2014. 03. 17.

Újabb Aveniokat vesz Hága

A hágai HTM Mate­rieel B.V. még 2011-ben rendelt a Siementől 40 Avenio-villamost. A Combino utódjának tekinthető villamosokból akkor negyven opciós darabra is szerződést kötöttek, aminek a felét most le is hívták a hollandok.


A HTM húsz további Siemens Aveniót rendelt a már 2011-ben igényelt negyven mellé. Az összesen 55 millió euró értékű rendelésbe tartozó járművek az első negyven villamossal együtt a bécsi Siemens-gyárban épülnek majd.

A hágai villamos mock-upja a 2012-es InnoTranson

A HTM nem mellesleg az első vásárlója volt az Avenióknak és ezzel a rendeléssel komoly impulzust adott a piacnak az innovatív járművek választásával – fogalmazott Sandra Gott-Karlbauer, a Siemens városi vasúti járművekkel foglalkozó üzletágának vezetője.

Készül az egyik Avenio a Siemens bécsi gyárában
(fotók: Siemens)

A hágaiak a tervek szerint az első negyven villamost a 9-es, 11-es, 15-ös és 17-es vonalakra szánják. Ezek közül a legfontosabb a 9-es, amely a főpályaudvartól a Scheveningen melletti tengerparthoz viszi az utasokat. A további rendeléssel a HTM 1-es vonalára is jut majd az új villamosokból.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.