2013. 11. 21.

Adventkor a jeti is dupla

Az adventi időszakban elmúlt évek folyamán egyre többször mutatja meg alkalmazkodóképességét a MÁV-START. Sokszor bizony akár okkal is szidjuk a magyar vasutat, de a Budapest és Bécs közötti megnövekvő utasforgalmat a lehetőségeikhez mérten példásan kezelik: mentesítő vonatok és dupla Railjetek is várhatók a közeljövőben.


Az adventi időszakban Budapest és Bécs között több Railjet-szerelvény is megnövelt kapacitással, dupla szerelvénnyel közlekedik majd. A tervek szerint a következő napokon és időszakokban fotózhatunk dupla Railjet-garnitúrát az 1-es vonalon:
A dupla Railjet-szerelvények a tervek szerint nem az ÖBB-nél megszokott, közbesorozott mozdonnyal közlekedik majd, hanem a két szerelvényt „összefordítják”, így a Taurusok a vonat két végén dolgoznak majd és nem „másfél” Railjet jön majd. Üzemviteli érdekessége is lesz ezeknek a vonatoknak: a dupla szerelvény 412 méter hosszú, így a hegyeshalmi nagyjából 330 és a győri körülbelül 350 méter hosszú peronok mellé nehéz lesz „behajtogatni” a vonatot. Várhatóan az itt leszálló utasokat a MÁV-START munkatársai arra kérik majd, hogy fáradjanak át másik kocsiba a leszálláshoz. Az ügyben keressük a MÁV Kommunikációs Igazgatóságát is, tájékoztatásukat természetesen a későbbiekben közöljük.

A bécsi Verbindungsbahnon érkezik Budapest felől 2010. december 4-én az első, Budapestről indult Railjet, az RJ 60-as. A szerelvény ekkor dupla vonat volt, közbesorozott mozdonnyal
(fotó: Magyarics Zoltán)

Emellett pedig december 21-én közlekedik majd az adventi mentesítővonat is – ami idén először bekerült a hivatalos menetrendkönyvbe is EC 11060/EC 15060 és EC 11067/EC 15067 számon. Az 1. osztályú és étkezőkocsit is továbbító szerelvény menetrendje a következő lesz:
EC
11060
15060
EC
11067
15067
7:35 ind. Budapest-Keleti érk. 20:56
7:49 Kelenföld 20:39
8:24 Tatabánya 20:02
8:48 Komárom 19:44
9:10 Győr 19:17
9:29 Mosonmagyaróvár 18:59
9:41 Hegyeshalom 18:50
10:34 Wien Meidling 17:51
10:52 érk. Wien Westbahnhof ind. 17:34
Ez a szerelvény várhatóan egy Apmz vagy Amz, egy étkezőkocsi és öt Bvmz vagy Bpmz sorozatú kocsiból áll majd.

A tavalyi egyik mentesítővonat a menetrendváltás hétvégéjén érkezik Bécsbe. A vállalható minőségű kocsikból álló mentesítő járat éppen Penzingben fordul rá a célegyenesre, a Westbahn Wien Westbahnhofra vezető vágányaira
(fotó: Halász Péter)

A MÁV-START a bővített kínálat ellenére is azt javasolja az utasoknak – és ehhez a RegionalBahn szerkesztősége is csatlakozik –, hogy jegyüket elővételben váltsák meg az utasok és váltsanak helyjegyet is – megéri. Amint tavaly részleteztük, a MÁV-START a belföldi viszonylatú helyjegyek kiadását a vonat indulása előtt egy órával „zárja le”, ha a vonat Budapestről indul. A külföldről érkező vonatok esetében azonban – a nemzetközi helyjegyek kiadásának gyakorlatához igazodva – a helybiztosítási adatbázis az indulás előtti napon lezárul és az ülések feletti kijelzők is többnyire ezt, de mindenképpen egy korábbi (azaz nem feltétlenül valós idejű) állapotot tükröznek. Tehát léteznek a kijelző szerint üres helyekre kiadott belföldi helyjegyek, ez a technológiai homokszem pedig a zsúfolt belépő vonatokon kellemetlenségekhez vezethet.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.