2014. 06. 23.

Munkában az új bécsi hibridek

Tavasszal számoltunk be arról, hogy a Wiener Linien hibridbuszokat vásárolt a bécsi 4A vonalra. A vontatott kezdetet követően nyár elejére mind a hat jármű üzembe állt, mi pedig törzshelyükön vettük szemügyre vettük az új jövevényeket. Kattintsanak képes beszámolónkért!



A Wiener Linien buszflottája hagyományosan korszerűnek mondható, azonban a szinte teljesen LPG-alapú üzem jövője komoly gyomrost kapott azáltal, hogy az MAN meg kívánja szüntetni az LPG-motorok gyártását. A Bécsi Közlekedési Vállalat ezért már jó ideje különféle alternatívákat mérlegel és állandóvá vált a különféle tesztbuszok hosszabb-rövidebb közlekedése a bécsi utcákon. A legrövidebb belvárosi viszonylatokon (melyek között igazi háztömbkerülő is akad) a Rampini elektromos buszai jelentik a megoldást, míg az igazán „ütős” viszonylatokra, például a 15A-ra vagy a 48A-ra a Mercedes dízelüzemű Citaroit küldik csatasorba. A közepes forgalmú, szóló kocsikat igénylő járatokon régóta tesztelték a Volvo 7900-as típusú hibridjét, és ebből a próbafutásból beszerzés is lett: a flotta modernizációjának részeként hat Volvo-hibridet vásároltak a 4A vonal számára.
Az első Volvo 7900-ast idén áprilisban mutatták be, majd néhány hétig inkább csak elvétve lehetett velük találkozni. Júniusra viszont megtörtént a hatalomátvétel, csúcsidőn kívül szinte kizárólag az új hibridek dolgoznak a belvárost (Karlsplatz) és a Prater szélét (Wittelsbachstrasse) összekötő vonalon. A Wiener Linien legújabb, közönségszavazáson kiválasztott színtervét viselő kocsik 12 méter hosszúak, padlómagasságuk 340 milliméter, illetve a térdeplő funkció igénybevételével 70 milliméterre csökkenthető a belépőmagasság. A kocsi mozgatásáról a Volvo saját fejlesztésű 5 literes, 240 lóerős dízelmotorja gondoskodik, hibrid hajtásláncon keresztül. Elektromos üzemben a jármű a lítium-ion akkumulátorokban tárolt energiáról üzemel, a beépített villamos motorok teljesítménye pedig 120 kilowatt.

A 8356-os azonosítójú kocsi kocog a Musikverein oldalában a Karlsplatz szélén; a villamossín csak a megtévesztés kedvéért van itt, „békeidőben” itt csak busz jár, a villamosok terelések (például a Ring viszonylag gyakori lezárásai miatt) és üzemzavarok esetén veszik igénybe ezt az útvonalat


Hátulról és előlről - hibrid Volvo fordul a Karlplatzon lévő végállomáson

A főbb adatok a kocsi hátfalán: Euro 6 kibocsátási normának is megfelelő motor és hibrid hajtáslánc - a Wiener Linien ezt már tiszta teljesítményként aposztrofálja


A jármű utastere a Wiener Linien-nél megszokott színvilágú, azaz szürke-piros dominanciájú. Természetesen nem hiányzik a babakocsik és kerekesszékek szállítására szolgáló többcélú tér sem

A kocsi hátsó traktusában kapott helyet a dízelmotor - itt kicsit labirintus-hangulatú az utastér

Az új időknek megfelelően a legújabb, TFT-kijelzős fedélzeti utastájékoztatással, valamint az utasteret megfigyelő kamerával (a kép bal szélén) is felszerelték az új buszokat. Érdekes sajátosság a jobb szélen látható, leszállási szándékot visszajelző lámpa - elvileg ezt az információt a központi kijelző is megjeleníti, igaz, csak németül, így a „Stop” felirat talán segíthet a külföldi turistáknak

A forgalomban is jól festenek az új jövevények

A Karlsplatzon lévő végállomáson várakozik indulásra az egyik új Volvo-hibrid...

...majd kisvártatva egy ULF-el pózol a fotósnak. Mi tagadás, jól festenek együtt ezek a modern járművek!
(a felvételek a szerző munkái)


Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.