2013. 09. 27.

Eltévedt az ICE

Újra olyan hírek érkeznek Németországból, amit mi magunk megmosolygunk: „eltévedt” egy ICE a német vasúthálózaton. Megálló most nem maradt ki – nem úgy, mint Wolfsburgban –, de az Interlakenből Berlinbe tartó járat közel egy órányi késést szedett össze.





Nem először fordul elő, hogy egy-egy IC-szerelvény kihagy egy megállóhelyet. Ezúttal a hesseni Heppenheim volt az áldozat, ráadásul egymás után következő két napon. A dologból végül nem lett akkora botrány, mint a wolfsburgi megállások kihagyásából, „operatívan” elintézte az ügyet a DB AG.
Viszont nem csak itt csúszott hiba a számításba: az Interlaken Ostról Berlinbe tartó ICE 278-asnak sikerült rosszul beállítani a vágányutat: a vonat Erfurt helyett Göttingen felé vette az irányt – közölte a DB AG. A mozdonyvezető észlelte a bakit, majd a forgalmászokkal egyeztetve visszatért Fuldába és újra próbálkozhatott – ezúttal más sikeresen, igaz, negyven percnyi késést összegyűjtve.

Egy ilyen szerelvénynél „nézték el” a váltóállítást. A képen egy ICE 1-es szerelvény érkezett, remélhetőleg a megszokott útvonalon Berlin-Spandau állomásra

A hiba oka az volt, hogy az adatokat rosszul adták meg a vonat vágányútjára vonatkozóan az elektronikus biztosítóberendezésben. A dolog pikantériája, hogy a vonat „rendesen” valóban Göttingen felé menne, azonban a nyári árvíz miatt Erfurt felé kényszerül kerülőútramég november 4-éig biztosan.
Nem ez az első ilyen eset: emlékezetes: legutóbb Berlinben sikerült rossz felé terelni egy InterCity-t, míg 2012 decemberében a  Rajna rossz oldalára tereltek egy ICE-szerelvényt.
A megállóhelyek kihagyásában egyébként az játszhat szerepet, hogy az eltérő megállási renddel közlekedő vonatok azonos vonatszámban közlekednek Németországban – ellentétben hazánkkal. Tehát például a – fiktív – IC 2488-as ha hétfőtől péntekig nem áll meg egy adott állomáson, de szombaton és vasárnap igen, akkor mind a két vonat ugyanazon a számon fut – hazánkban viszont a hétvégi változat vélhetően az IC 12488-as számot kapná. A vonatok menetrendjének kiválasztásakor az EBuLa, az elektronikus szolgálati menetrend kijelzőjén felkínálja a lehetséges változatokat és ha itt rosszat választ a(z első) mozdonyvezető, akkor sem ő, sem a leváltói nem feltétlenül veszik észre a bakit.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.