2013. 08. 16.

Büntetés a későn érkezőknek

Berlinben komoly „divat” felszállni az éppen az ajtókat záró S-Bahn-szerelvényekre. A vonatok ilyenkor ugyanis még nem indulnak azonnal, hanem a peronon szolgálatot teljesítő térfőnöknek vagy a járművezetőnek meg kell győződni az ajtók zártságáról, csak ezután indulhat. Viszont a nem idejében záródó, visszanyitó ajtó sokszor értékes perceket vehet el a vonattól.



A komoly utasforgalmat lebonyolító S-Bahn-állomásokon szinte minden vonatnál láthatunk olyat, hogy a már záródó ajtók közé ugrik be valaki, hogy még elérje a szóban forgó vonatot. Most viszont kiderült: ez akár a vasútüzem veszélyeztetése is lehet. Nemrégiben az Ostkreuznál ugrott be egy 26 éves fiatalember az egyik S-Bahn-szerelvénybe ilyen módon. Az akció nem volt sikeres, a hátizsákot „kizárták” a vonatból. A vasúti területeken működő szövetségi rendőrség hivatalból indított nyomozást és végül pénzbüntetéssel ért véget az eset: a fiatalembertől 35 eurós pönálét kértek.

A nagyforgalmú állomásokon rendszeresen látni az utolsó pillanatokban érkező utasokat. Saját magukat is veszélyeztetik a már záródó ajtók közé beugró emberek. Megéri?
(fotók: Halász Péter)

Az S-Bahn üzemeltetője jelezte: az indításjelzés megszólalás után tilos a fel- és leszállás. A visszanyíló ajtók miatt azonban sokszor értékes perceket is veszthet egy-egy érintett vonat. Ez pedig ott, ahol 3-4 perces követés van, bizony fennakadásokat okozhat. Az ugrándozó ráadásul saját magát is veszélyezteti: aki az ajtók közé szorul, jobban jár, ha csak a táskáját csukják oda – de volt már példa arra, hogy maga az utas került szorult helyzetbe, ez pedig sérüléseket okozhat. Ráadásul a szabadulni vágyó utasok kárt okoznak az ajtó mechanikájában is – ecsetlte a helyzetet Ingo Priegnitz, az S-Bahn Berlin GmbH egyik sajtósa. Ők ugyanis feszegetik az ajtókat, hogy kiszabaduljanak vagy táskájukat kiszabadítsák. Vajon megéri mindez a három-négy perces várakozásért?
Budapesten is rendszeres látvány, hogy a metró- és HÉV-szerelvények már záródó ajtajai közé ugrik be valaki. Szerencsére nálunk ilyesmiből komoly baleset még nem történt – köszönhetően a járművezetők éberségének, felkészültségének.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.