2014. 12. 16.

Felrobbantották a jegyautomatát

Ismeretlen elkövetők felrobbantották a jegyautomatát a berlini S-Bahn-hálózat egyik megállójában. A Berliner Außenringen fekvő Mühlenbeck-Mönchmühle megállóban az utasok most nem vehetnek emiatt menetjegyet, sőt, a helyszínelés idején a vonatok sem állnak meg.


Meglepő, ám közel sem ritka bűncselekmény történt Berlintől északra: az S-Bahn-hálózat Mühlenbeck-Mönchmühle állomásán a magányos jegyautomatát robbantották fel ismeretlen elkövetők a keddre virradó éjszaka. A brandenburgi rendőrség közlése szerint egyelőre nem tudni, hogy mennyi lett a bűnözők zsákmánya az automatában található bevételből. Az viszont valószínű, hogy vannak tanúk, akik segíthetik a rendőrség munkáját. A robbanás miatt nem sérült meg senki. A robbanás miatt ugyan nincs szükség rá, de a rendőrségi helyszínelés idejére korlátozni kell az S-Bahn-vonatok forgalmát is: az S8-as viszonylat járatai nem állnak meg a megállóban, Mühlenbeck-Mönchmühle és Bergfelde között pótlóbuszok járnak.

A csendes megálló peronjának végén szerénykedett szeptember 21-én a most felrobbantott jegyautomata
(fotó: Halász Péter)

Ez az eset nem az első az S-Bahn-hálzóaton. Korábban a Gehrenseestraße állomáson, tavasszal pedig Bergfeldében történt hasonló eset. Egy újabb eset is történt néhány hónapja Bergfeldében, ezt azonban a rendőrök meg tudták akadályozni, a civil ruhás emberek megállították a menekülőket és sikerült megakadályozni a 30 ezer euró értékű jegykiadó gép felrobbantását. A nyáron két automatát is felrobbantottak a közeli Schönfließ állomáson is, amelyeknek a pénzkazettáját vitték el.
A rendőrség szerint az utóbbi időben a bankjegykiadó képek helyett a bűnözők inkább a könnyebb prédának tűnő, igaz, kevesebb „bevétellel” is kecsegtető jegykiadó gépeket vették célba. Elsősorban a külvárosi, könnyen hozzáférhető, ám kevéssé frekventált állomásokon lévő berendezéseket veszik célba.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.