2013. 06. 03.

Víz alatt a Westbahn – Árad a Duna, az Elba és a Moldva

A vasárnap este óta tartó – bátran mondhatjuk – rendkívüli állapot nem javult semmit sem hétfő reggelre. Az ÖBB legfontosabb, Nyugat-Ausztria felé vezető vonalán lényegében megállt az élet. Vonatok tucatjait mondták le, számos másik járat kerülő útirányon át közlekedik. A Salzburg és Freilassing közötti pálya ismét járhatóvá vált hétfőn késő délelőtt, de számos helyen továbbra sem közlekednek a vonatok. Utolsó frissítésünk: 22:25.



Az ÖBB tájékoztatása szerint Salzburg és Kufstein, valamint Schwarzach-St. Veit és Hochfilzen között nem közlekednek a vonatok – ez utóbbi helyen Taxenbachnál elvitte az árvíz a vasúti pályát és egy vasúti hidat. A Bécs és Salzburg közötti pályán is gondok vannak: a Westbahnhofot csak az Amstettenig közlekedő, egyébként salzburgi „kirohanós” IC-k hagyják el. Amstetten és St. Valentin között az ÖBB és a Westbahn vonatai helyett buszos pótlást szervezett az ÖBB Infra, a pályavasút. Jelenleg St. Valentin és Attnang-Puchheim között ingajáratban közlekednek a szerelvények, így a Westbahn és az ÖBB vonatai is. A pálya felszabadulása esetén Salzburgig terjesztik majd ki ezt a szakaszt, míg Amstetten és St. Valentin között a délutáni órákra ígérik a forgalom felvételét.

Lemondott vonatok indulóban...
 
...és érkezőben a bécsi Westbahnhofon hétfőn reggel

A Salzburg–Rosenheim–Kufstein vasútvonalon, amelyet korridorként használ az ÖBB, jelenleg szintén nem lehet közlekedni, így a München és Budapest között közlekedő vonatok sem járnak. Az ÖBB még vasárnap este közölte: a Bécs és Bregenz közötti EN 246/EN 247-es és a Budapest-Keleti és Zürich közötti „Wiener Walzer” EuroNight (az EN 466/EN 467 páros) pótlás nélkül elmarad. A vonat Budapest és Bécs közötti vonatrészét az ÖBB várhatóan menetrend szerint visszaküldi. A müncheni Kálmán Imre EN (EN 462/EN 463 páros) vasárnap este csak Wien-Meidlingig jutott el és innen tért vissza hétfőn reggel. A Railjet-vonatok csak Budapest és Bécs között közlekednek az ÖBB tájékoztatása szerint.
Hétfőn 11 óra körül kaptuk az információt, hogy a Westbahn vonalán már Freilassingig biztosan járnak a vonatok, így a Westbahn GmbH szerelvényei is a teljes vonalhosszon közlekednek. A menetrend várhatóan este vagy kedden reggelre állhat helyre ezen a szakaszon. A bécsi Westbahnhof egyébként meglepően csendes a helyszínen járt tudósítónk szerint.
A kora délutáni helyzet szerint Salzburg és Kufstein között továbbra is zárva van a pálya, egyelőre csak Freilassingig engedik át a vonatokat az ÖBB térképe szerint. A Budapest és München között közlekedő Railjet-vonatok és a Kálmán Imre EN is Passau érintésével közlekedik. A Tirol és Vorarlberg felé tartó utasoknak az ÖBB azt javasolja, hogy müncheni átszállással érjék el úticéljukat. Az ÖBB megállapodott a DB AG-val, hogy a menetjegyeket az érintett szakaszokon elfogadja a német vasút. Hétfőn este a hamburgi EN 490-es, a belföldi OIC 530-as és az RJ 630-as kivételével valamennyi autószállító járatot lemondták. Arról egyelőre – délután fél háromkor – még nincs hír, hogy a hétfő esti Wiener Walzert lemondja-e az ÖBB vagy sem?
A NÖVOG a Wachaubahnon Krems és Emmersdorf között autóbuszpótló vonatokat indított.

Az ÖBB arra kéri az utasokat, hogy ha lehetséges, halasszák el utazásukat. Ha mégis elindulnak, számoljanak azzal, hogy az éjszakát is útközben kell tölteniük, mert a vonatok buszos pótlása nem mindenütt lehetséges. A képen a Westbahnhof infopontja az információkra és vonatra váró utasok tömege hétfőn reggel
(fotók: Magyarics Zoltán)

A Südbahnon viszont jelenleg nincs fennakadás Bécs és Graz, illetve Klagenfurt között – közölte az ÖBB. Ennek ellenére az utasokat arra kéri az ÖBB, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről az ÖBB honlapján vagy a 05-1717-es ügyfélszolgálati telefonszámon.
Sajnos az ÖBB Zugradar alkalmazása meglehetősen megtévesztő: a lemondott, nem közlekedő vonatokat is jelzi, igaz, ez esetben csak a menetrendi adatokat mutatja, a pötty pedig szürke.
Az osztrák vasút közlése szerint valamennyi személygépkocsikat is szállító éjszakai vonaton felfüggesztették ezt a szolgáltatást – legalábbis hétfőre biztosan. Az ÖBB azt kéri az utazni szándékozóktól, hogy fontolják meg utazásuk elhalasztását. Ha mégis útra kelnek, akkor pedig az utasok számoljanak azzal, hogy éjszakázni is kell majd adott esetben valahol útközben, ugyanis az utak lezárása miatt a buszos pótlás sem mindenhol lehetséges.
Csehországban sem jobb a helyzet: számos folyó itt is árad, több területen már rendkívüli állapotot kellett elrendelni. Prágában, Ústí nad Labemben és Děčínben a partmenti lakóterületekről többszáz embert telepítettek ki a hatóságok. Prágában a Vltava (Moldva) az óváros elárasztásával fenyeget, a tömegközlekedés – beleértve a metróhálózatot is – lényegében leállt a cseh főváros belső területén. Emlékezetes: a 2002-es árvízben a metróhálózat egy része teljesen víz alá került, hónapokig csökkentett üzemmódban közlekedett a prágai metró.

A csökkentett kapacitással működő prágai tömegközlekedési gerinchálózat térképe (2013. június 3., 05:00-ás állapot)
(grafika: PID)

A németországi Szászországban és Szász-Anhaltban is készülnek az áradásra, a becslések szerint minimum megközelíti a 2002-es nagy árvíz szintjét a vízszint. Akkor számos vasútvonalat rongált meg, tett járhatatlanná a víz, többek között a drezdai főpályaudvar egy része is víz alatt volt.
A bajorországi Passauban is komoly félelemmel tekintenek az ár elé: a 2002-es árvíz szintjét jóval meghaladó mértékben növekedett meg a Duna, az Inn és az Ilz. Passauban már most olyan magas a vízszint, mint legutóbb talán csak a középkorban volt – már most másfél méterrel magasabb a Duna vízszintje, mint 2002-ben.

Passau belvárosa
(fotó: n-tv)

Szászországban feladták a gátakat és a hatóságok már csak a veszélyeztetett lakosok kitelepítésére koncentrál a hírek szerint.
A MÁVINFORM közlése szerint a Németország és Csehország felől érkező és oda induló vonatok az árvíz miatti terelések miatt 60-120 percet késnek.

Frissítés, 18:15
Bécs és Salzburg között már járnak ugyan a vonatok, azonban a Németországon áthaladó korridorvonal, Salzburg - Kuftsein szakasz továbbra is zárva van, egyelőre az előrejelzés szerint holnap estig. München felé Passaun át terelve közlekednek a vonatok, a Vorarlbergbe és Svájcba tartó utasok számára is a müncheni átszállást javasolják, a menetjegyeket a német vasút elfogadja ezen az útirányon is. A Bécs - Salzburg vonal forgalma nagyjából rendben zajlik, a szerelvény- és személyzetfordulók felborulása miatt néhány vonatot az útvonal egy részén lemondtak, és késések is előfordulnak még. Nem járnak viszont a vonatok Braunau és Simbach között, sőt a közúti lezárások miatt pótlóbuszt sem tudtak szervezni, a pálya felszabadítását ma este 20 óra körülre ígérik. Hasonlóan zárva van a vasúti pálya Golling-Abtenau és Bischofshofen, Stainach-Irdning és Bischofshofen, illetve Bad Aussee és Bad Ischl között, ezeken a viszonylatokon szerencsére meg tudták szervezni az autóbuszos pótlást. Az autószállító vonatok közül ma csak három járaton biztosítja a szolgáltatást az ÖBB, a Bécsből Villachba tartó ÖIC531-es és RJ630-as, illetve a Hamburgba közlekedő EN 490-es vonaton. (Frissítette: Magyarics Zoltán)

Frissítés, 22:25
Estére a helyzet nem sokat változott, ami pedig az éjszakai vonatok közlekedését illeti: a belföldi Bécs - Bregenz éjszaki vonatpárt (EN 246/247) Salzburg és Innsbruck között lemondták, míg a Budapestről érkező és oda tartó Wiener Walzer Euronight (EN 466/467) Passau felé kerül, így mindkét irányban jelentős késéssel várható reggel a célállomásra. Amstetten és St. Valentin között korlátozott kapacitással üzemel a Westbahn, ezért késések várhatóak - ezen a szakaszon felújítás miatt egyébként is csak két vágány van üzemben négy helyett. Az utolsó esti távolsági vonatok többnyire pontosak, ám néhány járat 10-40 perces késéssel közlekedik. Az aktuális csúcstartó a kerülőúton, Passau-n át közlekedő München - Bécs RJ261-es, melyet 80 perc késéssel várnak a bécsi Westbahnhofra.(Frissítette: Magyarics Zoltán)


Halász Péter

utolsó frissítés: 2013. június 3., 22:25
megjelent: 2013. június 3., 09:07

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.