2013. 11. 08.

Megkezdte működését az unió hetes számú vasúti árufuvarozási folyosója

Megkezdte működését pénteken a MÁV irányításával az Európai Unió hetes számú vasúti árufuvarozási folyosója, az RFC7, amely Prágát köti össze Athénnal.

A MÁV mellett további nyolc európai vasúti cég vesz részt a korridor üzemeltetésében, amely két útvonalon (Prága–Bécs/Pozsony–Budapest–Bukarest–Konstanca, illetve Budapest–Vidin–Szófia–Szaloniki–Athén) tíz várost köt össze. Az érintett országos hatóságok együttműködésének köszönhetően a tranzit árufuvarozásban hét országon keresztül a korridor vonatok akadálymentesen tudnak közlekedni, a vasúttársaságok pedig egyablakos ügyintézési rendszerben tudnak kapcsolatot tartani egymással. A korridor vonatok minden esetben elsőbbséget élveznek minden más tehervonattal szemben.
Pál László, a MÁV pályaműködtetési és üzletfejlesztési általános vezérigazgató-helyettese az 5900 kilométer hosszú folyosót bemutató pénteki, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, szállítmányozási szempontból Közép-Európa kapcsolata a déli, tengeri kikötőkkel mindig is nagyon fontos volt, az unió koncepciója, amely az RFC7 létrehozását irányozta elő, felismerte ezt a fontos kapcsolatot.
Hozzátette: a legfontosabb feladatuk, hogy növeljék a vasúti teherszállítmányozás piaci részesedését. Az ötlet az uniótól származik, de a megvalósításban az érintett országok vasúti társaságai dolgoztak – tette hozzá.
Jean Nicolaus, a korridor alelnöke, a román vasúttársaság stratégiai és nemzetközi igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az unió szándéka a korridor létrehozásával a hatékonyság növelése volt, amellyel reményeik szerint vonzóbbá tudják tenni a vasúti árufuvarozást.

MTI

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.