2013. 08. 05.

Kevesebb lesz a cseh jeti

Könnyen lehet, hogy mégsem lesznek cseh jetik. A cseh kormányválság nyomán ugyanis új vezetést kapott az állami vasúttársaság is és most már egyáltalán nem biztos, hogy annyira szeretnének Railjeteket beszerezni. Az pedig szinte biztos, hogy az opciós nyolc szerelvény a Siemens nyakán marad.


A cseh kormányválság nyomán az állami vasúttársaság a ČD is új vezetést kapott. A régi-új vezető, Dalibor Zelený (korábban már vezette a ČD-t: 1998 és 2002 között volt a vasúttársaság első embere) az aktualne.cz oldalnak nyilatkozva úgy fogalmazott: komoly takarékossági intézkedések várhatók a vasúttársaságnál. Zelený fő feladatának tekinti a ČD eladósodásának megállítását, a további hitelfelvételek elkerülését. Emiatt is került napirendre, hogy felülvizsgálják a Siemensszel kötött szerződést.
Az új vezető úgy fogalmazott: olyan járműveket akarnak vásárolni, ahol az emberek télen nem fáznak, nyáron nem főnek meg. Nem pedig nemzetközi forgalmú luxusszerelvényekbe akarják fektetni az állami pénzeket. Ez üzenet a korábbi vezetésnek is: ők ugyanis komoly nemzetközi szerepet szántak a ČD-nek, hiszen a Railjet-szerelvényekkel az ÖBB-vel együttműködve 2014 decemberétől Prága, Bécs és Graz között jelent volna meg a cseh szolgáltató. Az opciós vonatokat pedig Pozsony és Budapest felé vetette volna be a vasúttársaság.

Tizenöt helyett csak hét vonat lesz, az opcióról lemondott a ČD
(grafika: ČD)

Azonban az már biztos, hogy az opciót nem hívják le, legalábbis a jelenlegi cégvezetésnek ez a szándéka. Zelený úgy fogalmazott: megfelelő mennyiségű, nemzetközi forgalmú kocsival rendelkezik már most is a ČD, nincs szükség a további Railjetekre.
A már megrendelt hét szerelvényt valószínűleg átveszi a ČD és várhatóan az ÖBB-től bérelnek hozzá 1216-osokat, mert a Škoda 380-as sorozatú gépeinek „railjetesítése” túlságosan sokba kerülne. Így tehát a grazi vonatok beindítását talán készpénznek lehet már venni.

Az ÖBB 1216 229-ese a prágai RJ-eket reklámozza. Más felé nem járnak majd a csehek vonatai, az opciót lemondták
(fotó: Halász Péter)

Az elmúlt időszakban nem volt igen egyszerű a ČD helyzete: 2012 tavaszán a DB AG bejelentette: a jövőben inkább a RegioJettel működik együtt. Ekkor döntöttek először a Railjet-projekt leállításáról, hiszen a vonatokat először a Prága–Berlin–Hamburg tengelyre szánták. Végül azonban a nyár végére elszánták magukat és a tizenöt darabos rendelés helyett 7+8 vonatra szóló szerződést kötöttek a Siemensszel, amelyben az utóbbi nyolc szerelvény csak opcióként szerepel. Nem sokkal később megállapodtak az ÖBB-vel a Prága–Bécs–Graz tengely közös üzemeltetéséről a 2014 decemberi menetrendváltástól fogva. Akkor még úgy volt, hogy a maradék nyolc vonat Budapest, illetve Pozsony felé járt volna.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.