2015. 01. 23.

A finnek nem kérnek a GSM-R-ből

Visszakozott a korábbi tervektől a finn kormány és a jövőben nem fejlesztik tovább a GSM-R-rendszerüket, hanem a saját rádiós hálózatot használják a vasúton.


A finn kormány úgy döntött, hogy visszalép a korábbi tervektől és nem fejleszti, nem használja tovább a GSM-R rádióhálózatot. A jövőben csak a VIRVE nevű, TETRA-rendszerű hálózatot használják majd, amelyet 2002-ben indított el a finn állam és eredetileg a katonaság, a kormányzat és a rendfenntartó szervek és a mentők használták volna.
A finn közlekedési tárca szerint a jelenlegi RAILI nevű fantázianevű GSM-R-rendszert 2018-ra le kellene cserélni, mert a hálózat eszközeit zavarták a hagyományos mobiltelefonok, emiatt pedig a GSM-R rádiók vételi lehetőségei jelentősen csökkentek a vonatokon.
A szaktárca szerint a problémát már 2013 óta vizsgálták a szakértők az érintett cégek bevonásával. A vizsgálat során derült ki, hogy az Európai Unióabn már folyik a GSM-R-rendszer fejlesztése és az újabb funkciókkal való bővítés, ám a rendszer gyengeségeit nem sikerült eleddig kiküszöbölni. Viszont a saját kormányzati hálózat használata sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint a GSM-R foltozgatása – vélik a finnek, hiszen az EU részéről még nem született döntés az új GSM-R-re való áttérésről. Nem elhanyagolható a pénzügyi oldal sem: a VIRVE üzemeltetése sokkal olcsóbb, mint a GSM-R-hálózat fenntartása és fejlesztése.
A GSM-R-rendszer üzemeltetése láthatólag nem is szükséges a finneknek: az eltérő nyomtáv miatt interoperabilitásról nem igazán lehet beszélni, ha ilyenről szó lehet, az inkább az orosz hálózat felé létezik; Svédország irányában pedig csak a két fél saját járműveivel működhet a közlekedés.
Finnország emiatt is kér derogációt – engedélyt az uniós irányelvektől való eltérésre – a GSM-R-rádióhálózat tekintetében. Amint ezt megkapják, a finn pályavasút a lehető leggyorsabban áttér majd a saját hálózatra.
Mindeközben Magyarországon töretlenül zajlik a GSM-R-hálózat kiépítése – jórészt uniós forrásokból. Európa több országában is több-kevesebb sikerrel és kisebb-nagyobb területeken üzemel már a rendszer, ám teljes európai lefedettségről korai beszélni, éppúgy, mint az ETCS, az európai vonatbefolyásoló rendszer kapcsán. Kíváncsian várjuk, hogy akár a németek vagy bármelyik másik európai nagy mikor és milyen európai közösségi irányelv alól kér felmentést majd a vasúti közlekedés kapcsán?

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.