2015. 01. 23.

Teknőt a DB-nek!

Még mindig nem áll túl jól vontatójárművek terén a német vasút. A DB AG az elmúlt évek során is bérelt mozdonyokat külső szolgáltatóktól és más vasúttársaságoktól és ez idén sem lesz másképpen. Sőt, magyar mozdonyok is részt vesznek a német mozdonyhiány enyhítésében.




Az elmúlt menetrendi évadokban is bérelt mozdonyokat a vontatójármű-hiány enyhítésére a DB AG. A főleg a távolsági forgalomban mutatkozó járműhiány oka, hogy bár mozdony ugyan akadna a DB-nél, a 140-160 km/h-s és annál magasabb tempóra alkalmas járművek száma erősen korlátozott. Lényegében csak a saját 101-es és 120-as sorozatú mozdonyok felelnek meg a távolsági forgalom támasztotta követelményeknek, ezen kívül pedig a DB Regio huszonöt EuroSprintere jöhetne szóba, ha nem lenne szükség rájuk másutt, például a jó gyorsítóképességük miatt a lipcsei és a drezdai gyorsvasúti hálózaton. Persze, némi kompromisszummal alkalmasak a feladatok ellátására a cégcsoporton belül fellelhető 160 km/h-s tempóra alkalmas gépek is, azaz a 111-es, 112-es és 114-es sorozatú mozdonyok, ha megfelelő számban rendelkezésre állnak. Ilyenre volt már példa néhány évvel ezelőtt, amikor a Rajna-Ruhr-vidék és Emden között közlekedő InterCity-járatokat a DB Regiotól bérelt 110-esek továbbították.

A DB Fernverkehr korábban is bérelt már mozdonyokat a járműhiány említésére. A képen 2009 februárjában érkezett Münchenbe az ES64U2 067-es számú mozdony

Ám a mozdonyhiány enyhítésére a DB Fernverkehr az elmúlt évek során is inkább kétszázas sebességre alkalmas járműveket keresett és bérelt: elsősorban a mozdonybérlettel foglalkozó MRCE-től érkeztek a mozdonyok.

A DB Fernverkehr a 101-es és 120-as sorozatú mozdonyai mellett kénytelen további járműveket bérelni a távolsági forgalom ellátásához. A képen éppen Düsseldorfból húzza ki InterCity-szerelvényét a 101 071-es

A DB AG most tovább bővíti a bérelt mozdonyok körét. A hírek szerint az ÖBB-t keresték meg és összesen 16 darab Taurus bérletére vonatkozó megállapodást kötöttek. A gépek pontos pályaszáma nem ismert és valószínű, hogy nem is lesznek állandó gépek, hanem a DB AG hálózatára betérő gépekkel egy fordába kerülnek, azaz a Németországba egyébként is bejáró mozdonyok forognak majd be a különböző belföldi járatokba. Ugyancsak nem ismert jelenleg még a gépek fordulója sem.
Ami viszont biztos, hogy a piros gépek mellett továbbra is marad a DB-nél három fekete EuroSprinter is: az egyik a korábban a 103-asokkal továbbított IC 118-ast és IC 119-est vette át az egyik MRCE-s gép Frankfurt am Main és Münster között. A másik fekete mozdonnyal közös fordában eljutnak a gépek Saarbrückenbe és Berlinbe is.

A Berlin és Hamburg közötti IRE-járatot továbbító bér-Teknő, az ES64U2 009-es érkezik az üzleti vonattal Berlin Hauptbahnhofra 2014. szeptember 20-án reggel

A harmadik mozdonyt szintén a DB Fernverkehr bérli, ám a DB Regionál dolgozik: az ES64U2 009-es – a páneurópai piknikre emlékeztető ruhában – a Berlin és Hamburg közötti IRE-járatokat továbbítja.
A DB Regio is tervez némi változtatást a Bikái kapcsán. A drezdai S-Bahn-hálózatról egyelőre két mozdonyt adtak kölcsön Lipcsébe, ahol jelenleg Talent 2-pótlóként közlekednek az S-Bahn-hálózaton. A DB Regio emellett a Berlin és Hamburg között IRE-k továbbítására használt ES64U2-est visszaadják az MRCE-nek és az Erfurtban felszabadult 182 024-es és 025-ös Cottbusból Rostockba kerül majd a Rostock és Hamburg között RE-k élére. Az innen felszabaduló 120.2-es sorozatú mozdonyok pedig az IRE-ket továbbíthatják majd Berlin és Hamburg között.
Hamburg marad célállomás, de a másik fordulóhely Rostock helyett Berlin lehet – a 120.2-es sorozatú gépek közül kerülhetnek ki a Berlin–Hamburg IRE-k új mozdonya. A képen a 120 202-es Rostockban várja az indulást a hamburgi IRE élén, illetve esetünkben már a végén
(fotó: Óvári Péter)
Ugyancsak érdekesség, hogy az ÖBB és az MRCE mellett segítséget nyújt a hírek szerint a GYSEV is. Az osztrák-magyar vasúttársaság gépei egyrészről a Kálmán Imre EN élén jutnak el Németországba, míg a reggeli érkezés és az esti visszaindulás közötti időben hétvégén tesznek egy-egy fordulót egy CNL- és egy IC-vonat élén München és Innsbruck között. Hétköznap München és Salzburg között az EC 110-es és az EC 111-es, valamint a Graz és Zürich között közlekedő „új Transalpin” élén bukkannak fel a német síneken – utóbbi esetben a Salzburg és Kufstein közötti korridoron dolgoznak a gépek. Ám fontos tudni: egyelőre még nem láttak zöld-sárga járművet ezekben a fordákban a németek, hanem az ÖBB Taurusai teljesítették ezeket a meneteket is.

Münchenben nem ismeretlenek az ÖBB gépei. A képen 2012. május 19-én reggel a Münchenbe érkezett Kálmán Imre EN – élén az ÖBB 1116 026-os Taurusával. A járat pedig a GYSEV fordulója lenne a DB szerint
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.