2014. 03. 24.

Múzeumba megy a metró

Egy szezonnyi kihagyás után idén tavasszal ismét megnyílik a közönség előtt a bécsi villamosmúzeum. Az egykori erdbergi kocsiszínben lévő gyűjtemény számos darabbal gyarapodik és komoly változások is lesznek a kiállítás filozófiájában is. Ráadásul múzeumba vonul egy „Ezüstnyíl” is.


Mindenféle túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a bécsi metró U sorozatú járművei élő legendák: az „Ezüstnyilak” nem csak szimbólumai a metróhálózatnak, hanem a kezdetek óta koptatják a síneket. Az első vonatot még 1972-ben szállította az SGP és a mai U4-es metró Heiligenstadt és Friedensbrücke közötti szakaszán tették meg első métereiket, a Stadtbahnból átalakított rendszeren. A sorozatból az utolsó 1997-ben készült el, azaz 25 évig gyártották a jellegzetes metrókocsikat. Persze, a járművek belső berendezései egyre korszerűbbek lettek, sőt a korábbi gyártású vonatokat is modernizálta a Wiener Linien. A jellegzetes formájú járműveket a neves dizájner, a 2012 augusztusában elhunyt Johann Benda álmodta meg, akinek a nevéhez más legendás járművek is kapcsolódnak, hiszen ő jegyzi a 4010-es sorozatú „Transalpin” motorvonatok és a 4020-as sorozatú elővárosi motorvonatok formatervét is.

Az utolsó üzemi állapotában megőrzött jármű különlegessége lesz, hogy láthatóvá válik a járműben rejtőző számtalan alkatrész, berendezés, így például az ülések alatt lévő elemek is

A Wiener Linien a metrókocsikat övező kultusz miatt is úgy döntött, hogy az egyik ikermotorkocsit az erdbergi múzeumban állítja ki. Az egyébként üzemképes járművet utolsó üzemi állapotában őrzik meg. A múzeumi átalakítás során számos fedelet, berendezési elemet cseréltek le átlátszóra, így a látogatók számára láthatóvá válik a motorkocsi belseje: a vezetőasztaltól kezdve az utastérben lévő ülések alatti eszközökön át a kocsi alatt elhelyezett berendezésekig minden látható lesz a járművön.

A vezetőasztal belsejébe is bepillanthatunk majd

A múzeum az átépítés után várhatóan 2014 őszén nyílik meg. Bár még hivatalosan nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Wiener Linien azokat a pletykákat, hogy a 2014-es Tramwaytag keretében láthatják először a látogatók a megújult gyűjteményt. Ez a lépés egyébként abból a szempontból is formabontó lenne, hogy ebben az esztendőben helyszínként a rendezvénynek minden ötödik évben otthont adó simmeringi főműely lenne a „soros”. Természetesen az sem valószínűtlen, hogy a két helyszínen együtt rendezik majd meg a népszerű programot.

Ajtó működését is megismerhetjük

A kocsi alatt helyet foglaló gépészeti berendezések is láthatóvá válnak
(fotók: Manfred Helmer / Wiener Linien)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.