2014. 02. 28.

Egy német dízelmozdony kalandjai a Vadnyugaton

Európában tervezett vagy gyártott mozdonyoknak meglehetősen ritkán terem babér Észak-Amerikában, a kivételekkel pedig jellenzően a hazai ipar villamosmozdonyok terén tapasztalható légüres terét foltozzák be. Egyszer viszont sikerült rést ütni az észak-amerikai eredetű tehervonati dízelmozdonyok hegemóniájának pajzsán, méghozzá nem is akármilyen technikával: a Krauss-Maffei 1964-ben ML4000 sorozatú dízel-hidraulikus gépével tört be a piacra. A kurtára sikeredett, ám történelmi jelentőségű kaland egyik főszereplője most újjászülethet a kaliforniai vasútbarátok segítségével!

Ötajtós csuklósok Drezdában

Márciustól hat új autóbuszt állítanak forgalomba Drezdában. A típus Budapestről is ismerős lehet: az MAN Lion's City családjának GL változata, azaz a hosszú, csuklós kiadást veti be a DVB alvállalkozója.

2014. 02. 27.

Afrikába költöznek a magyarok

Új-Zélandról Dél-Afrikába költözik harmincnégy magyar gyártású villamos motorvonat. A járműveket 1982-ben építette a Ganz-MÁVAG és most úgy döntöttek, hogy Afrikában dolgoznak tovább az Óceániában feleslegessé vált motorvonatok.

Megérkezett az első két kék FLIRT

Megérkezett Budapestre az első két kék FLIRT. A Stadler Rail bussnangi üzeméből szerdán indult 415 061 és 062 pályaszámú vonatok ezer kilométer után érkeztek meg új otthonukba.

2014. 02. 26.

Átadták Debrecen második villamosvonalát

Február 26-án délelőtt ünnepélyes külsőségek között átadták Magyarország legújabb villamosvonalát, a debreceni 2-es villamost. A cívisvárosban hosszú évtizedek után számos helyi vicc veszti ezzel élét, egyúttal pedig értelmet nyer a villamosok kijelzőjén látható szám - mivel most már tényleg figyelni kell, melyik viszonylatra szállunk. Az átadás a Városháza és a Nagytemplom közötti szakaszon zajlott, az utazóközönség pedig azonnal birtokba is vehette az új vonalat. Kattintsanak képriportunkért!

Jön az első két kék FLIRT

Elkészült az első, a MÁV-START részére épített FLIRT 42 motorvonatból a Stadler Rail bussnangi gyárában. A kék színű motorvonatból kettőt vontatnak Magyarországra és február 28-án pénteken futnak be a tervek szerint a fővárosba, bár időközben kiderült: a péntek az végül csütörtök lett.

2014. 02. 25.

Búcsúzó villamos

A bécsi U1-es metró déli hosszabbításának építése miatt hamarosan egy újabb szakaszon szűnik meg a villamosforgalom az osztrák fővárosban. A 67-es villamos délkeleti végpontjától, az oberlaai Therme Wienhez vezető vágányoktól búcsúznak a piros szerelvények.

Jegyáremelést hozhat a zöld energia

Áremelést tervez a kölni városi közlekedést működtető KVB, mivel viszonylag sok megújuló energiát használnak, ám az állami támogatást szépen lassan kivezetnék a tervek szerint – a pluszterheket viszont nem hajlandó lenyelni a közlekedési vállalat.

2014. 02. 24.

S21: hónapokat vagy éveket késik?

Ha valaki az S21-ről beszél Németországban, sokan nagyon csúnyán néznek rá. A rövidítés önmagában nem szerzett jó hírnevet a stuttgarti fejpályaudvar átépítése és az azt övező botrányok miatt, de most a „másik olvasat”, a berlini új S-Bahn-vonal építése is csúszik. Ami történetesen az S21-es viszonylatjelzést viseli majd.

BER: tovább késik

Nem lesz tesztüzem vagy részleges megnyitás a jelenlegi tervek szerint az új, évek óta üresen álló berlini repülőtéren. A neves nyugat-berlini régi polgármesterről és későbbi NSZK-kancellárról, Willy Brandtról elnevezett légikikötő ugyanis még mindig nincs hivatalosan készen.

2014. 02. 23.

Frankfurt nem csak ICE és S-Bahn!

A fenti címmel tette fel a DB AG a Youtubera azt a timelapse videót, amely a mindig nyüzsgő Majna-parti város pályaudvarának életét mutatja be. Valóban, Frankfurt am Main nem csak az S-Bahn-ból és az ICE-kből áll. Videó a hajtás után.

2014. 02. 22.

J. George Hardy emlékére

Kereken 100 éve, hogy elhunyt J. George Hardy mérnök, a vákuumfék feltalálója. Fékes sorozatunk különkiadásában róla, és az ő munkásságának nyomán kifejlesztett légűrfékről emlékezünk meg.

2014. 02. 21.

Íme, a C2-es!

Bemutatkozott a közönségnek München új metrószerelvénye, a C2-es sorozatjelzést viselő szerelvények első példánya. A Siemens gyártotta típusból huszonegy vonatot rendelt az MVG és eredetileg úgy tervezték, hogy már december közepén forgalomba állnak, ez nem jött össze. Viszont hamarosan már az utasok is kipróbálhatják a formás szerelvényt.

Bécsi tervek 2014-re – és tovább

Búcsúzik a 67-es villamos, folytatódik délen a metróépítés, új járművek állnak forgalomba az osztrák fővárosban. A Wiener Linien ismertette a 2014-es évre tervezett projektjeit és röviden vázolták a további terveket is. Bécs továbbra is „bezzegváros” lesz?

Közös beszerzés

Közös tendert írt ki járműbeszerzésre a düsseldorfi Rheinbahn és a kölni KVB. A két városi közlekedési társaság a magaspadlós járműflottáját újítja meg. A megrendelés az új HF6-os sorozatú motorkocsikra vonatkozik. Jön a generációváltás?

2014. 02. 20.

Egyelőre nem lesz londoni ICE – bemutatkozott a Velaro D

Egyelőre a fiókban marad a DB AG terve, miszerint Frankfurt am Main és London között indítanának nagysebességű járatokat. Többek között azért, mert a Velaro D-k, azaz a 407-es sorozatú motorvonatok szállításával komolyan megcsúszott a Siemens.

Bécs, 2013: gyenge visszaesés és egyre több bérletes

Közel hatszázezer éves bérletet adtak el és bár némileg visszaesett a 2012-eshez képest, továbbra is több mint 900 millió utas választotta a tömegközlekedést az osztrák fővárosban. Immár hagyományos évértékelő a Wiener Linientől.

2014. 02. 19.

Zsúfoltabbak a berlini buszok – jöhetnek a pótkocsik?

Egyre zsúfoltabbak a német főváros buszai. A BVG felmérése szerint a legtöbben – érthető okokból – a tegeli reptérre mennek a nagy sárgákkal. A tartós zsúfoltság miatt viszont felmerült: pótkocsis járműveket is forgalomba állítanának.

Választási villamos

Közelednek a választások és ismét előkerült a városi közlekedés fejlesztésének témája. Ezúttal azonban nem Magyarországon járunk, bár itt ugye még véletlenül sem választásokhoz igazodva folynak a közlekedésfejlesztési projektek, hanem Hamburgban, ahol egy év múlva kerül sor a helyhatósági választásokra. Ez pedig a városi villamosvasút visszaállításának ötlet újra előhozta.

2014. 02. 18.

Milyen pontosak voltak a vonatok 2013-ban? (2. rész)

Néhány héttel ezelőtt cikkünk első részében a MÁV-START, az ÖBB és a DB AG 2013-as menetrendszerűségi statisztikáit vettük górcső alá. Ma betekintést nyújtunk a számok mögött rejlő üzemviteli és metodikai kérdésekbe, beleértve a párhuzamos menetrendszerűségi univerzumok kérdését is. A MÁV-START adatai után a GYSEV Zrt. tavalyi pontossági mutatóit is elemezzük, valamint mostanra befutott az ÖBB tavalyi menetrendszerűséggel kapcsolatos sajtóközleménye is.

Villanybuszteszt Münchenben

A kínai után egy újabb villanybuszt próbál ki a Münchner Verkehrsgesselschaft, az MVG. Februárban a lengyelek elektromos üzemű autóbusza, egy Solaris Urbino Electric mutatkozik be a bajor fővárosban.

2014. 02. 17.

Íme a cseh Jeti

Hivatalosan is bemutatta a Siemens a ČD számára épített Railjet-vonatokat. A szerelvények nagyrészt egyeznek az osztrák változattal, ám bizonyos részletekben mégis eltérnek tőlük. Ráadásul ezeken már a gyárban kialakították a kerékpárszállítási lehetőséget.

Bombardier-villamosokat vesz Linz

Hat új Flexityt vásárol a Bombardiertől a Linz AG Linien, a felső-ausztriai város közlekedési társasága. Az új szerelvények már az ötödik széria, ami osztrák megrendelésre készül. A közlekedési cég 19 millió eurót fizet a villamosokért.

2014. 02. 15.

Vasúti fékezés XLVII. – Oroszország – 3. rész: Az ep-fék kalandjai

Korábban volt már szó a Szovjetunió és az UIC felemás kapcsolatáról, és talán látható volt az is, hogy a nézeteltérések okai nem csak az eltérő ideológiai háttérben, hanem a merőben más technikai elképzelésekben is keresendők. Nagyjából ugyanez a helyzet az elektropneumatikus fékvezérléssel is, amelynek története ugyancsak kalandosra sikeredett.

Tovább bővült a regionális díjszabás

Szombattól már 30 regionális vonalon lehet egységesen 25 százalékkal olcsóbban utazni – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

2014. 02. 14.

DERKE: a DKV válaszolt

Kedden jelentették be a debreceni közösségi közlekedési hálózatnak az újonnan induló 2-es villamoshoz kapcsolódó módosításait, szerdán pedig a DERKE képviselőivel készült interjúnkban feszegettünk néhány, a villamoshoz szorosan vagy lazábban kapcsolódó kényes kérdést. Ma a Debreceni Közlekedési Vállalat szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményét tesszük közzé, melyben a cég reagál a korábban elhangzottakra.

Új metrót építhet München

Új metróvonalra vonatkozó terveket mutatott be a Münchner Verkehrsgesselschaft: az új vonal, ami a U9-es jelzést viseli és főleg a városközpontban segítheti a közlekedést. De emellett vizsgálják a többi metróvonal és állomás kapacitásának bővítését is. Évtizedekre szóló fejlesztési elképzelések Münchenből.

Újra akcióban a gyógykezelt Talentek

A MÁV-START Talent motorvonatai jó ideje „döglődnek” a hajtómű problémái miatt. Most úgy néz ki, lesz megoldás: a karbantartó cég a kicseréli a hibás alkatrészeket. Igaz, a hírek szerint ezt egyelőre saját kockázatára teszi, ugyanis az üzemeltető és a karbantartó jogászai még mindig nem jutottak egyezségre.

2014. 02. 13.

Bécs: éves bérlet, újragondolva

A bécsi „modal split”, azaz a közlekedési ágak megoszlása a város mobilitásában sok szempontból irigylésre méltó a közösségi közlekedés magas részaránya miatt, ráadásul a Wiener Linien éves bérletének közlekedéspolitikai megfontolásból történő 2012-es árcsökkentése újabb utasszám-rekordot hozott. A fejlődés azonban nem áll meg, 2015 január elsején ugyanis a méltán közkedvelt és jelképesen évi 365 euróba kerülő klasszikus modern formátumban születik újjá, és már Mobilitätskarte néven, kibővített tartalommal is elérhető lesz az utasok számára. Mit is kínál az új termék, és mit tanulhatunk a bécsiektől?

Újabb KT4-eseket venne Szeged

Összesen hét használt villamost vásárolna az SZKT Németországból. A szegediek hét darab potsdami KT4Dm-re vetettek szemet, ám egyelőre kétséges, hogy lesz-e üzlet az ötletből.

2014. 02. 12.

Debrecen: villamos van, koncepció nincs?

Amint tegnap hírül adtuk, 2014 februárjának utolsó napjaiban új villamosvonal nyílik Debrecenben, ez pedig önmagában is komoly fegyvertény a projekt késése és a kivitelezést övező jogi huzavonák és nyilvánosság előtt lefolytatott pengeváltások után. A jelek szerint azonban a folytatás sem lesz simább: alig két héttel az indulás előtt hozták nyilvánosságra az átszervezett autóbuszközlekedés részleteit, az ezzel kapcsolatos társadalmi egyeztetés pedig sokak szerint elmaradt. Debrecen iskolapélda arra, hogy milyen módon nem érdemes közösségi közlekedést szervezni? Interjú a város közösségi közlekedésének fejlesztéséért ténykedő civil szervezet képviselőivel.

Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!

„Zurückbleiben bitte!” – a német metrókhoz éppúgy hozzátartozik ez a kifejezés, mint Budapesten a „Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!” felhívás. Hamburgban most úgy döntöttek, hogy az emberei szót sípszó és fényjelzés váltja fel.

2014. 02. 11.

Debrecen: a 2-es jön, a 31-es megy

Immár biztos, hogy 2014. február 26-án megindul a forgalom Debrecen új, 2-es villamosvonalán, ezzel párhuzamosan pedig a cívisváros 31-es, később 31-es és 32-es viszonylatok által bejárt fő buszközlekedési tengelyéről javarészt eltűnnek a gumikerekű járművek. A tömegközlekedési hálózat egyéb elemeit is átszervezik, ám társadalmi és szakmai egyeztetés helyett a gyorsvonati pótjegy sunyi kommunikációjához hasonló megoldást választott a város: a menetrendi változásoknál előírt 15 napos törvényi határidő előtt néhány órával, a DKV tegnap délután kiadott sajtóközleményéből értesülhettünk először a teljes hálózatot illető tervekről.

Nem bírja a híd a buszokat

Kitiltották az emeletes buszokat Spandauban, a Heerstraße pályáját hordó Freybrückéről. Az emeletes kocsik ugyanis túl nehezek – csak normál buszok kelhetnek át a Havel feletti hídon annak állapota miatt. Ez komoly gondot jelent, hiszen számos külső területről errefelé jutnának be az utasok a városközpontba.

2014. 02. 10.

Bombardier-motorvonatokat vesz London

A Bombardier szállíthatja a londoni Crossrail új motorvonatait. A cég emellett a járműtelep építésének lehetőségét és a karbantartást is megkapta a Transport for London tenderén.

Siklás a Brenneren

Baleset történt a Brenner-hágón: egy mozdony kisiklott, kettő másik pedig megfutamodott és egy kamionszállító vonatnak ütközött. Hárman megsérültek.

Ritkít a HKX

A Hamburg és Köln között közlekedő magán-gyorsvonat, a HKX ritkította a járatait. Az ok: igazodnak az utasok igényehez.

2014. 02. 07.

Csatasorban az Amtrak Cities Sprinter

Forgalomba állt az első ACS-64-es gép az Amtraknél. A Siemens 70 gépe közül az első, a német járműgyártó sacramentói gyárában készült jármű az állami személyszállító társaság flottáját erősíti immáron.

Kaltenleutgebner Bahn: vége a dalnak?

Úgy tűnik, megszűnik a forgalom a Bécs házi múzeumvasútjának számító rövidke szárnyvonalon. A Kaltenleutgebner Bahnt az ÖBB Infrastruktur már 2012 végén megszüntetésre jelentette a vonatkozó törvények szerint. Most lehet, hogy tényleg megszűnik a vicinális.

Zónaváltók

Több település is szeretne bekerülni Berlin környékén a C betűvel jelzett tarifaövezetbe – az ottlakók így olcsóbban utazhatnának a fővárosba. Akik pedig ezt használnák, azok javarészt már most is ingáznak Berlinbe, csak éppen drága pénzért.

Pontosabb, ha rövid

A címben rejlő feltételezés látszik beigazolódni Berlinben. A BVG adataiból legalábbis ez tűnik ki – aki villamosozni szeretne, jól teszi, ha több időt szán az utazásra a német fővárosban.

2014. 02. 06.

Az oroszoknak Európa kell

Tavaly decemberben már kiveséztük Ausztria főbb menetrendi változásait, ám egy érdekességet meghagytunk a mai képriport témájának: a 901-es menetrendi mezőben megjelent egy új, 100/101 vonatszámon futó vonatpár, ráadásul a német nyelvterületen egyre ritkábbnak számító klasszikus gyorsvonatként, D-Zug megjelöléssel. Az új jövevény nagyra törő álmokat valósít meg, és a vonatok között ritkaságként fél nappal gyorsabb korábbi önmagánál.

Hennigsdorfnak lesz munkája

Megkönnyebbülve vették tudomásul a Berlin melletti Hennigsdorfban, hogy ha minden jól megy, akkor akad majd munkája a Bombardier ottani gyáregységének, annak ellenére, hogy a DB AG korábban még más gyártót nevezett meg az új berlini S-Bahn-szerelvények gyártójaként. Legalábbis korábban úgy volt.

2014. 02. 05.

Első lépések Ausztriában – próbaúton a cseh Railjet

Megtette első próbaútját a ČD első Railjet-szerelvénye az osztrák vágányokon. A feltűnő, kék-fehér szerelvényeket meg kell szoknunk: a decemberi menetrendváltástól az ÖBB vonataival közösen járnak majd a Prága–Bécs–Graz tengelyen.

Újrahangolják az utastájékoztatást

Korszerűsíti a MÁV-START az utastájékoztató rendszereket több állomáson, többek között a Keletiben és a Nyugatiban is – adtuk hírül a minap. Előbbi helyen megújul a vizuális tájékoztató rendszer mellett a hangos is – ami pedig azt is jelenti, hogy nem a megszokott hangokkal találkozhatunk majd a forgalmas csomóponton.

2014. 02. 04.

Elkészült az első cseh Jeti

Elkészült és már próbázik is az első ČD-Railjet. Az első próbaútjára indult szerelvény két kocsival rövidebb a megszokottnál: a három másodosztályú kocsi mellé az étkező és az elsőosztályú vezérlőkocsi került a 2016 020-as pályaszámú Herkules elé. Kép a hajtás után.

Föld alá megy a Dresdner Bahn

Lassan csak lesz valami az újabb reptéri vasúti kapcsolatból a német fővárosban: nyolc éve járnak a vonatok az új főpályaudvarra és immáron tizenhat éve terítéken van, hogy a II. Világháború után felhagyott Dresdner Bahn vágányainak újjáépítése. Az S-Bahn mellé két új vágány kerülne, ám ezt a helyik nem úgy szeretnék, ahogy a DB.

Késik az állomás

Egy évet csúszik az igazi felvételi épület megépítése a 2006 óta működő berlini pályaudvaron, Gesundbrunnenben. Az állomás végleges felvételi épületét 2013-ra tervezték eredetileg, ám a tervekből még 2014-re sem lett még semmi.

2014. 02. 03.

MÁV-START: megújuló utastájékoztatási rendszerek

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV-START között megkötött Közszolgáltatási Szerződés fontos elvárásokat támaszt az utastájékoztatást illetően is a vasúttársasággal szemben. A MÁV-START ennek jegyében lehetőségeihez mérten igyekszik fejleszteni a hangos és vizuális utastájékoztatási rendszereket. Mai sajtóközleményük szerint Budapest-Keleti pályaudvar, Debrecen, Füzesabony és Mezőkövesd állomások utasai találkozhatnak a közeljövőben megújult utastájékoztató berendezésekkel. Fontos változás, hogy terjed a kor technikai színvonalát jelentő TTS, azaz a leírt szöveget gépi úton hanggá alakító text-to-speech technológia.

Százmilliók a tömegközlekedésre

Komoly összeget fordíthat a tömegközlekedés fejlesztésére a városüzemeltető Stadtwerke München és leányvállalata, a városi közlekedésért felelős Münchner Verkehrsgesselschaft. 335 millió euró áll rendelkezésükre, ami az előző évi duplája. Persze, van mire költeni...

Karintia hó alatt

Napok óta áll az osztrák vasút Karintiában a rendkívüli havazás miatt. Bár az osztrákok hozzászoktak az égi áldáshoz, azért a mostani hóesés mégis próbára teszi a sógorokat.

A magyar csuklós

A magyar buszok OMSI-ban vezető szerelmesei örülhetnek: megjelent az első Ikarus 280-as modell. Az oroszok a külföldön és az idehaza is meglehetősen nagy számban előforduló 280.02-es altípust alkották meg. Íme a négy ráncajtó és ami mögötte van!

2014. 02. 01.

Vasúti fékezés XLVI. – Oroszország – 2. rész – Fékezéstechnikai történelemóra

forrás: Wikipedia
A történeti bevezető után most betekintést nyerhetünk a szovjet-orosz vasút és Európa (vagyis az UIC) viszonyának alakulásába, melyet leginkább a „se veled, se nélküled” klasszikusnak mondható dilemmájával írhatunk le. Ennek elsősorban az az oka, hogy a kontinens keleti fele már igen korán bevetett egészen más eszközöket is a vonatai fékezésére, mint amelyek nyugaton használatosak voltak. És persze volt más oka is a kölcsönös vonakodásnak: a politikai nézetek különbözősége, melyeknek hatásait most rendhagyó történelemóra keretében vizsgálunk meg.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.