2013. 09. 19.

Kiszámíthatóság jöhet a vasúti közlekedésben

Aláírták a tíz évre szóló vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződéseket a megrendelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), valamint szolgáltató MÁV-START Zrt., illetve a GYSEV Zrt. képviselői csütörtökön Budapesten.




Völner Pál történelminek nevezte az aláírást, mert, mint mondta a magyarországi közösségi közlekedésben ilyen hosszú távú közszolgáltatási szerződés még nem volt, a 2014-től érvényes szerződések nyomán kiszámíthatóbb, jobban tervezhető kereteket lehet teremteni az állami megrendelő és a szolgáltatók számára a finanszírozásban, a menetrendben, a foglalkoztatásban.
A dokumentumokat Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára és Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, illetve Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója és a Skála János, a GYSEV vezérigazgató-helyettese szignálta.
Völner Pál kifejtette: az egyéves előkészítő munka eredményeként létrejött szerződések 2014. január elsején lépnek hatályba. A dokumentumok a korábbi három helyett tíz évre rögzítik például a menetrendek előkészítésével, összehangolásával kapcsolatos előírásokat, a finanszírozás, és ezen belül a bevételekkel nem fedezett indokolt költségek számításának szabályait.
Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a GYSEV Zrt. elnöke az aláírás kapcsán hangsúlyozta, hogy a hosszú távú közszolgáltatási szerződések mindkét társaság számára alapot teremtenek a hosszú távú stratégiák kialakítására, megvalósítására, utaskiszolgálási színvonalat növelő beruházásokra.
Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a szolgáltatás színvonalának növelése utasszám bővülést hozott, éves szinten több mint 139 millió utas választja belföldi vonataikat.
Kérdésre válaszolva Völner Pál elmondta: az európai uniós irányelvek lehetővé teszik azt is, hogy ne pályáztatással jelöljék ki a vasúti személyszállítás közszolgáltatóit, a két társaság eddig is jelentős szerepet töltött be a vasúti személyszállításban, és folytatható a megkezdett átalakítási folyamat.

Írásunk képén Skála János, a GYSEV Zrt. vezérigazgató-helyettese, Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója, Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára, Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a a GYSEV Zrt. elnöke és Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója (balról jobbra) felvágják a tortát, miután az NFM 10 évre szóló vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződéseket kötött a MÁV-START Zrt.-vel és a GYSEV Zrt.-vel a Keleti pályaudvar üzleti várótermében 2013. szeptember 19-én.
(fotó: Máthé Zoltán / MTI)

MTI

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.