2013. 11. 06.

Korlátozott Talentek

Ismét korlátozásokat kellett bevezetni a Talent 2-es motorvonatok esetében. A szerelvények sebességét csökkenteni kellett, mert az egyik mágneses sínfék-egységet ki kell iktatni.


Nem megfelelő a Talent 2-es motorvonatok megfékezettsége, ha kiiktatják az egyik sínféktörzset a motorvonatokon, emiatt 160 helyett csak 140 km/h-s tempóval közlekedhetnek. Egyes információk szerint ugyanis a mágneses sínfék zavarja az ugyancsak elektromágneses elven működő vonatbefolyásoló rendszert, a PZB-t. Emiatt kényszerült arra a DB AG, hogy a menetirány szerinti első forgóvázon – ahol a PZB vevőegységes is található – lévő mágneses sínféket kiiktassa. A lépés miatt azonban csökken a vonatok fékezettsége és nem felel meg a 160 km/h-s tempóra előírt értékeknek.

A menetirány szerinti első motorkocsi első forgóvázán nem működhet a sínfék, mert zavarja a PZB megfelelő működését – így viszont csak 140 km/h-ra vannak megfékezve a vonatok
(fotók: Halász Péter)

Az intézkedés fényében kíváncsian várjuk a Halle és Lipcse környékén decemberben induló S-Bahn Mitteldeutschland hálózat startját, hiszen egyes szakaszokon számítanak a Talent 2-esek százhatvanas tempójára.
A pontszerű vonatbefolyásolásról szóló írásunkat ide kattintva olvashatják, amelyet ajánlunk olvasóink figyelmébe.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.