2014. 01. 19.

Olcsóbb jegyek a mellékvonalakon

Február közepétől újabb 15 mellékvonalon lesz elérhető a regionális vasúti tarifa, az ehhez kapcsolódó kedvezmény mértéke pedig 15-ről 25 százalékra emelkedik – jelentette be vasárnap Győrben sajtótájékoztatón Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.

Közölte: ezzel összesen 30 mellékvonalon, 1400 kilométeren, a magyarországi vasútpálya ötödén lesz olcsóbb az utazás; a döntést a MÁV-START Zrt. javaslata alapján hozta meg a szaktárca. Ezzel az utolsó, 2010 után újranyitott vonalszakasz is bekerült a regionális tarifás körbe: Veszprémtől nemcsak Zircig, hanem egészen Győrig olcsóbban lehet közlekedni vonaton. A lépéstől az utasszám emelkedését várják – tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett arra: 2010 után törvényben rögzítették, hogy a kötöttpályás közlekedésnek elsőbbséget kell biztosítani a közúti személyszállítással szemben, s jelenleg is több száz kilométernyi vonalon folynak felújítások, elsősorban uniós pénzből, de ezek a regionális vonalakat nem érintik. Ezek a különbségek azonban korábban nem jelentek meg a díjszabásban.

„Reméljük, hogy ezzel a tendenciával sikerül egy olyan kétszintű rendszert létrehoznunk, ahol a kiemelt szolgáltatásoknál kell a korábbi tarifákat megfizetni, és nem a korábbi, rossz tendenciák mentén, áremeléssel hoztuk létre ezt a különbséget” – jegyezte meg Völner Pál.

Kérdésre úgy nyilatkozott, azt remélik, hogy az amúgy alacsony forgalmú vonalak utasszám-emelkedése visszahozza a kedvezményre fordított összeget, de tartalékot jelentenek az utóbbi évek költséghatékonyság-növelő intézkedései is.

Kara Ákos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a győri vasútállomás előtt tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az intézkedés üzenete, hogy a kormány vidéket, vidékieket segítő politikát folytat, és a vasútra fordított figyelem tovább erősödik.

Utalt rá: a baloldali kormányzat megszüntette a Győr–Veszprém vasútvonalat, amelyet a kormányváltás után újraindítottak.

A szaktárca háttéranyaga szerint az alacsonyabb díjak a Győr–Veszprém, a Kaposvár-Siófok, a Székesfehérvár–Pusztaszabolcs, a Dunaújváros–Cece/Simontornya, a Dombóvár–Bátaszék, a Villány–Mohács, az Eger–Szilvásvárad, a Miskolc–Tiszaújváros, a Miskolc–Tornanádaska, a Kisújszállás–Kál-Kápolna, a Mátészalka–Záhony, a Nyíregyháza–Fehérgyarmat, a Mezőhegyes–Újszeged, a Mezőhegyes–Battonya és a Kunszentmárton–Kiskunfélegyháza szakaszokon lesznek elérhetők.

Ebben emlékeztetnek arra: az itt közlekedő napi 4-18 járatot többnyire regionális utasok használják, egyes helyeken távolsági igények csak szezonálisan jelentkeznek. A besorolás indoka lehetett még a buszok kedvezőbb vonalvezetése vagy az, hogy a vonal hátrányos helyzetű térségben fut.

MTI
Itt jegyezzük meg, hogy Kara Ákos országgyűlési képviselő idézett megszólalása nem felel meg a valóságnak: a Győr és Veszprém közötti vasútvonalat nem szüntette meg egyik kormányzat sem. A vasútvonal megszüntetésére személyforgalom szüneteltetésére legfeljebb tervek születtek, a végrehajtásuk azonban elmaradt. Hogy az MTI szó szerint átvett hírébe csúszott-e hiba vagy a képviselő úr nem volt tisztában a tényekkel, azt nem tisztünk eldönteni.
a RegionalBahn szerkesztői

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.