2013. 08. 07.

Vízhiány a DB-nél

Aki a nyáron járt Németországban, meglehetősen furcsa látvánnyal találkozhatott, ha egy ICE 1-es szerelvényt látott. A szokásosnál jóval koszosabb szerelvények megjelenésének oka egyszerű: vízhiány volt a német vasútnál.





A nyáron az árvíz mellett a vízhiánnyal is meg kellett küzdenie a DB AG-nak. A német vasút távolsági forgalmának zászlóshajói, az ICE 1-es szerelvények esetében ez különösen szembetűnő lett. A hírek szerint ugyanis még júniusban egyszerre három helyen romlott el a vasúti mosóberendezés. Így sem Hamburgban, sem Berlin-Rummelsburgban, sem pedig Baselben nem tudták lemosni az ICE 1-es szerelvényeket. A nagysebességű vonatok honos bázisa Hamburg-Eidelstedt, így komoly gondokat okozott a mosó hiánya. Ráadásul nem egyszerű átvinni a vonatokat másik bázisra, mert – ahogy láthatjuk – ott sem működik a mosó vagy egyébként is annyira terhelt, hogy további járművek csutakolását nem tudják bevállalni.

Hamburg-Altona pályaudvarra érkezik a 401 064-es motorkocsival az élén egy Münchenből indult szerelvény. A motorkocsi orra nem éppen arról árulkodik, hogy mostanában lemosták volna... A felvétel július 18-án készült

Egy másik ICE 1-es érkezik Hamburg-Altonából a dammtori állomásra. A vonat Nürnberg felé tart, kocsimosót nem mostanában látott a szerelvény. A kép ugyancsak július 18-án készült

Így kell kinéznie egy szerelvénynek – egy ICE 1-es robog át Berlin-Zoologischer Garten állomáson 2012. szeptember 22-én

A nyári időszakban ennek köszönhetően finoman szólva is kifogásolható lett a vonatok megjelenése. A különböző hibákat azóta elhárították a hírek szerint, azonban az összes szerelvény alapos takarítása egy hosszabb folyamat, hiszen meg kell várni, amíg az adott vonat sorra kerül.
Itt jegyezzük meg: nem csak idén nyáron lehetett kifejezetten koszos, rossz megjelenésű ICE 1-eseket látni. Az alábbi felvételünk 2012 nyarán készült Münchenben, akkor is látszott a vonaton, hogy nem éppen az indulás előtt gurult át a mosón a szerelvény.

2012 nyarán is gondok lehettek a kocsimosóval. Hamburgból érkezett Münchenbe a képen látható ICE 1-es szerelvény és látható, hogy a koszt az orrán nem útközben szedte össze
(fotók: Halász Péter)

Érdemes azt is megjegyezni, hogy a többi típus megjelenése ezekben az időszakokban is viszonylag vállalható állapotban jelent meg a síneken, hiszen ezeket máshol is lemosták, nem csak a meghibásodott mosóval rendelkező telephelyeken.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.