2013. 09. 24.

Elbukta a Siemens az ICx-eket

Közel háromszáz új, nagysebességű vonatot vásárolna a Deutsche Bahn a Siemenstől. Az ICx név alatt futó projektben több változatban készülne az ICE-szerelvények első generációját és a legtöbb InterCity-vonatot kiváltó új motorvonat. Úgy volt, hogy a Siemens gyárthatja majd a vonatokat, de most a hírek szerint a Bombardier is kaphat a „járműtortából”, bár összességében kevesebb vonatot venne a német vasút, mint azt tervezték.

A DB AG a korábbi tervekhez képest kevesebb motorvonatot szeretne vásárolni és ráadásul olcsóbb vonatokról van szó, amiket nem a Siemenstől, hanem a konkurens Bombardiertől rendelnének meg. A német vasút jelenlegi tervei szerint a korábbi 220 darabos ICx-flottára vonatkozó terveket 31 darabbal csökkentette, ez pedig kereken egy milliárd euróval teszi olcsóbbá a projektet a Reuters értesülései szerint. Az elmaradó vonatok helyett tizenhét emeletes IC-szerelvényt vesznek a Bombardiertől, kereken 300 millió euró értékben. A vonatok a tervek szerint a dél-németországi, tisztán távolsági forgalomban nem rentábilis vonalakon állnak majd forgalomba. Ezek szerint megvannak a vonatok a Stuttgart és Zürich közötti IC-viszonylatra.

Az ICx orrmodellje a DB AG standján, a 2012-es InnoTranson
(fotó: Magyarics Zoltán)

Az ár mellett egyébként – jól értesültek szerint – az is közrejátszik, hogy a Siemens a korábbi megrendeléseket sem tudta időben átadni a DB-nek – gondoljunk csak a Velaro D-szerelvények évek óta húzódó ügyére.
A mostani döntés fényében a Siemens csak a már fixen leszerződött 130 ICx-vonatot szállíthatná le, a maradék 90 vonatot csak tervezi megrendelni a DB AG. A projekt összesen hatmilliárd eurót ér.
A DB AG és a Siemens kijelentette: a 130 motorvonat megrendelése már fix és biztos. A további opciók azonban még tárgyalási alapot képeznek – fogalmazott a vasúttársaság sajtóirodája.
Azt pedig már korábban közölték: a százharminc vonat hosszabb és komfortosabb lesz, mint a korábbi szerelvények, ez viszont mintegy 600 millió euróval drágítja meg a projektet és egy évvel később, legkorábban 2017-ben állhatnak forgalomba a vonatok.

Több emeletes IC-t vásárolna az ICx-ek helyett a DB AG
(grafika: Bombardier)

A DB Fernverkehrnek egyébként komoly gondjai vannak a távolsági forgalomban: lényegében elfogytak a tartalékkapacitások, a vonatok teljes kihasználtsággal, tartalékok nélkül közlekednek. A helyzetet súlyosbítja a Velaro D-k 2011-re tervezett, majd legalább 2014-ig kitolt szállítási és üzembe állítási határideje. De ugyancsak késik a Bombardier is a megrendelt emeletes IC-ingák szállításával: az idei menetrendváltás helyett legkorábban csak jövő év második felében nyújthat enyhülést a DB-nek az első vonat a megrendelt 27-ből. Emiatt is gondolták úgy, hogy egy más futó gyártáshoz csapnak hozzá további vonatokat, mert így hamarabb enyhíthetik a vasúttársaságra nehezedő nyomást – ráadásul egy ülésre vetítve az emeletes IC-k feleannyiba kerülnek, mint az ICx-szerelvények.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.