20.

Százharmincat vesznek

Aláírta a DB AG és a Bombardier a négyszázötven TRAXX vásárlásáról szóló, korábban már megszellőztetett keretszerződést és ahogy azt tudni már lehetett, 130 mozdonyt le is hívott a német vasút a 450 darabos keretből.

Aláírta a DB AG és a Bombardier azt a mintegy másfél milliárd euró értékű, 450 mozdonyra vonatkozó keretszerződést, amelyről korábban már kiszivárogtak részletek. A kontraktus szerint 2020-ig 450 mozdony lehívására jogosult a német vasút.
A DB AG már le is hívott 130 mozdonyt: ebből 110 a DB Schenker Rail számára épül majd, míg húsz darabot a DB Regio kaphat meg. A százharminc darabos rendelés értéke 430 millió euró – hozzávetőleg 126,9 milliárd forint. A most rendelt járművek 160 km/h-s sebességre épülnek és igény szerint dízel segédhajtást is kaphatnak. A DB Schenker Rail mozdonyai a TRAXX 3-as platform gépei lesznek, ez már bizonyos. Arról azonban nincs hír, hogy a DB Regio mozdonyai a már ismert P160AC2-esek vagy a TRAXX 3-as sorozat első személyvonati példányai lehetnek-e? Az biztos, hogy a DB Regio gépeire igény lesz, hiszen a közeljövőben Stuttgart és Zürich között is TRAXX-vontatta emeletes vonatokat közlekedtetne a DB Regio és a DB Fernverkehr is.
A DB AG-nál egyébként több mint hétszáz, különféle TRAXX-mozdony szolgál. A legnépesebb flotta a 185-ösöké (TRAXX F140AC és F140AC2 típusok), amelyek a teherforgalomban szolgálnak.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.