2014. 09. 23.

InnoTrans 2014 – IC+, Terra Nova és társai

Idén is megnyitotta kapuit az európai vasúti seregszemle a német fővárosban. Mai körképünkben körbejárjuk a hamarosan menetrend szerinti forgalomban közlekedő magyar IC+-t; a román Reloc Terra Nováját és még számos másik újdonságot.



IC+

A magyar vasúti járműgyártás újjáélesztésének példájának szánta a korábbi MÁV-GÉPÉSZET, amely január 1-je óta a MÁV-START-ba olvadt, az InnoTranson a nemzetközi közönségnek először bemutatott IC+-személykocsit is. A hírek szerint az első két prototípus néhány héten belül a menetrend szerinti forgalomban is debütál majd – a tervek szerint belföldi forgalomban, méghozzá először a 80-as és 100-as vonal IC-járatain, majd apránként az ország minden szegletébe eljutnak a kocsik a 250 000 kilométeres tartampróba keretében. Ezzel kapcsolatban a részletes tájékoztatást későbbre ígérte a vasúttársaság. Ami viszont biztos: komoly reményeket fűznek a járműtípushoz, szó van továbbra is a sorozatgyártásról, ám ehhez számos részletet (többek között a finanszírozás mikéntjét) kell majd még tisztázni.

Illusztris társaságban, ám kicsit fotózhatatlan helyen, az 2-és és 4-es csarnokok között pihen az IC+ a berlini vásárvárosban; a szomszédok: az MRCE 200 kilométer/órás sebességre, német, osztrák és magyar üzemre engedélyezett, ETCS L2 vonatbefolyásolóval felszerelt Vectronja (képünkön) és a PESA Gama fantázianevű, 111Db típusú dízelmozdonya

PESA LINK a DB Regionak

Bemutatkozott a szakkiállításon az első PESA LINK motorkocsi is, amelyet a lengyel járműgyártó a német vasút számára épített. A DB Regio számára gyártott prototípus szóló motorkocsi elsősorban az engedélyeztetés miatt készült el. A jövőben akár többszáz szóló és több részes motorkocsi is kerülhet majd a német vaspályákra: a DB Regio mellett többek között a Netinera-csoport is rendelt számos regionális tender keretében koncesszionált vasútvonal számára.

A PESA LINK cápaorrú dízelmotorkocsija illusztris társaságot kapott: az Istanbul Ulasim közlekedési szolgáltató házi tervezésű és építésű villamosa mellé parkolták le a DB Regio legújabb szerzeményét

A DB Regio guruló lépcsőházat vesz a lengyelektől - a bemutatott szóló motorkocsi jobbára magaspadlós kialakítású, csak a beszállás akadálymentes

Terra Nova

A román Reloc S.A. és a Craiova-i Electroputere közös gyártmánya az egyelőre egyetlen példányban létező LDH 1260-as mozdony, márkanevén a Terra Nova. A négytengelyes dízel-hirdaulikus mozdony motorjait és hajtóműveit az amerikai Caterpillar szállította. A többes szám nem tévedés: a mozdonyba két, egyenként 630 lóerős CAT C18-as motor építettek, így az üzemeltető mindig az aktuálisan szükséges teljesítményt tudja bevetni. (A koncepció a tolatómozdonyok viszonylatában az Egyesült Államokban 'genset' néven már elterjedt, Európában pedig vonali mozdonyok körében a DB AG 245-ös sorozatú TRAXX Multi Engine gépe a releváns példa.) A meglehetősen feltűnő megjelenésű jármű jövőjéről egyelőre nem tudni sokat, de komolyabb megrendeléseket vár a gyártó és egyúttal remélik, hogy árban tudnak versenyezni a tolatómozdony-piac régi motorosaival (pl. Vossloh). A prototípus mozdony sorsa kapcsán vannak feltevések – a jármű a Train Hungaryval is kapcsolatban lévő GFR állagába sorolva jelent meg a szakkiállításon.

A Terra Nova is meglehetősen forgalmas és ezért fotózhatatlan helyre került, de így is látványos a merész dizájn

A Terra Nova vezetőasztala modern kialakítású, és különlegességként választható az üzemeltetni kívánt dízelmotorok száma

Aradi kocsi a RegioJetnek

A korábban kiadott járműlistával ellentétben kellemes meglepetés volt a RegioJet számára épített egyik személykocsi. A történet kacinfántos: 2012-ben úgy tűnt, a cseh állami vasúttársaság helyett a RegioJet-el szerződik a DB AG a Prága–Hamburg járatokra; ennek részeként az aradi Astra 73 kocsi gyártására kapott megbízást, ám idén májusban fordulat állt be az ügyben, így marad a CD-DB páros. Az ügy talán legnagyobb vesztese az aradi vagongyár, akik így mindössze 10 darabos szériát szállítanak a RegioJet-nek. A sorozat méretétől függetlenül megadták a módját: a belső dizájn olasz munka, a bőrbevonatú ülésekkel szerelt kocsi pedig komoly kényelmet ígér az utasoknak - benyomásaink alapján a jármű mintegy 310 millió forintos vételára még kedvezőnek is tűnik. Megtudtuk: a kocsi Berlinből egyenes Prágába megy, és hamarosan forgalomba áll - előbb a cseh belföldi járatokon, majd a decemberi menetrendváltástól további társaival a Prága és Zsolna, illetve Pozsony és Kassa közötti vonatokban is szolgálnak majd.

A RegioJet Astra-gyártmányú kocsija a berlini vásárvárosban

A belső tér minden igényt kielégít - a dizájnerek és a gyártó elsőrangú munkát végeztek; a kocsit hamarosan részletesen is bemutatjuk majd olvasóinknak

Rövid hírek

DB Fernverkehr/SNCF – 2016 tavaszától a Frankfurt am Main és Párizs közötti TGV és ICE járatok száma napi négyről hatra nő majd. Ezen felül a Stuttgart és Párizs közötti (TGV) járatok számát is növelik: a mostani 4 helyett napi 5 pár vonat jár majd és ezen a viszonylaton fél órával 3 óra 10 percre csökken majd az eljutási idő.
Iparági érdekesség, hogy a UNIFE vasútipari egyesülés számára készített, világszintű kötött pályás trendeket elemző előrejelzés szerint globálisan 2,7%-os bővülés várható a vasúti piacon az elkövetkezendő öt évben. A növekedés motorjai nem véletlenül az ázsiai (4%) és dél-amerikai országok (6%) lesznek, ám érdemi bővülés várható Észak-Amerikában is. A jelentés szerint az urbanizáció, az energiahatékonyságra való törekvés és a sok országban tapasztalható szabályozási könnyítések eredőjeként a vasúti piac növekedése stabil alapokon nyugszik.

Berlinben bemutatkozik a Szerb Vasút számára készült harmadik generációs motorvonat is

A DB AG számára készülő Bombardier TWINDEXX családba tartozó emeletes IC-ingavonat (amely szoros rokonságban áll a regionális forgalomban közlekedő járművekkel) is bemutatkozott, egyelőre mozdony nélkül; a szerelvények forgalomba a legutóbbi hírek szerint 2015 decemberében várható

A Vossloh Espana a Direct Rail Services számára gyártott UKLight dízelmozdonyt hozta Berlinbe; a helyszíni információk szerint egy műszakilag sokkal érdekesebb projekten dolgozik a Vossloh spanyol leányvállalata a brit piacra - erről majd a későbbiekben írunk részletesen!
(fotók: Magyarics Zoltán)


Az InnoTrans 2014-el kapcsolatos írásaink ide kattintva gyorsan elérhetők.

A RegionalBahn olvasóit Halász Péter és Magyarics Zoltán tudósította Berlinből

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.