2014. 05. 31.

Újabb kedvezmény a törzsutasoknak: olcsóbb a „bolhás”

Újabb kedvemzényt kínál a MÁV-START a „törzsutas-kártyával”, azaz a START Klub kártyával rendelkező utasoknak: ezentúl olcsóbb az első osztály kényelme.

2014. 05. 30.

Viszlát, Warnemünde-Express!

Újabb regionális vonatot szüntet meg a DB AG: jövőre már nem közlekedik a Berlin, Rostock és Warnemünde közötti „fürdősvonat”, a Warnemünde-Express.

Elba-völgyi felújítás

Közel öt évig tart majd a forgalom viszonylagos zavartalansága mellett az Elba völgyében vezető, Drezda és a csehországi  Děčín közötti vasúti pálya felújítása. A munkák idén kezdődnek és százmillió eurót fordítanak a fontos kapcsolat fejlesztésére.

2014. 05. 29.

Üzemeltetőváltás az Anglia–Skócia éjszakai forgalomban

Nagy-Britanniában immár bő két évtizede a rutin része a különböző vasúti közszolgáltatási szegmensek, járatcsoportok üzemeltetőinek cseréje. Ezúttal a skóciai vasúti „franchise” pályáztatásába, melyről tavaly ősszel adtunk hírt, némi csavar került: leválasztják a London és Skócia között közlekedő éjszakai vonatokat. Az önálló szegmensként meghirdetett járatcsoport üzemeltetési jogát a Serco nyerte el, aki 2015 áprilisától közlekedteti a járatokat, és a 15 évre szóló üzemeltetési szerződése keretében 2018-ig 100 millió fontos befektetést vállalt.

Kiszállt a Länderbahn

Megvált a Länderbahntól bérelt öt személykocsitól a HKX. A magánvasút a menetrend optimalizálásával nélkülözni tudja az üzemkezdés óta náluk szolgáló öt, a Netinera-csoporthoz tartozó személykocsit.

2014. 05. 28.

Alig utaznak a TGV-vel

Alig egy esztendőnyi üzem után máris kérdéses a Párizs és a németországi Freiburg in Breisgau között közlekedő egyetlen pár TGV-járat jövője. Kevesen vannak a vonaton a vasút szerint, ám jegyeladások azt mutatják: a kedvező árú jegyek mindig elfogynak.

Hivatalosan is megérkezett a 245-ös

Hivatalosan is bemutatta a Bombardier a DB Regio számára készülő 245-ös sorozatú dízel-TRAXX-okat. A négymotoros mozdonyok elsőként a bajor Südostbayernbahnnál, a mühldorfi fűtőháznál állnak szolgálatba.

2014. 05. 27.

Nyilvános menetrendtervezet

Kezdődik a nyár és ez amellett, hogy a nyári menetrend bevezetését is jelzi, azt is jelenti, hogy lassan készülődnek a vasúttársaságok a decemberben szokásos éves menetrendváltásra. Van, ahol már a jövő évi menetrend tervezete teljesen legálisan és hivatalosan is elérhető. Nem, ez nem Magyarország, ez biztos.

Fulda kimaradt

Nem olyan régen még Wolfsburg volt a „rettegett” megállóhely, amelyet sorra hagytak ki az ICE-járatok. Most hasonló babérokra tör Fulda állomása: itt egy IC-szerelvény hagyta ki nemes egyszerűséggel a megállást a minap.

2014. 05. 26.

Nőket keresnek a kormányhoz

Több nőt szeretne a buszok kormánya mögött látni a berlini BVG. A következő években jelentős mértékben szeretnék emelni a női kvótát: a dolgozók negyedének nőneműnek kellene lennie. Ráadásul a cég szerint a hölgyek jobban vezetnek.

A DB marad, a vonatok mennek

Szolgáltatót választott a Berlin és Brandenburg tartományok megbízásából működő közlekedésszervező, a VBB. Döntésük értelmében két vonalon marad a DB Regio a szolgáltató, de új járműveket hoz majd – amik annyira nem is újak.

2014. 05. 24.

Vasúttörténeti utazás az amerikai Nyugaton – Sacramento vasúti múzeuma

Kaliforniai kalandozásunkban először San Francisco villamosai, majd kötélvasútja került sorra, a folytatásban pedig a Caltrain-t és egyéb „nagyvasúti” vonalakat mutattunk be. A záró részben Sacramento vasúti múzeumába kalauzoljuk a kedves olvasót, ahol az amerikai álom néhány toposza és a vasúti személyszállítása fénykora is megelevenedik a kiállítás segítségével. Ős-gőzmozdonyok, letűnt kocsitípusok, elegáns vasúti étkészletek, évszázados modellvasutak és megannyi egyéb érdekesség Kalifornia fővárosából!

2014. 05. 23.

Vége a vágányzári menetrendnek

Ha minden jól megy és a hátralévő pár napban nem csúszik meg a kivitelező, akkor május 27-étől, keddtől visszaáll a régi rend a Keleti pályaudvaron és környékén: ismét jönnek a FLIRT-ek és nem lesz Kelenföldre terelt vonat sem – egy darabig.

Káosz a Keletiben

Leszakította a felsővezetéket a Keleti pályaudvarra érkező Viharsarok IC mozdonya nem sokkal tíz óra előtt – emiatt komoly fennakadásokra kell készülni az amúgy is korlátozott kapacitással bíró fővárosi csomóponton.

Marad a ČD – bukott a RegioJet

Meghosszabbította együttműködési szerződését a DB AG és a ČD – jelentette be Daniel Kurucz, a cseh vasút vezérigazgatója. A RegioJettől búcsúzik a DB? És mi lesz a Railjetekkel?

2014. 05. 22.

Új villamos Bostonnak - tovább tarol a CAF

A spanyol CAF újabb megrendelést zsebelt be az elmúlt hét végén, 24 villamost, pontosabban „light rail” járművet szállítanak majd 2017-2018 során a bostoni MBTA közlekedési társaság Green Line nevű villamoshálózatára. A járművek részben Spanyolországban készülnek, ám a végszerelést és üzembe helyezést a CAF Egyesült Államokban lévő üzemében végzik majd.


A Bombardier újítja fel a tengerparti villamosokat

A kanadai-német járműgyártót választotta a belga De Lijn, az Oostende térségében közlekedő Kusttram üzemeltetője az immáron harminc éves járművek felújítására.

2014. 05. 21.

Az utolsó két szovjet

Szépen lassan fogyatkozik a gyorsjárású szovjet mozdonyok száma Németországban. Mára már csak két 234-es maradt szolgálatban – a többit szétvágták.

A Siemens hozza az ETCS-t

A Siemens vasúti biztosítórendszereket szállít három magyarországi vasúti szakasz fejlesztéséhez – tájékoztatta a társaság közleményben az MTI-t kedden. Az ETCS 2-es szintű vonatbefolyásolást a székesfehérvári, záhonyi és békéscsabai fővonalak egy részén építik ki az elkövetkezendő másfél évben. De vajon valóban százhatvannal mehetnek majd a vonatok?

2014. 05. 20.

Thaliastraße: elkezdődött az állomásfelújítás

Hosszú ideig tartó munka vette kezdetét Bécsben: május 18-áról 19-ére virradó éjjel elkezdődött az U6-os metróvonal Thaliastraße állomásának felújítása. Az utasforgalmat a lehető legtovább fent fogják tartani a felújítás idején is – ígéri a Wiener Linien.

A villamosmegállóban dohányozni tilos

Budapesti szemmel nézve szinte már-már furcsa a „dekadens nyugat” megengedő hozzáállása a megállóhelyeken való dohányzás szempontjából. Amíg idehaza már természetesek a városi közlekedésben a füstmentes megállók, addig Európa nyugati felén most kezdik felfedezni a korlátozás lehetőségét.

2014. 05. 19.

Tullnerfeld, másfél évvel később

Idestova másfél éve nyílt meg a Bécs—St. Pölten nagysebességű vasútvonal, melynek a „semmi közepén” felhúzott közbenső állomása, Tullnerfeld, egy érdekes kísérletnek tűnt az osztrák tömegközlekedés szervezőinek részéről. Másfél évvel később visszamentünk, hogy megnézzük: vajon hova jutott az új koncepciót jelentő megállóhely, mi változott, és van-e utas a mező közepén, és hogyan vásárolhatunk helyi krumplit a vonatjegy mellé. Képriport a kattintás után!

Nem kérnek az elsőajtózásból

Zöldpárti politikusok azt szeretnék elérni, hogy megszüntesse a kötelező első ajtós felszállási rendet a BVG. A témát megtárgyalta a városvezetés, de nem támogatták a felvetést: túl sok lenne a potyázó. Akkor hatékony ez az ellenőrzési módszer?

2014. 05. 18.

Üzlet füstölt a Westbahnhofnál

Tűzriadót rendeltek el a bécsi Westbahnhofnál, pontosabban a pályaudvarhoz közeli aluljáróban. Egyelőre a metrók nem állnak meg az érintett állomáson, a tűzoltóság pedig komoly erőkkel vonult ki a helyszínre. De kiderült: egy, az aluljáróban lévő üzlethelyiségben lévő páraelszívó adta meg magát.

2014. 05. 17.

Vasúti fékezés LI. – Az éberségi és vonatbefolyásoló berendezések féktechnikai vonatkozásai

Noha az éberségi és vonatbefolyásoló berendezések szűkebb értelemben nem tekinthetők fékberendezésnek, mégis szükséges róluk a fékes sorozat keretein belül is szólni, hiszen ezek – közvetlenül vagy közvetve – fékezési műveleteket valósítanak meg, így a fékrendszerhez kapcsolódó műszaki kialakításuk nem közömbös kérdés.

2014. 05. 16.

Vasúti Rézágyú

Bemutatkozott a MÁV-csoport ötödik, egyben legújabb „reklámmozdonya”. Igaz, a német „Werbelok” kifejezés kishazánkra nem érvényes, ám az emlékmozdonyokban jók vagyunk. Idén a kétszáz éve született Gábor Áronnak állít emléket a magyar vasúttársaság. Mozdonyforduló kattintás után!

Hosszú villamosokat vesz München

Tizenhárom villamos beszerzésére vonatkozó tendert írt ki a müncheni MVG. A müncheni cég 34 és 48 méter hosszú kocsikat vásárolna. A mostani beszerzés egyfajta prototípus-fejlesztés is a 2023 után esedékes járműcserékhez.

2014. 05. 15.

Balatoni nyár idén is

Megjelent a 2013-2014-es vasúti menetrend második módosítása. Bár a hangsúlyt a kommunikációban a MÁV-csoport a balatoni fejlesztésekre helyezte, azért sok más is változott – például az egri IC-k esetéről már írtunk. De a balatoni forgalom mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen a nyár slágere mindig a magyar tenger és annak elérhetősége – vonattal. Az idei szezonra a tavaly debütált menetrendi struktúra finomhangolásával készült a MÁV-csoport – nézzük hát, mi változik, és mi marad a régi!

Vágányzárak nyara

A nyári szünetet alaposan kihasználja a DB AG a berlini gyorsvasút tekintetében: lényegében júniustól szeptemberig nem lesz olyan nap, amikor a teljes hálózaton a megszokott menetrend szerint közlekednének a vonatok, ugyanis mindig találnak építeni, felújítani valót.

2014. 05. 14.

VDL-t vesz a BVG

Megvan a nyertes: a BVG szóló buszok beszerzésére vonatkozó tenderét a VDL Bus & Coach nyerte: összesen 236 új szóló, 12 méteres buszt szállíthatnak a BVG-nek 2019-ig. A berlini cég pedig le is hívta az első 40 buszt, amelyet alapos tesztelésnek vetnek majd alá a tervek szerint.

35 évvel ezelőtt történt: itt az első 120-as!

Három és fél évtizeddel ezelőtt technikatörténetet írtak a mannheimi BBC és a müncheni Krauss-Maffei szakemberei: átadták a Deutsche Bundesbahnnak az első 120-as sorozatú mozdonyt, a 120 001-est.

2014. 05. 13.

Vége a kiránduló IC-nek

Az idei lesz az utolsó szezonja a számos fürdőhelyet is kiszolgáló, igazi kiránduló-IC-nek. A DB AG ragaszkodik hozzá, hogy a szombatonként közlekedő „Rottaler Land” nevű járatot a 2014-2015-ös menetrendben már ne közlekedtessék. Ezzel pedig komoly vihart idéztek elő a helyieknél.

Kinyomják Jumurdzsák fél szemét is?

Jól eldugva, a kézzel módosítandó változások között jelent meg az utalás arra, hogy a MÁV-START 2013-2014-es menetrendjében az összes egri „hibrid” esetében törölni kell az InterCityre vonatkozó jelzést. Vajon bukott az egri hibrid vagy erőszakkal nyomják ki Jumurdzsák maradék fél szemét is a szép csendben sunnyogó lépéssel?

2014. 05. 12.

Talgo: új utakon Kelet-Európában

Az elmúlt években lassan körvonalazódott a spanyol Patentes Talgo S.A. és az orosz vasút együttműködése, amelynek egyik fontos állomásáról 2012 elején mi is hírt adtunk. Azóta megérkezett az első fecske: a hírek szerint a megrendelt hét szerelvény közül egyet már leszállítottak, és hamarosan megkezdi tesztmeneteit az orosz vasúti világ házi tesztpályáján, Scserbinkában. A tervek szerint év végére utasokat is szállíthatnak a szerelvények Kijev és Berlin felé. Eközben a „másik oldalon” az Egyesült Államokban éppen bezárja kapuit a Talgo kérészéletű gyára.

Időben érkezik az ICx – 12 milliárd eurót jut a járműpark felújítására

Ha minden jól megy, akkor 2017. december 10-én már forgalomba is állhatnak az első ICx-motorvonatok a DB-nél. A német vasút új üdvöskéje az ICE-flotta kiegészítése és az InterCity-járatok utódja lehet – mindezt 5,3 milliárd euróért.

2014. 05. 10.

Stadler-motorvonatok az SBB-nek

A svájci Stadler Rail építheti az SBB új távolsági motorvonatait. A bussnangi gyárban huszonkilenc szerelvény épül majd a Gotthard-bázisalagútban közlekedő viszonylatok számára.

2014. 05. 09.

Automata tehervonatok Ausztráliában

Nemrégiben hosszabbodó európai tehervonatokról adtunk hírt, azonban továbbra is a tengerentúli bányavasutak játszanak igazán nagyban. Ausztráliában a Rio Tinto bányavállalat házi vasútja most erre is megpróbál még egy lapáttal rátenni: mozdonyvezető nélkül, automatikus üzemben tervezik közlekedtetni a két kilométert is meghaladó hosszúságú vasércvonatokat.

Tartományi különvonat a szurkolóknak

A tartományi kormányzat támogatásával utazhatnak a futballszurkolók Északrajna-Vesztfáliában ha csapatuk idegenben játszik. A szövetségi tartomány vezetése így azt reméli, hogy kevesebb lesz az összetűzés és mindenki biztonságban utazhat majd.

2014. 05. 08.

Visszatérnek a Brenner-mozdonyok?

Az osztrák vasút barátai körében legalább olyan népszerűek a 1822-es sorozatú mozdonyok, mint a formavilágukban hasonló 1014-esek. Ráadásul közös jellemzőjük még, hogy a modernnek ható gépek már nem dolgoznak. De amíg a Sisik a többszöri pletykák ellenére még nem kezdtek új életet, addig a Brenner-Lok visszatérhet!

Új pálya, gyorsabb vonatok

Gyorsabb lehet az S-Bahn Berlin és Potsdam között egy régóta tervezett és vágyott infrastrukturális beruházás nyomán. Új vágányokat kap majd a gyorsvasút a jövőben és így ha nem is sűrűbben, de gyorsabban közlekedhetnek a vonatok a két város között.

2014. 05. 07.

Eladó a Friedhofsbahn

A DB AG úgy döntött, hogy megszabadul egy 1961 óta nem használt vasútvonaltól, vagyis az annak helyet biztosító földterülettől. Befellegzett a Friedhofsbahnnak.

Markolóval találkozott az S-Bahn

Összeütközött egy sínen közlekedő markolóval a müncheni S-Bahn egyik szerelvénye Olchingnál szerdán reggel. A balesetben öten ember sérült meg, közülük kettő súlyosan. A vasúti forgalom egy része akár napokig is szünetelhet München mellett.

2014. 05. 06.

Bemutatkozott a ČD-Railjet

Bemutatkozott az első cseh Railjet-szerelvény Prágában. A menetrendváltástól a vonatok az ÖBB szerelvényei mellett megjelennek majd a Graz–Bécs–Prága tengelyen. A ČD összesen nyolc szerelvényt vásárolt a Siemenstől.

Nyereség a gyorsvasútnál

Hosszú idő után ismét nyereséggel zárta az elmúlt évet a DB AG tulajdonában álló S-Bahn Berlin GmbH. Ráadásul a 2013-as év utasszámban is rekordot hozott, 1990 óta soha ennyien nem választották a gyorsvasút járatait.

Kétszáz busz

Nem százötven, hanem kétszáz buszt vesz Berlin és nem is csapnak akkora felhajtást körülöttük, mint egyes kelet-európai fővárosok közlekedésszervezői. A buszok teszik majd a dolgukat és kész. De biztos, hogy ilyen kocsik kellenek?

2014. 05. 05.

Vonatpótló távolsági buszok indulnak

Valószínűleg az idei menetrendi évad az utolsó, amikor a Koblenzből induló Moseltalbahnon távolsági vonatokat láthatunk. A DB AG ugyanis a finanszírozásról nem tud megállapodni a tartománnyal, de a luxemburgi kapcsolat viszont kell neki – így buszokat indít Frankfurt am Main és a nagyhercegség fővárosa, Luxembourg között.

Még van 110-es!

Nemrég még búcsúztattuk, talán véglegesen a DB Regio kötelékéből a 110-es sorozatú mozdonyokat, ám nem sokkal távozásuk után ismét visszatértek, ugyanis a német vasút regionális fronton is mozdonyhiánnyal küzd. Bár ez már csak tényleg amolyan ráadás a fél évszázados szolgálat után.

2014. 05. 04.

Utazás a bajor dombok között

Nemrégiben jelent meg az OMSI 2-höz egy új pálya. A keretprogram gondjai ellenére is hamar népszerű lett a hosszú ideig építgetett, látványos és technikás vonalvezetésű pálya. Szerkesztőségünk pedig érdemesnek találta arra, hogy kipróbálja Tettau első két autóbusz-vonalát. Volános hangulatú buszozásra hívjuk hát most olvasóinkat Felső-Bajorország dombjai közé.

2014. 05. 03.

Különvélemény a soproni megfutamodásos balesethez

Elsőként április 29-én a Kisalföld.hu, ezt követően 30-án a 444.hu , majd az összes többi hírportál is tudósított arról az esetről, amely még április 22-e éjszakáján történt Sopronban. Öt mozdony futamodott meg, és egészen Fertőbozig jutottak. A történteket nevezhetjük érdekesnek, figyelemre méltónak, vagy akár rejtélyesnek is, a megdöbbentő jelző azonban jobban illik rá.

2014. 05. 02.

Osztrákokkal újít a ČD

Az ÖBB-től számos személykocsit vásárolna meg a cseh vasút. A legújabb hírek ugyan csak a fekvőhelyeseket hozzák fel példának, ám a helyzet közel sem ilyen egyszerű. Ráadásul könnyen lehet, hogy a ČD marad a háziúr Berlin és Prága között is?

2014. 05. 01.

Elbúcsúztak a Bengálik

Debrecenben április utolsó napján lezárult egy korszak: elment az utolsó Bengáli. A jellegzetesen gömbölyded formájú villamosok hosszú évtizedeken át jártak a cívis városban. Helyüket a CAF-ok veszik át.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.