2014. 10. 28.

Sokat rongálják az S-Bahn-okat

Egyre többet rongálják meg kívül és belül a berlini gyorsvasút kocsijait. Csak az idei év első kilenc hónapjában harmadával emelkedett a firkálások és egyéb rongálások szám az előző évhez képest.


Komoly mértékben emelkedik a rongálások száma a berlini S-Bahn-hálózaton, már a ami a járműveket érinti. Egyre több a kocsik belsejét és külső részeit érintő rongálás és különösen sok a graffitti a járműveken. A közlekedésért felelős államtitkár, Christian Gaebler összegzése szerint – amelyet a kalózpárti Gerwald Brunner megkeresésére adott – az év első kilenc hónapjában közel egyharmadával több a rongálás, mint az előző évben.
Az összeállításból kiderül, hogy a felvágott üléshuzatoktól az egész Viertelzugokat – kétkocsis egységeket – beterítő graffitikig minden előfordul. Amíg 2012-ben 1869 alkalommal tettek rongálás miatt feljelentést a rendőrségen, addig 2013-ban csak 1614 alkalommal tették meg ezt az S-Bahn munkatársai. Az idei számot konkrétan még nem közölte a városvezetés, ám azt jelezték: az előző év hasonló időszakához képest egyharmaddal emelkedett az esetek száma.

Szándékosan megrongált kocsi miatt kér elnézést az üzemeltető a bárcán. A rongálások száma idén emelkedett, bár konkrét számokat nem mondtak a város vezetői

Megemelkedett a személyzetet érő támadások száma is: amíg 2012-ben csak 160 alkalommal történt ilyen, addig 2013-ban már 183 esetről lehet tudni – szerencsére ezzel párhuzamosan emelkedett a felderített erőszakos cselekedetek száma is: két évvel ezelőtt 702 gyanúsítottat tudtak azonosítani, addig 2013-ban már 1172 tettes személyazonosságát sikerült megállapítani. Érdemes megjegyezni, hogy a városi közlekedésben működő BVG alkalmazottai közül sokkal többen válnak erőszak áldozatává: itt évente mintegy ezer munkatársat ér valamilyen atrocitás.
Azt egyelőre nem tudni, hogy az egyre szaporodó biztonsági kamerák mennyiben segítik a rendőrök munkáját és a megelőzést, ugyanis soha sem egyedül ezeknek a segítségével zajlik a rendőrségi munka, ezek a rendszerek csak kiegészítő szereppel bírnak, illetve visszatartó erejük lehet a könnyebb bizonyítás miatt – szól az S-Bahn és a BVG egybehangzó értékelése.

Egy 481/482-es motorvonat belső tere viszonylag rendezett állapotban. Egyre több azonban a járművek belsejét érintő rongálás és a személyzet elleni erőszakos cselekedetek száma is emelkedik
(fotók: Halász Péter)

A helyszínek kapcsán kiderült: a BVG-sek elsősorban a belvárosi, zsúfolt részeken vannak nagyobb veszélyben, itt könnyebb rejtőzködni és elmenekülnie a tetteseknek. A leginkább veszélyes részek Mitte, Charlottenburg-Wilmersdorf, Friedrichshain-Kreuzberg és Reinickendorf kerültekben vannak. Érdekes az az elemzés is, amely szerint a legtöbb támadás a délutáni csúcsban és éjszaka történik. A péntekről szombatra és a szombatról vasárnapra virradó éjjeleken, amikor az éjszakai forgalom is jelentősen megnövekszik, akkor a megugrik az erőszakos cselekedetek száma is – jelezték a BVG-től. Az S-Bahn-nál ilyen súlypontokat nem találtak, de azt jelezték, hogy ez nem az esetek kevés számából adódik, hanem abból, hogy szinte bárhol és bármikor történhet rongálás vagy éppen a személyzet ellen irányuló erőszakos cselekmény.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.