2013. 08. 24.

Volt egyszer egy Nyugati…

…avagy a pályaudvar mindennapjai 2007–2008 táján: Amicus, 18–20. vágány, festékszagú 4xx-as BDt-vezérlőkocsik, némi izgalom a csarnokban, és persze „menetrenden a jövő”.






Kezdjük egy nem túl nehéz feladvánnyal: hányadik vágányon áll ez a vonat?

A megfejtéshez közelebb jutunk, ha a másik oldalról is megnézzük a szerelvényt. Bizony: ekkora préri régen a 17–18. vágány között volt.

Erről a – Ferdinánd-hídról készült – képről még látszanak az azóta felszedett szélső vágányok is. Emlékeztetőül: 2007 elején az akkori kormányzat kitalálta, hogy mivel a belvárosi (Kossuth tér környéki és budai belvárosi) minisztériumi épületek elavultak, s a kor követelményeinek kormányzati és munkakörnyezeti szempontból sem felelnek meg, azok helyett egységes, egy helyen lévő kormányzati negyedet kell létrehozni…

A tervvel önmagában talán semmi probléma nem lett volna, bár valljuk be: a XXI. századi díszlet előtt egzotikusan fest az erősen kohóérett Bhv-kocsikból kihúzott kerítés.
(forrás: fovarosi.blog.hu)

Az egészre végül 2008 januárjában mondtak végleges nemet, részben a válság, részben pedig a valós igények nem megfelelő felmérése miatt. Pedig ha belegondolunk: milyen lenne ma a Nyugati, ha a csarnokban az eredeti terveknek megfelelően kávézók és üzletek lennének?
(forrás: csepel.info)

De nem lettek. Itt még a régi (új) 17. vágányon áll az esztétikus külsejéről és üzembiztos működéséről már akkoriban (2007 őszét írjuk) is messze földön híres 100-as sorozatú ingavonati vezérlőkocsi (figyelemre méltó a tárcsa–végzárlámpa kombináció alkalmazása: biztos, ami biztos).

A régi 19. vágányon pihen kockafejű társa, aki azóta már más színekben pompázik.

Hamar jött viszont rájuk a rossz világ: 2007 novemberének végén (egészen pontosan november 25-én) már javában bontották a zuglói oldal külső vágányait, mondván, hogy ott januárban kezdődni fog a kormányzati negyed építése. Öröm az ürömben, hogy a terület rendezésére azóta – ha csak részben is (a posta felől), de – sor került, és hogy a kiesett három vágány (18, 19, 20) és tároló nem fájó hiány a pályaudvar forgalmában.

Evezzünk most kevésbé fájóan nosztalgikus vizekre: 2007. szeptember 21-én indulásra készül az Amicus, a Nyugati utolsó és (a párkányi kiszaladós zónázót leszámítva) azóta is egyetlen nemzetközi vonata.

Az Amicus iránytáblája. Ma ilyet már sehol sem láthatunk.

Nosztalgiavonat érkezik a Vasúttörténeti Parkból a 6. vágányra. A vágány mellett kérjük, vigyázzanak! Ma már csak a múlt a „pendli” a Nyugati és a „roncstemető” között.


2008. március 16-án fokozódtak az izgalmak a csarnok alatt: egy tolatási balesetnek köszönhetően az egyik Bmx-kocsi felfutott a 10. vágány vágányzáró bakjára, kidöntötte a vágány végén álló fedezőjelzőt, hátsó (Körút felőli) forgóváza leszakadt, s ebben az állapotában – mint aki jól végezte dolgát – megállt. A „hiba” elhárítása az egész délutánt és a másnap délelőttjét is igénybe vette.

S végül egy kép a könnyedebb műfajból: „Menetrenden a jövő” szlogennel hirdette annak idején a vasút a Desiro motorvonatok forgalomba állítását. A kép az egyik példányon készült, 2007. október 31-én, vagyis kerek húsz évvel az előtt, hogy egyáltalán elkészülhetett volna – az óra és a perc legalább stimmelt.
(a szerző felvételei)

Nánási Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.