2014. 04. 10.

Viszlát, kisszakasz!

2013 közepén megszűnt a szakaszjegy az osztrák fővárosban és egy évvel később egy újabb hagyománytól búcsúzik a Wiener Linien – igaz, kicsit finomabban, mint a hangosbemondások esetében tették.


A bécsi villamosokon és az autóbuszokon az utasok régi ismerőse az a fekete-fehér táblácska vagy éppen modernebb kiadásban laminált papírlap, amin a viszonylat megállóit sorolta fel a szolgáltató. Emellett még egy fontos információval szolgált a tábla: a kisszakaszjegy, azaz a „Kurzstrecke” érvényességét fekete és fehér mezők mutatták – eddig. A Wiener Linien ugyanis bár 2013. július 1-jétől megszüntette a szakaszjegyeket, erre csak egy matrica hívta fel a figyelmet. Ám most úgy döntöttek, hogy a hagyományos „Kurzstreckentafel”-eket újra cserélik.

A hagyományos kinézetű „Kurzstreckentafel” lassan a múlt. A régi táblákon matrica figyelmeztet: már nincs szakaszjegy a Wiener Liniennél
(fotó: Magyarics Zoltán)

Laminált papírlapra készült, már szakaszok nélküli kisszakasztábla egy ULF fedélzetén
(fotó: Magyarics Zoltán)

E projektben előbb a laminált papírlapokat cserélik le új, színes változatra, ahol már csak egy vonalcsík lesz, ami jelzi a megállókat. Érdemes megjegyezni azonban: a laminált lapokat már 2013. július 1-je után is cserélték, hiszen sok lapon már csak egyetlen szakaszként jelezték az adott vonalat.

Színes kiadásban készült vonalcsík ugyancsak egy ULF fedélzetén
(fotó: Manfred Helmer / Wiener Linien)

Arról egyelőre nincs hír, hogy a régi villamosokon használt karton, műanyag vagy éppen időnként fa alapra készült táblákat lecserélik-e színes mintával ellátottra, vagy ezek – a villamosbarátok által egyébként igen kedvelt szuvenírek – az eszközök megmaradnak a mostani állapotukban?

Az átszállási kapcsolatokat mutató táblákon is szerepeltek a szakaszhatárok – vajon ezeket a régi villamosokra szánt táblákat is újra cserélik?
(fotó: Magyarics Zoltán)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.