2014. 03. 05.

Földalatti káosz

Biztosítóberendezési hiba miatt kedden este komoly korlátozásokat kellett bevezetni a bécsi metróhálózaton. Két metróvonal teljesen leállt, máshol pedig komoly korlátozásokkal közlekedhettek csak a vonatok, miután összeomlott a biztosítóberendezést távvezérlő rendszer.


Pont a legrosszabbkor, a délutáni csúcsidőben omlott össze a bécsi metróhálózat biztosítóberendezéseit vezérlő rendszer. Kedden 16 óra magasságában az erdbergi irányítóközpontban dolgozó munkatársak azt tapasztalták, hogy a váltók és jelzők visszajelentése megszűnt a hálózat nagy részén. Emiatt az U3-as és az U6-os metró teljes hosszában leállt, az U4-es vonalon pedig Hietzing és Hütteldorf között szünetelt a vonatforgalom, egy vonat utasait a nyílt pályáról kellett kimenekíteni. A rendszer újraindítására egy óra múlva kerülhetett csak sor, ekkor már a legtöbb vonalon ismét közlekedtek a szerelvények, de az U6-oson még egyszer előkerült a hiba, újabb fél órás zavart okozva.


Az üzemzavar okozta kellemetlenséget fokozta, hogy sok utas panaszkodott arról, hogy nem tájékoztatták őket megfelelően. A Wiener Linien honlapja nem bírta a látogatók, informálódni vágyók rohamát.
A Wiener Linien kedd este jelezte: elnézést kérnek az utasoktól és mindent megtesznek, hogy ilyen hiba soha ne fordulhasson elő – munkatársaik most is a lehető legtöbbet megtették a hiba mielőbbi elhárítása érdekében.
A Die Presse információi szerint már két héttel ezelőtt is voltak biztosítóberendezési gondok: akkor az U6-os vonalon szünetelt egy órán át a forgalom és az U3-as vonalon is csak korlátozásokkal közlekedhettek a vonatok.

(fotók: Wiener Linien)

A Wiener Linien szerdán jelezte: a vizsgálatok szerint az erdbergi irányítóközpont és a helyi egységek közötti adatátviteli hiba miatt állt le a távvezérlő rendszer. Jelezték: alaposan megvizsgálják az adatátviteli, üzemirányítási rendszereket, hogy ilyen hiba ne fordulhasson elő még egyszer. Hozzátették még azt is, hogy szinte biztos, hogy nem fizikai, hanem informatikai hiba okozta a leállást. A hibát okozó hálózati elosztót még az éjszaka folyamán kicserélték. A Wiener Linien viszont visszautasította azokat a vádakat, hogy túlságosan könnyen vennék a forgalom biztosításában érintett rendszerek vizsgálatát, karbantartását, hiszen ezeket a komponenseket a törvényesen előírt rend szerint ellenőrzik, javítják.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.