2013. 09. 20.

Tilos a csók?

A bécsi tömegközlekedés járatain új házirend lépett életbe a közelmúltban – az ennek kapcsán indított kampányról mi is szóltunk. Az új házirend szerint tilos az, amit eddig sem volt szabad: szemetelni, étkezni vagy éppen italozni a Wiener Linien járatain. Na de csókolózni? A szabályozás nem egyértelmű. Egy csók akár ötven euró büntetést is érhet?


A Wiener Linien az új házirendje szerint nem szeretné, ha randihelyszín vagy éppen romantikus egymásra találások helye lenne a bécsi tömegközlekedés. Úgy gondolták a szakemberek, hogy egy csókolózó pár bizony zavarja az utasokat és a hangosan telefonálók, a járműveken étkezők mellett a feltűnően csókolózókat is megbüntetné az utastársak megzavarása miatt. A tarifa pedig ötven euró – nyilván fejenként.
Az ötletet komoly felháborodás követte.
Az Österreich című napilap – amely a fizetős mellett a kevesebb tartalommal bíró ingyenes változatát a metróállomásokon is terjeszti Bécsben – írása nyomán a Wiener Linien jelezte: nem akarják megbüntetni a csókolózó párokat.  Mindössze a vad romantikázókat szeretnék figyelmeztetni, hogy gondolják végig: vajon minden szükségletüket a tömegközlekedési járatokon kell-e kielégíteniük?

A Wiener Linien járatain nem tilos a csók
(fotó: Thomas Jantzen / Wiener Linien)

Az intézkedés ellen tiltakozók egy facebook-oldalt is létrehoztak, ahol a Wiener Linien social media teamje reagált is: nincs csóktilalom a bécsi metrókban. Sőt, a cég saját blogjában részletesen ki is fejti az álláspontját. Úgy vélik, hogy egy-egy részletet kiragadva a cég házirendjéből valóban arra lehet következtetni, hogy „tilos a csók”, de természetesen ez nem így van. A társaság a kampányával mindössze azt szeretné elérni, hogy a bécsi tömegközlekedés járművein rend legyen, az utasok egymásra tekintettel közlekedjenek, ne zavarják egymást az erősen illatozó étkekkel vagy éppen italozással, hangos zenehallgatással. Természetesen a csókolózást nem kívánják sem betiltani, sem büntetni – hangzik a Wiener Linien álláspontja.
Az már csak hab a tortán, hogy az említett, ingyenesen is terjesztett napilap példányai komoly feladatot jelentenek a közlekedési cégnek. Az utasok nagy része ugyanis egyszerűen otthagyja a járműveken a lapot, miután kiolvasta. Ezek pedig a széltől vagy a többi utastársnak köszönhetően idővel szétesnek, a jármű padlóján útnak indulnak és beborítják a kocsit. Egy esős, havas napon a nedves papír pedig igazán „kellemes” látványt nyújt, nem mellesleg pedig nem könnyű feltakarítani. Többek között azt is szeretné elérni a Wiener Linien, hogy az utasok a már „használt” újságot legalább az első szemetesig vigyék magukkal.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.