2014. 04. 07.

Áprilisban peronzár

Vasútőrök és rendőrök segítségével szigorított menetjegy-ellenőrzést tart a MÁV-START áprilisban a budapesti fejpályaudvarokon, ahol korábban állandó jelleggel működtek a peronok végén az „ellenőrzőpontok”, igaz, meglehetősen kétes hatékonysággal. Most viszont szigorúak lesznek, ezért is kell a hatóság és a vagyonőrök segítsége.


Áprilisban egy-egy napra visszaállítja a peronkapus ellenőrzést a három budapesti fejpályaudvaron a MÁV-START. Közleményük szerint ennek megfelelően a Keletiben, a Nyugatiban és a Déli pályaudvaron található kapuknál a hónap bármely napján és bármely időszakában számíthatnak az utasok a menetjegyek ellenőrzésére. A MÁV-START arra kéri az utasokat, hogy a menetjegyeiket az utazásukat követően ne dobják el, hanem őrizzék meg a pályaudvarok kijáratáig, hiszen az ellenőrzést végző munkatársak a peronkapuknál, az állomások területére be- vagy onnan kilépve is kérhetik az érvényes menetjegyek vagy bérletek bemutatását. Az ellenőrzés alkalmas a hamisított bérletek kiszűrésére is, melyek az utóbbi időben több alkalommal a vasúttársaság látókörébe kerültek – írja a MÁV-START közleménye.

A régebbi, állandó peronzáras beléptetés nem volt túl hatékony, de az alkalmi ellenőrzések segítenek

A MÁV-START közleményében kiemeli: a statisztikai adatok alapján évente több százezer esetben kell a jegyvizsgálóknak intézkedni a vonatokon az érvénytelen utazási okmányok miatt, ezért a vasúttársaság célja a fokozott ellenőrzési intézkedéssel, hogy ilyen módon is csökkentse az érvényes menetjegy vagy bérlet nélküli utazások és a kedvezmények jogosulatlan igénybevételének számát.

Az utasok jegyét a vasúttársaság alkalmazottai kérik – ahogy azt képünkön 2006-ban is tették –, a rendőrök viszont igazoltathatják is a gyanús utazókat
(fotók: Halász Péter)

A korábbi tapasztalatok alapján az időszakosan alkalmazott szigorított ellenőrzések ideje alatt és azokat követően, jelentős mértékben nőtt az utasok részéről a menetjegy- és bérletváltási hajlandóság, amivel párhuzamosan csökkent a vonatokon kiszabott pótdíjak mértéke és az utazásból kizárt utasok száma is. A peronkapus ellenőrzésektől a MÁV-START a jogos menetdíjbevételének növekedését várja, ezáltal is csökkentve a bliccelők által okozott évi több milliárdos nagyságrendű veszteséget.
A vasúttársaság tervei szerint a peronkapuk átmeneti működtetése április után is várható egyes napokon, emellett pedig az utasoknak a vonatok fedélzetén is megerősített jegyvizsgálói jelenlétre kell számítani. A jegyvizsgálók mellett az utasok találkozhatnak a 2013 ősze óta szolgálatot teljesítő, fedélzeti jegyellenőrökkel is, akik szintén bármikor kérhetik a vonatokon utazók utazásra jogosító dokumentumait. A vasúttársaság ezen felül folyamatosan induló képzésekkel növeli a jegyvizsgálóinak számát.
A peronzárak korábbi rendszerben való működtetése nem volt hatékony, akkor nagyjából bárki átsétálhatott a peronzárakon ellenőrzés nélkül. Korábban már megmutattuk, hogy ha komolyan gondolja a MÁV-START, hogyan érdemes peronzárakba terelni az utasokat.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.