2014. 02. 10.

Bombardier-motorvonatokat vesz London

A Bombardier szállíthatja a londoni Crossrail új motorvonatait. A cég emellett a járműtelep építésének lehetőségét és a karbantartást is megkapta a Transport for London tenderén.


Összesen 65 új villamos motorvonat szállítására vonatkozó tendert nyert meg a Bombardier. A Transport for London a brit főváros elővárosi gyorsvasútjára, a Crossrailre keresett új járműveket. A kanadai-német járműgyártó a pályázaton az Aventra fantázianevű motorvonatokkal indult.
A tervek szerint a vonatok kilenc kocsiból állnak majd és mintegy ezerötszáz ember befogadására alkalmasak. A teljes egészében átjárható szerelvények belső kialakításának és a kocsinként és oldalanként rendelkezésre álló három-három széles ajtó gyors utascserét és rövid állomási tartózkodást tesz lehetővé. A vonatok a FlexxEco forgóvázakat kapják majd, amelyek már bizonyítottak a Voyager, a Meridian és az újabb Turbostar motorvonatok esetében.
A Class 345 sorozatú szerelvények 200 méter hosszak lesznek, engedélyezett legnagyobb sebességük 90 méterföld/óra, azaz 145 km/h. Szolgálati tömegük körülbelül 350 tonna lesz és 25 kV 50 Hz-es váltóáramú felsővezetékről, valamint 750 V-os egyenárammal táplált harmadik sínről is képesek üzemelni.
A Bombardier a motorvonatok szállítása mellett lehetőséget kapott arra, hogy megépítse a vonatok karbantartását végző új járműtelepet Old Oak Commonban. A vonatokat ugyancsak a járműgyártó tartja majd karban.
Az új szerelvények Nagy-Britanniában készülnek majd, a Bombardier Derbyben lévő üzemében és 2015-2018 között állnak majd forgalomba.
A Transport for London legutóbb a Siemensszel szerződött, akkor a Thameslink járataira rendeltek a Desiro City családba tartozó vonatokat.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.